:

Szerző: Hlács Ferenc

2016. június 16. 11:11

Startup akcelerátor programot indít a Telenor

Telenor Accelerate néven, saját startup-gyorsító programot jelentett be a Telenor Magyarország. A jelentős támogatást ígérő kezdeményezésre már lehet jelentkezni, a cég az öt legjobb projektet szeptembertől veszi szárnyai alá.

A Telenor Magyarország is beáll a hazai startupok mögé, a vállalat június 15-i Okostelefon Akadémia rendezvényén bejelentette, startup akcelerátor programot indít, amelynek keretei között néhány szerencsés kezdeményezésnek segít a minél tempósabb fejlődésben, beleértve a szakmai know-how átadását, a nemzetközi ügyfélkörhöz való hozzáférést, illetve természetesen a potenciális befektetőkkel való kapcsolattartást.

A Telenor Accelerate néven indított programra már jelentkezhetnek a magyar "startupperek", közülük pedig szakmai zsűri választja majd ki a legjobb ötöt, akik szeptemberi kezdettel részt vehetnek a vállalat három hónapos képzésében. A beérkezett projekteket Pistyur Veronika, Varga Zoltán, Oszkó Péter, Várkonyi Balázs és Vinnai Balázs zsűritagok bírálják majd el. A Telenor a kezdeményezés keretei között 150 millió forint értékben ajánl fel támogatást az öt startupnak - "alacsony százalékú" kisebbségi részesedés ellenében.

A programban résztvevők a vállalat ígérete szerint hozzáférést kapnak a Telenor nemzetközi ügyfélköréhez és partnerhálózatához, ez egyaránt jelent tesztelési és marketinglehetőségeket a Telenor Csoport 200 millió ügyfele és egymillió nagyvállalati partnere körében, emellett személyes mentoring foglalkozásokon is részt vehetnek majd a fentebb említett zsűritagokkal, illetve a Telenor felsővezetőivel. A három hónapos "bootcamp" alatt továbbá service design workshopok és kommunikációs tréning is vár a startupokra, akik a Telenor infrastruktúráját is igénybe vehetik, beleértve a budapesti és törökbálniti közösségi irodákat, teszteszközöket, valamint természetesen a cég olyan szolgáltatásait is, mint a Hipernet, illetve különböző felhős megoldások.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A cég mindezek mellett egy csereprogramot is indít, amelyben a csapatok a Telenor ázsiai akcelerátor kezdeményezésének résztvevőivel közösen vehetnek részt. Természetesen az angyal befektetőkhöz, illetve egyéb finanszírozási forrásokhoz is csatornát kapnak a startupok, illetve a vállalat az arra érdemesnek ítélt projektek növekedését akár 10 millió forintos befektetéssel is segítheti.

A programra a Telenor a fintech, mobil egészségügy, oktatás, szórakoztatóipar, elektronikus és mobilkereskedelem, kommunikáció, játékprogramok, IoT, m2m, felhő, mobilalkalmazás vagy hardvereszközök területén mozgó digitális startupok jelentkezését várja, akik már rendelkeznek kész termék-prototípussal. A Telenor Accelerate a magyar, illetve magyarországi székhelyű csapatokon túl más európai startupok előtt is nyitva áll, ha már van Magyarországon bejegyzett cégük, vagy hajlandók létrehozni egyet és Budapestre költözni a program erejéig.

Az öt kiválasztott csapat szeptembertől decemberig gőzerővel zajló termékfejlesztésre, illetve Budapesten és Törökbálinton rengeteg akcelerációs foglalkozásra számíthat.

a címlapról