Gyorsteszt: kipróbáltuk a UPC új tévés platformját
A UPC Magyarország az ország legnagyobb kábeltévé-szolgáltatója, ami - legalábbis mostanáig - nem feltétlenül jelentett egyet azzal, hogy egyben a legkorszerűbb szolgáltatásokat is kínálja ügyfeleinek. A cég június elsején bemutatott Horizon platformjában viszont már adott erre a lehetőség. Megnéztük, mit tud az új médiabox és a mögötte álló rendszer.
Csaknem négy évvel ezelőtt a UPC Magyarország tulajdonosa, a Liberty Global bejelentette, hogy egy, a kor követelményeinek minden szempontból megfelelő, full-extrás tévés platformot indít útjára egyes országokban. Az új platform roppant ígéretes volt, és ott rejlett benne a potenciál, hogy megreformálja az egész kábeltévés iparágat. Ez volt a Horizon, ami 2012-es mércével mérve (de még most is) egy nagyon jól összerakott felhasználói felületet és számos extra szolgáltatást kínált - mindezt egy bivalyerős, a Samsung és az Intel által közösen gyártott set-top boxba sűrítve. A termék június eleje óta már Magyarországon is elérhető, igaz nem feltétlenül abban a formában, ahogy a Liberty Global eredetileg megálmodta.
Felhőhorizont
A Horizon platform indulása kapcsán az egyik legkomolyabb aggály éppen az volt, hogy a technológia amellett, hogy kissé talán túlontúl is megelőzi a korát, méregdrága. A Samsung beltéri egysége a kábelcégek által addig kínált set-top boxok árának sokszorosába került, így a projekt jobbára csak a Liberty Global nyugati hídfőállásain rajtolt el, a magyar leányvállalat előfizetői pedig továbbra is nézhették a UPC kábeltévés médiaboxainak '90-es éveket idéző menürendszerét.
Az új Horizon médiabox, és a felé tornyosuló kábelmodem
Négy év kellett ahhoz, hogy erre a problémára megoldás szülessen, és a Horizon egyes funkcióit, valamint menürendszerét jóval költségtakarékosabb módon el lehessen juttatni a nézőkhöz. Ehhez a beltéri egységek természetes technológiai fejlődése mellett kellett az is, hogy a funkciók minél nagyobb részét a felhőbe tudja költöztetni a szolgáltató, így a magyarországi (és mellette még néhány kelet-európai) piacon megjelent Horizon médiabox már csak tenyérnyi méretű, Intel helyett STMicro processzorral rendelkezik, a gyártó pedig nem a Samsung, hanem a nagyközönség számára jóval kevésbé ismert nevű Kaon. Meg persze kellett hozzá némi programozói munka, a Linux alapokon működő médiaboxra ugyanis ki kellett fejleszteni az azóta a Cisco kezébe került NDS Snowflake nevű interfészét, mely a Horizon menürendszerének az alapja.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Maga a Horizon elnevezés egyébként éppen ennek az interfésznek a működésére, felépítésére utal: a menüstruktúra alapja a kijelző nagyjából alsó egyharmadánál végighúzódó csík, mely alatt maguk a menüpontok szerepelnek, a csík felett pedig rétegesen megjelennek az almenük. Ezek között éppúgy az egyébként átlagosnál valamivel kisebb, de azért elég zsúfolt távirányító kurzorgombjaival lehet lapozgatni, mint más rendszereknél.
A menüfelépítés amellett, hogy szubjektív megítélésünk szerint továbbra is az egyik legszebb a mezőnyben - a régi médiaboxok menüjénél pedig nagyságrendekkel jobban néz ki -, semmilyen korszakalkotó funkciót nem kínál, viszont cserébe nem csak szép, hanem kellően gyors is. Bár az egy PC erejével rendelkező eredeti Samsung boxoknál mintha valamivel folyékonyabb lett volna a legtöbb animáció, a különbség egyáltalán nem számottevő. A DVB-C rendszer működésének jellegéből eredően a csatornaváltásra azért itt is várni kell 1-2 másodpercet (attól függően, hogy SD, vagy HD csatornáról van szó), de aki évek óta így néz tévét, annak alighanem ez már nem fog komoly problémát jelenteni.
