:

Szerző: Voith Hunor

2016. június 21. 12:30

Szoftveres üzletágát is eladja a Dell

A vételár nem ismert, de a hírek alapján a Dell jócskán az egykori érték alatt, mintegy 2 milliárd dollárért kötötte meg az üzletet.

A Dell tavaly októberben jelentette be, hogy egy – akkor még 67 milliárd dollárra értékelt, de azóta nagyjából 60 milliárd közelébe mérséklődött – elképesztő értékű tranzakció keretében felvásárolja a vállalati tárolópiac királyát, az EMC-t. A két cég már akkor közölte, hogy a folyamat sokáig, várhatóan egy évig fog tartani, alapvetően azért, mert a Dellnek a szükséges összeg túlnyomó részét hitelből és egyes részeinek eladásából kell előteremtenie.

A Dell tervezett "garázsvásáráról" egy hónappal a felvásárlás bejelentése után szivárogtak ki információk, és az akkori feltevésekből mára lényegében minden megvalósult. A vállalat elsőként szolgáltatási üzletágán adott túl, a főleg az egykori Perot Systemsből álló divízió 3 milliárd dollárért került a japán NTT Datához. Ez a korábban kiszivárgott várakozásoknál (4-5 milliárd dollár) jóval kevesebb, és egyben a Perot 2009-es vételáránál is mintegy 800 millió dollárral alacsonyabb.

A frissen bejelentett üzlet alapján úgy fest, hogy a Dell a Quest Software és a SonicWALL által alkotott szoftveres üzletágnál sem tudott nyerő pozícióba kerülni a tárgyalások során. Ugyan a tranzakció értékéről hivatalos információ nincs, a Bloomberg belsős forrásai szerint az Elliot Management és a Francisco Partners Management magántőke-befektetői csoportok csupán mintegy 2 milliárd dollárt fizetnek a Dellnek. Ez csak a Quest 2,4 milliárdos egykori bekerülési árát is alulmúlja 400 millió dollárral, a SonicWALL mintegy 1,2 milliárdos akvizícióját pedig így gyakorlatilag teljesen leírja a Dell.

A Dell nemrég egy kötvénykibocsátás miatt közzétette pénzügyi eredményeit - ez ritka csemege, mióta a cég kivonult a tőzsdéről, pénzügyi adatai nem nyilvánosak. Eszerint a szoftveres üzletágnak a legutóbbi negyedévben 334 millió dolláros bevétele és 28 milliós üzemi eredménye volt, aminél a Dell minden bizonnyal magasabb forgalmat és nyereséget szeretett volna látni mostanra a 3,6 milliárdos (kezdeti) befektetése után. Persze a kimutatást érdemes távolságtartással kezelni, nem tiszta ugyanis, hogy a nagyobb, hardvert és szoftvert is érintő nyertes tenderek eredményét a cég hogyan könyveli el.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A két eladással tehát összesen 5 milliárd dollárhoz jut a Dell, szemben a tavaly őszi 10 milliárd körüli elképzeléssel. Eközben az EMC is karcsúsításba fogott a Bloomberg forrásai szerint – az értesülések alapján a vállalat jelentős, mintegy 6 milliárd dollárnyi tevékenységet szeretne leválasztani magáról, valószínűleg még a Dell-lel való egyesülés előtt.

a címlapról