Itt a Tesla P100 PCI Express bővítőkártyás kiadása
Először beszélt a Tesla P100 PCI Express csatolsó verziójáról az Nvidia. A gyorsítóból két variánst dob piacra a cég, melyek a negyedik negyedévben lesznek bárki számára elérhetőek, egyelőre ismeretlen áron.
Egyből két verziót jelentett be a Tesla P100 PCI Express csatolós variánsából az Nvidia. A vállalat a héten zajló International Supercomputing Conference eseményen beszélt először a gyorsító szabvány bővítőkártyás kiadásairól, melyek számítási teljesítménye valamelyest ugyan elmarad majd az áprilisban bemutatott egyedi variánsétól, de még ennek ellenére is tetemes előrelépés érhető el egy esetleges váltással.
Már tavasszal borítékolható volt, hogy az Nvidia nem csak a saját, egyedi szabványnak számító Mezzanine formátumban dobja piacra a P100-at, azaz lesz a korábbi termékvonalat folytató PCI Express formátumú variáns is. A vállalat kissé rendhagyó módon két ilyen verziót jelentett most be, melyek között csak memóriát érintő különbségek vannak. Míg az erősebbik variáns a Mezzanine kivitelhez hasonlóan 16 gigbájt HBM2 memóriát alkalmaz 4096 bites busszal, addig a gyengébb verziónál be kell érni 3072 bites buszon 12 gigabájttal. A korlátozás nem csak a kapacitást érinti, hisz utóbbi kártya "csak" 540 gigabájt/ másodperces memória-sávszélességgel rendelkezik, ami 33 százalékkal alacsonyabb az erősebb verzió értékénél.
Mindez arra enged következtetni, hogy relatíve sok memóriahibás GP100-as GPU kerül le a gyártósorokról, melyeket az Nvidia így próbál megmenteni az ipari hulladékok sanyarú sorsától. Egyetlen HBM2 lapka letiltásával még tökéletesen használható marad a GPU, a 12 gigabájtos kapacitás pedig egyezik a korábbi Tesla M40 értékével, miközben sávszélesség majdnem a duplája (288->540 GB/s).
A Mezzanine kivitelű variánshoz képest csökkent a GPU órajele. Az alapfrekvenciát egyelőre nem árulta el az Nvidia, a turbó órajel viszont ismert, ez nagyjából 12 százalékkal alacsonyabb (1480->1300 MHz). A csökkentett órajelekre a TDP keret kordában tartása miatt volt szükség, ugyanis ezt a korábbi egy GPU-s modellek értékének környékén próbálta tartani az Nvidia, az így belőtt 250 watt pedig 50 wattal alacsonyabb Mezzanine kiadás 300 wattos értékénél.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Mindezért cserébe nagyjából 12 százalékkal kisebb számítási teljesítménnyel kell beérni, de a PCIe csatolós P100 még így is tetemes előrelépés lehet bármelyik korábbi Teslához mérten. Például a K40-hez viszonyítva 2,8-as a szorzó dupla pontosságot alapul véve, de még a két GPU-s K80-at is megveri a P100, ebben az esetben a Pascal-alapú gyorsító előnye nagyjából 60 százalék.
Ennek tükrében nem csoda, hogy a CSCS (Swiss National Supercomputing Center) már most bejelentette 4500 darab Tesla K20X-et cseréjét. A szabvány PCI Express kártyáknak hála viszonylag egyszerű feladat lesz a Piz Daint (hardveres) fejlesztése, amivel majd a svájci intézet lehet az első Pascal-alapú szuperszámítógép tulajdonosa.