Újrarajzolta a mobiljátékok térképét a Pokémon Go
Hatalmas siker a Pokémon Go, a Nintendo és a Niantic Labs mobiljátéka, ami nem csak a készítőknek, de a fizikai üzleteknek, vendéglátóhelyeknek is nagyon jó hír lehet. Ha a cégek okosan bánnak az új tartalmakkal, a jövőben is megmaradhat az elképesztő kezdeti lendület.
Példátlan erővel robbant be a mobiljátékok piacára a Pokémon Go, a Niantic Labs által fejlesztett játék múlt heti rajtját követően szinte azonnal Andorid és iOS platformokon is a bevételi listák élére tört. Az App Annie elemzőcég szerint ehhez iOS-en mindössze egyetlen napra volt szüksége, a Google rendszerén pedig négy nap alatt lett aranyérmes - ehhez a korábbi csúcstartó Clash Royale-nak az Apple platformján kettő, Androidon hét nap kellett. A teljesítmény annak fényében még inkább figyelemre méltó, hogy a Pokémon Go első körben hivatalosan csak három régióban, Új-Zélandon, az Egyesült Államokban és Ausztráliában jelent meg, Európának és más területeknek még néhány napot várniuk kell a rajthoz.
Ez persze a felhasználók jelentős részét nem tartotta vissza, hogy APK fájlból a támogatott országokon kívül is telepítse az alkalmazást - már megjelenés napján Magyarországon is aktív Pokémon Go közösség jött létre. A hatalmas érdeklődés, illetve a hivatalosan nem támogatott területekről érkező forgalom a Niantic Labset is készületlenül érte, a hétvégén a többször is elérhetetlenné váltak a játékhoz tartozó szerverek. Az App Annie szakértői a VentureBeatnek elmondták, az app már most jóval egymillió dollárt meghaladó nyereséget generált a fejlesztőcégnek és az évi egymilliárd dolláros run-rate sem elrugaszkodott elképzelés. A SensorTower adatai szerint csak az iOS-es változat napi 1,6 millió dollárt termel.
Persze ahhoz, hogy ez így is maradjon, a játéknak meg kell őriznie kezdeti lendületét és fenn kell tartania a játékosok érdeklődését - ez a Pokémon márkanévvel a háta mögött nem látszik elérhetetlen célnak, ugyanakkor a múlt hetihez hasonló esetleges szerverleállások, illetve a közeljövőben szinte garantáltan megjelenő, hasonló koncepcióra építő játékok megnehezíthetik a készítők dolgát.
Ugyancsak törtek némi borsot a cégek orra alá a napokban iOS-en felmerült biztonsági problémák: azok a felhasználók, akik Google-fiókjukkal jelentkeztek be az alkalmazásba, teljes hozzáférést adtak a szoftvernek az adott fiókhoz, így gyakorlatilag bármit megtehet rajta, az emailküldéstől az üzenetek törlésén át a Drive-ban tárolt dokumentumok megtekintéséig és eltávolításáig. A készítők a kritikák kapcsán elismerték, hogy a játék több engedélyt kér a szükségesnél, és ígéretük szerint már dolgoznak a probléma javításán. A cég szerint az alkalmazás egyébként csak alapvető adatokat igényel, mint az email cím és a felhasználóazonosító. Android platformon a hiba nincs jelen.
Öröksége az erőssége
A játékmenet nem mondható bonyolultnak, annak legfontosabb megkülönböztetőjegye a lokációalapú működés, azaz az app fizikailag is megmozgatja a játékosokat, akiknek ténylegesen el kell látogatniuk a térkép fölé húzott virtuális állomásokhoz, hogy ingyenes pokélabdákat, pokémontojásokat vagy egyéb bónuszokat szerezzenek. De a fejlődéshez szükséges tapasztalati pontok megszerzéséhez, illetve természetesen a "vadon élő" pokémonok begyűjtéséhez is nyakunkba kell venni a környéket, azok lényegében bárhol felbukkanhatnak. Valószínűleg pokémonvadászat a játék leginkább immerzív eleme, AR-t használva a telefon kamerájának képén helyezi el a befogásra váró szörnyet, mintha az valóban előttünk állna.
De a játékosok nem csak "maguknak" dolgoznak, a Pokémon Go sárga, piros, illetve kék színnel jelzett frakcióra oszlik, akik a térképen feltűnően megkülönböztetett gymek (edzőtermek) elfoglalásáért küzdenek. A különböző termeket, valamint bónuszokkal megpakolt pokéstop névre hallgató megállóhelyeket a játék egyébként valós földrajzi helyekhez, illetve tájékozódási pontokhoz, érdekes utcarészletekhez köti, amelyekből egyébként tekintélyes mennyiség áll a rendelkezésére - akár Budapesten is.
A jelentős részben a felhasználók által generált adatbázist a játék az ugyancsak lokációalapú, területfoglalásra építő Ingresstől örökölte, amelyet szintén a Niantic Labs fejlesztett, akkor még a Google részeként. A keresőóriás kezdeményezése - amelyet anno mi is kipróbáltunk - az erősen korlátozott rajt és a hasonlóan erős háttérfranchise hiánya miatt nem lett kirobbanóan népszerű, a viszonylag kis játékosbázis viszont annál lelkesebb, többek között Budapesten is rengeteg tájékozódási pontot regisztráltak - ennek hála a város egyes kevésbé frekventált részein is szinte hemzsegnek a pokéstopok, különböző szobroknál, emléktábláknál vagy akár látványosabb bolti cégéreknél is.