Hibridtévé
Fontos különbség a régi és az új médiaboxok között, hogy a Horizon beltéri egysége a régivel ellentétben nem tartalmaz modemet, így a koax kábel mellett Ethernet-kábelt (illetve vezetékes internetet) is kell csatlakoztatni a dobozhoz ahhoz, hogy rendeltetésszerűen működjön. Bár a UPC nem adott egyértelmű választ erre a kérdésre, ez az internetcsatlakozás az IPTV-s rendszerekkel ellentétben nem igényel menedzselt hálózatot, vagyis bármilyen internetnetszolgáltatás megfelel a célra, feltéve hogy kellő sávszélességet biztosít.
A UPC-nél egyébként arra is van megoldás, ha valaki nem szeretne a tévé mellé UPC internetre előfizetni, és nincs semmilyen egyéb internetelőfizetése: A szerelők valójában ilyenkor is bekötik az internetet a nézőhöz, ezt az amúgy 30 Mbps sávszélességet biztosító (egyébként ingyenes) csatlakozást azonban csak a Horizon médiabox használhatja. Akiknél van már UPC internetelőfizetés, ott a szolgáltató ezt a 30 Mbps sávszélességet automatikusan hozzáadja a csomagban maximálisan elérhető letöltési értékhez.
Az internetkapcsolat révén a Horizon médiabox hozzáférhet a különböző lekérhető tartalmakhoz, melyek közül kétségtelenül az egyik legnagyobb újítás (legalábbis a UPC-nél) a műsorvisszanéző funkció. Ennek alapja, hogy a UPC egy csehországi szerveren folyamatosan, 7 napra visszamenőleg rögzíti bizonyos tévécsatornák műsorait, vagyis a rendszer kvázi a néző helyett mindent felvesz. Ez a funkció jelenleg 21 SD és 5 HD csatornánál érhető el, de néhány hónapon belül ennek a mennyiségnek a többszörösét biztosítja majd a cég az ígéretek szerint. Ez a megoldás egyébként ismerős lehet az Invitel IPTV-s ügyfeleinek (akik a cég saját IPTV-s megoldását használják), ott "Tegnap TV-je" néven fut ez a funkció 2008 óta, és jelenleg 32 SD és 7 HD csatorna nézhető vissza vele az élő adást követő 72 óra időtartamig.
A műsorvisszanéző funkciónál értelemszerűen működik a timeshift rendszer is, vagyis a reklámok bármikor átugorhatók, illetve a jelenetek megállíthatók, visszatekerhetők. Ugyanez (illetve a néző általi rögzítési lehetőség) az élő tévéadásoknál csak egy külső háttértár csatlakoztatása után válik elérhetővé, ilyent kérésre a UPC is biztosít havi díjért cserébe, de a felhasználó tetszés szerint csatlakoztathat egy USB-s háttértárat a rendszerhez, az egyetlen kikötés, hogy a teljes kapacitásnak 160 GB és 500 GB között kell maradnia.
Gólhelyzet
Az új rendszer üzembe állításával a UPC azért kihagyott néhány komoly ziccert is, szerencsére ezek egy részét az ígéretek szerint rövidesen korrigálják. Így például jelenleg még nem működik a filmkölcsönző szolgáltatás az új set-top boxon, nem megoldott a telefonos-tabletes távvezérlés és a távoli felvétel programozás sem. Emellett az egy háztartásban elhelyezett Horizon médiaboxok nem képesek kommunikálni egymással, hiába vannak ugyanarra a belső hálózatra csatlakoztatva.
Ennek egyik legkézenfekvőbb hátránya az lehet, hogy a műsorrögzítő funkcióhoz minden beltéri egységhez háttértárat kell csatlakoztatni, ahelyett, hogy csak az egyik rendelkezne külső merevlemezzel, amiről a többi egység le tudna kérni tartalmat. A műsorrögzítéssel kapcsolatos további hiányosság, hogy mivel az új médiabox egytuneres megoldás, ezért csak az éppen nézett csatorna adása vehető fel vele.
Emellett gyakorlatilag teljesen hiányzik a platformról a legújabb trendeknek megfelelő egyedi ajánlórendszer, melyet a Netflixhez hasonló szolgáltatók fejlesztettek tökélyre, illetve ha már a Netflix szóba került, az OTT-szolgáltatások terén is lenne hová fejlődnie a magyar Horizonnak, egyelőre nagyon kevés külső fejlesztésű app érhető el rá. A mostani fejlesztéssel a UPC tévés platformja ettől függetlenül a lehetőségekhez mérten sokkal korszerűbbé vált, ezek alapján kíváncsian várjuk, hogy az egy évtizedes múltra visszatekintő Telekom IPTV hogyan tervezi a megújulását a közeli jövőben.