Böngészőbe költözik az Amazon Alexa
Webapp formájában is elérhetővé tette Alexa virtuális segédjét az Amazon. A böngészőből is elérhető megoldással a felhasználók és a fejlesztőknek egyaránt lehetőségük nyílik egismerkedni az asszisztenssel.
A virtuális asszisztensek csatája egyre élesebb lesz, nem elég, hogy a piac főbb szereplői napról napra egyre komolyabb képességarzenált vonultatnak fel, de folyamatosan érkeznek az új, ígéretes versenyzők is. A legtöbb hasonló szolgáltatás ugyanakkor valamilyen hardverhez kötött, legyen az telefon vagy akár okosotthonba szánt céleszköz, ez pedig sok felhasználót megfoszt a szoftver kipróbálásának lehetőségétől - vagy mert már elkötelezte magát egy másik platform mellett, vagy pedig mert nem akar "látatlanban" költeni egy hasonló megoldásra.
Az Amazon ezt a problémát hidalná át, Echosim.io kezdeményezésével, amely a böngészőből teszi elérhetővé a vállalat saját virtuális asszisztensét, Alexát. A webapp segítségével az Echo vagy az Amazon Tap megvásárlása nélkül próbálható ki a szolgáltatás: az Amazon fiókkal való bejelentkezés után, a megjelenő mikrofon ikont nyomva tartva tehetünk fel kérdéseket a virtuális segédnek, aki ugyanúgy válaszol, mint ha a cég valamelyik célkészülékét használnánk. Bár az Echosim.io oldalán az Echo készülék képe jelenik meg, a felhasználói élmény itt jobban hasonlít az említett Amazon Tapre, amelynél ugyancsak hiányzik az Echóból megismert folyamatos figyelési funkció, a kérdések, parancsok kiosztásához egy gombot nyomva kell tartani.
Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.
A felület jó lehetőséget nyújt az AVS-szel (Alexa Voice Service) való ismerkedéshez, mind a felhasználók, mind pedig a fejlesztők számára, de teljes funkcionalitásra nem érdemes számítani. A szolgálatatás gond nélkül válaszol az aktuális vagy várható időjárással, netán történelemmel kapcsolatos kérdéseinkre, ugyanakkor néhány képesség, mint az Amazon Music hozzáférés, egyelőre hiányzik belőle. A megoldásnak különösen az Egyesült Államokon kívülről érkező fejlesztők vehetik hasznát, miután az Amazon egyelőre nem tette elérhetővé eszközeit más régiókban.
Ez persze nem jelenti, hogy Európában képtelenség lenne Alexával felszerelt célhardverhez jutni: a vállalat idén márciusban közölt részletes útmutatót, hogyan készíthet bárki egy Raspberry Pi és néhány kiegészítő segítségével közel teljes értékű Echo alternatívát, Alexával a fedélzetén - a gyári megoldásnál ráadásul jóval olcsóbban.
Nem meglepő, hogy az Amazon rákapcsolt a területen, hiszen az elmúlt hetekben több rivális is felbukkant a piacon, mint a Siri készítőinek új terméke a Viv, vagy a Google tekintélyes AI képességeket maga mögött tudó frissített asszisztense, amely ráadásul már maga is, az Echóhoz hasonló dedikált hardvert kapott, az idei Google I/O-n bejelentett Google Home formájában. Bár az okosotthon-kiegészítők vezérlése terén a keresőóriás termékének képességei még elmaradnak az Amazonétól, az már látható, hogy az online áruház nagyon komoly kihívóra talált a cég személyében.