A pokéstopokhoz a fejlesztők az Ingress újrahasznosított "portáljait" használták fel: ezeket a valós helyekhez kötődő, játékbeli tájékozódási pontokat egészen tavaly szeptemberig hozhatták létre a felhasználók. A Niantic Labs olyan helyeket fogadott el portálként, amelyeknek valamilyen történelmi jelentősége van, vagy csak kapcsolódik hozzá egy érdekes történet, illetve különböző művészeti alkotások is nevezhettek, legyen szó köztéri szobrokról, mozaikokról, híres épületekről vagy akár fényinstallációkról. A fejlesztők elfogadtak továbbá könyvtárakat, valamint különböző "hiperlokális" helyeket is portálként, amelyek népszerűek a közelben élők körében, ugyanakkor széles körben nem ismertek. A portálok létrehozói persze még nem sejtették, hogy tájékozódási pontjaiknál hamarosan pokémotojásokat és pokélabdákat gyűjtögetnek majd a játékosok.
Kincset érő félvirtuális játéktér
A sikeres rajt már csak a márkanév miatt is garantált volt, valószínűleg szinte bármilyen, a kis szörnyekkel fémjelzett játék rekordokat döntött volna a kezdeti időszakban, a Pokémon Gónak azonban nagyon jó lehetőségei vannak a jövőre nézve is. A szoftver a gyerekek mellett a nosztalgiafaktornak hála a fiatal felnőttek tömegeit is lázba hozza. Ráadásául óriási fegyvertény, hogy a mobiljátékok elsöprő többségével szemben képes fizikailag megmozgatni a felhasználókat: néhány jól elhelyezett virtuális állomással a készítők alaposan megtolhatják a különböző üzletláncok, vendéglátóhelyek forgalmát egy kijelölt összeg ellenében - de akár dedikált, különleges bónuszokat és helyi, tematikus tartalmat adó Pokémon Go találkozóhelyek is létrejöhetnek.
Az ingyenesen letölthető játék monetizációja jelenleg elsősorban az alkalmazáson belüli vásárlásokra épít. Az appon belül a pokémontojásoktól a labdákig mindenféle eszközt vásárolhatunk, illetve hamarosan egy Bluetooth-os kiegészítő is megjelenik hozzá. A Pokémon Go Plus névre hallgató karperec rezgéssel jelzi a játékbeli eseményeket, például ha Pokémon van a közelben. Nem lenne meglepő, ha a 35 dolláros kütyü jól fogyna, a játék maga ugyanis nem futtatható aktívan a háttérben, ha azt akarjuk, hogy a szoftver regisztrálja a gyaloglást, illetve jelezze a felbukkanó szörnyeket, végig nyitva kell lennie bekapcsolt kijelző mellett - a hosszabb szörnyvadászatokhoz tehát jelenleg érdemes külső akkukat is betenni a táskába.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A következő időszakban senki ne lepődjön tehát meg - különösen a hivatalos európai rajt után - ha emlékművek, -táblák, szobrok környékén telefonjukat nyomkodó, a kamerával pokémonokat kergető fiatalokba botlik, az app letöltései ugyanis szárnyalnak. A SensorTower adatai szerint eddig csak az Egyesült Államokban 7,5 millióan töltötték le a játékot, amely egy nappal a rajt után már a Tindert is maga mögött hagyta telepített bázis terén, sőt a SimilarWeb szerint rövidesen a Twittert is lehagyja napi aktív felhasználók terén. De a játék népszerűségét más érdekes trendek is megmutatják, például a 2, 5, illetve 10 kilométeres távolságok mérföldre váltását célzó Google keresések számának megugrása. A játékban ugyanis a fenti távokat lesétálva keltethetők ki a különböző erősségű pokémontojások - egyes országokban (khm, Egyesült Államok) pedig hadilábon állnak a metrikus rendszerrel.
A Nintendo, illetve a Niantic Labs valószínűleg már komoly tervekkel rendelkezik a jövőre vonatkozóan, jelenleg ugyanis csak a Pokémon univerzumának kis részét fedi le a játék, abban csak a franchise kezdetekor megjelent 150 szörny érhető el, miközben az elmúlt években a paletta további 570 jószággal bővült. Jelenleg továbbá a felhasználók közötti csata is hiányzik a játékból, csak az edzőtermek elfoglalásához van lehetőség hadba szállni - ez a funkció (és sok más tartalom) valószínűleg több lépcsőben, ingyenes frissítésekkel, vagy fizetős kiegészítőként érkezik majd meg a játékba, hogy a cégek minél tovább tartsák fent a felhasználók érdeklődését.
A várható újdonságok közül néhányról a fejlesztők már most lerántották a leplet: a játékmenet a közlejövőben a klasszikus Pokémon játékok egyik alapkövével bővül, a szörnyeket a felhasználók hamarosan egymás között cserélgethetik majd. A funkció érkezését a Niantic Labs vezérigazgatója John Hanke a Business Insidernek nyilatkozva erősítette meg, illetve elmondta, a játékosok számos további újdonságra is számíthatnak, bővülnek majd a pokéstopok és edzőtermek által kínált lehetőségek, sőt azok funkcióit a felhasználók is testreszabhatják majd. Mindezek mellett globális dicsőségfal, illetve feljavított AR funkciók is érkeznek a játékba.
A Nintendo tehát úgy néz ki hatalmasat mentett az elmúlt évek lejtmenete után, a cégnél már valószínűleg mindenki dörzsöli a tenyerét: bő két nappal a rajt után mintegy 7,5 milliárd dollárral szökött fel a vállalat piaci értéke. Mindezt ráadásul úgy, hogy a márkát birtokló Pokémon Companynak a vállalat csupán kisebbségi tulajdonosa, a Games Freak és a Creatures mellett.