Szerző: Asztalos Olivér

2016. április 27. 16:00

Márciusban jön a vadiúj Nintendo konzol

2017 tavaszán érkezik a Nintendo legújabb játékgépe, az NX. A konzol gyökeresen megújul, a GPU mellett a CPU magok is jelentősen változhatnak, így ismét lehet (teljesítményben is) versenyképes játékgépe a japán cégnek.

Éves pénzügyi jelentésében erősítette meg legújabb konzoljának érezését a Nintendo. A japán vállalat jövő márciusra ígéri vadiúj, Nintendo NX névre keresztelt játékgépét, mely a hírek szerint gyökeres megújulást hoz, ezzel pedig akár a Microsoft és a Sony közeljövőben érkező, frissített gépeivel is felveheti majd a harcot.

A Nintendónak égető szüksége van az új, versenyképes konzolra, a még 2012-ben elrajtolt Wii U egyre gyengébb eladásokat produkál, a tavalyi év utolsó negyedévében már csak 1,87 millió darabot tudott értékesíteni a Nintendo, miközben Xbox One-ból 5 millió körüli, PlayStation 4-ből pedig 8,4 millió fogyott.

Introvertáltak az IT-ban: a hard skill nem elég

Már nem elég zárkózott zseninek lenni, aki egyedül old meg problémákat. Az 53. kraftie adásban az introverzióról beszélgettünk.

Introvertáltak az IT-ban: a hard skill nem elég Már nem elég zárkózott zseninek lenni, aki egyedül old meg problémákat. Az 53. kraftie adásban az introverzióról beszélgettünk.

Mindez nagyrészt az elavult hardver számlájára írható, a Wii U egy alaphangon 4 éves fejlesztésre épül, mely már a megjelenés időpontjában sem számított acélosnak. A GPU-ban mindössze 320 darab végrehajtóegység van, melynél a PlayStation 4 1152 shader egységet felvonultató grafikus egysége legalább ötször nagyobb teljesítményre képes.

Nem hivatalos információk szerint Nintendo NX leszámol a szakadékkal, a jövőre érkező konzol ugyanis már az AMD legújabb, Polaris grafikus mikroarchitektúrájára építkezik, lényegesen több végrehajtóegységgel a fedélzeten. Emellett valószínűleg az IBM PowerPC processzormagoknak is búcsút int a Nintendo, helyükre pedig valamilyen x86-os AMD megoldás kerül majd, valószínűleg a PlayStation 4-ben és Xbox One-ban található Jaguar magok személyében.

a címlapról

CHIP

1

Több oldalról mar bele a Qualcomm az Arm-be

2025. március 27. 11:43

Egy ideig biztosan nem fog enyhülni a feszültség a két üzleti partner közt: világszerte trösztellenes kampányt indított a Qualcomm az Arm Holdings ellen, hogy megtartsa előnyet a félvezetők piacán.