Itt a szinte végleges Windows Server 2016
A ötödik előzetes a Microsoft szerint funkciók tekintetében teljes, innen a hibajavításon lesz a prioritás. A Windows Server 2016 TP5 mellett a System Center 2016-ból is megjelent egy friss előzetes.
Közel fél évvel a legutóbbi, TP4-es előzetes megjelenése után a Microsoft kiadta a Windows Server 2016 TP5-öt. A cég szerint ez funkciók tekintetében lényegében teljesnek minősül (feature-complete), így várhatóan a valamikor ősszel megjelenő végleges változat tudásban nem fog lényeges újdonságokat tartalmazni –a fókusz mostantól a hibajavításra kerül át. A szerver operációs rendszer mellett a System Center 2016 is a TP5-ös mérföldkőhöz érkezett, a Microsoft szerint az új kiadások közül ebben találhatóak nagyobb horderejű újdonságok.
A Windows Server 2016 TP5-ben a Microsoft szerint egyik saját (de a Docker klienssel és Docker API-kon keresztül is használható) konténerformátuma, a Windows Server Containers hatékonyabban bánik az erőforrásokkal és könnyebb lett a hozzá kapcsolódó hálózati beállítások kezelése. Az alapvetően felhős kiszolgálók alá (és így a konténerek alá is) szánt headless, azaz GUI nélküli Nano Server mód tovább növeli a szeparációt a fizikai szerver és az operációs rendszeren futó virtuális gépek között és "különböző Windows Server kiadásokat is támogat", bár ez utóbbi a Microsoft a kiadási jegyzetben bővebben nem részletezte. A frissített Nano Serveren egyébként már lokálisan is lehet PowerShellt futtatni, támogatja a Just Enough Administration (JEA) delegálást, és bővült a felhasználók kezelésére szolgáló parancsok köre is.
A Windows 10-zel bevezetett védett (shielded) virtuális gép funkció jelentős fejlesztésekkel bővült. A Hyper-V VMM (Virtual Machine Manager) segítségével a logikai hálózatok üzemeltetői hozzáférést kaptak a shielded VM-ek KP-jéhez (key protector), hogy ellenőrizhessék, a VM mely hálózatokon futtatható. A Host Guardian szolgáltatásban lehetőség van bármikor váltani az AD-alapú és a TPM-alapú tanúsítványok között, elérhetővé vált a PowerShell-alapú átfogó diagnosztika és egy olyan védett, a shielded VM-ekhez hasonló szintű izolációjú visszaállítási (recover) környezet is. Bekerült egy új VM-opció is: az Encryption Supported a Microsoft szerint valahol a normál és a shielded VM-ek közötti biztonságot nyújt – megtartja a legfontosabb védelmi funkciókat, de közben az adminisztrációt sem nehezíti meg túlságosan.
Hálózati funkciók tekintetében lehetővé vált az adatforgalom dinamikus szegmentálása (átirányítása vagy tükrözése új virtuális eszközökre), az SDN házirendeket a VM-eken felül konténerekre is ki lehet terjeszteni, továbbá az SCVMM (System Center Virtual Machine Manager) akár egy komplett szoftveresen definiált hálózati stacket is képes felügyelni.
System Center 2016 demo tour
Még több videóÜnnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A System Center 2016 TP5 a hazai üzemeltetői közösség által jól ismert és elismert szakértő, Gál Tamás szerint lényegében leköveti a Serverbe bekerült fejlesztéseket. Az SCVMM-mel felügyelni lehet a Nano Server alapú hosztok és VM-ek életciklusát, a hosztolt szolgáltatások leállítása nélkül lehet Windows Server 2012 R2-es klasztereket Server 2016-ra frissíteni és futás közben lehet a VM-ek memória- és virtuális hálózati adapter konfigurációját módosítani
Előre elkészített sablonokkal egyszerűsödött a szoftveresen meghatározott hálózati komponensek telepítése és jobban lehet szabályozni a VM-ek adatforgalmát is a hozzáférési listák (access control list, ACL) használatával. A szoftveresen meghatározott tárolási funkciók is bővültek, a System Centerből is menedzselhetővé váltak a Storage Spacer Direct (S2D) alapú tárolók és a szintén a szoftveresen meghatározott koncepcióba illő Storage Replica adattükrőzés is.
Elkezdődött a tavaly elindított Operations Management Suite és a System Center integrációja is (ez a Microsoft szerint még korántsem teljes, és a jövőben folyamatosan fog még zajlani), bővült a mobileszközök felügyeleti eszköztára és a Windows-telepítések menedzselhetősége. Az újdonságok listája nagyon hosszú, a System Center 2016 TP5-ét itt lehet elolvasni, a Windows Server 2016 TP5-ét pedig itt, mindkettő letölthető tegnap óta (WS 2016 TP5, SC 2016 TP5).