Megmenekülhet a válságba jutott Codie?
Nagyon nehéz helyzetben a hazai startup-szcéna tavalyi sztárja, a Codie. Van esély a megmenekülésre, de a tanulságokat érdemes levonni.
A tavalyi év egyik legnagyobb hazai tech sztorija a Codie. A kis, jellemzően egyetemistákból álló csapat zseniális ötlettel állt elő: egy oktatórobotot fejlesztenek és gyártanak. A Codie egy kis, nagyjából tenyérni lánctalpas robot, néhány szenzorral felszerelve, amely egyszerű felületen programozható fel, okostelefonról. Az elképzelés szerint a robot fizikai valósága sokkal érdekesebb és vonzóbb a gyerekek számára, és feldobja a programozás oktatását.
A nagy álmot tettek követték, a Codie (illetve akkor még Robophone) csapata egymás után nyerte a hazai innovációs díjakat - a 2014-es hazai Microsoft Imagine Cup döntőtől a 2015-ös Innovációs TechShow fődíjáig. Eközben a Codie levezényelte az egyik legsikeresebb hazai IndieGogo kampányt is, a közösségi finanszírozási oldalon több, mint 96 ezer dollárt kalapozott össze a cég. A mintegy félezer megrendelőnek akkor 2015 karácsonyára ígért a csapat szállítást.
Kommunikáció nélkül
Mára viszont a Codie-projekt a bedőlés szélére került. Az első körös, talán százas nagyságrendű szállítást nem követték újabbak, így több száz vásárló még mindig hiába vár a megrendelt és kifizetett robotra. De azok sem elégedettek, akiknek a Codie már szállított, az ígért okostelefonos oktatóapp ugyanis máig nem készült el. A panaszokra a csapat egyelőre sem nyilvános, sem személyre szóló választ nem adott, a Facebook-oldal egy hónapja, a Twitter-csatorna december eleje óta néma. A Codie IndieGogo oldala 4 hónapja nem frissült - itt szoktak a csapatok rendszeres tájékoztatást adni a projekt állásáról a megrendelőknek.
A vásárlók pedig lassan pánikban, a sok tízezer forintos előrendelés további sorsa ugyanis egyre bizonytalanabbnak tűnik. A teljes kommunikációs zárlatot jól mutatja, hogy általános megdöbbenést okozott, amikor a Codie-alapító Lipécz Ádám előadása feltűnt az IVSZ Vállalati Innováció konferenciájának programjában "Codie: jó termékkel is el lehet bukni a gyártáson" címmel.
Az elmúlt hetekben a HWSW is számos olvasói levelet kapott, arra kértek minket, nézzünk utána a Codie-projekt állásának. Különböző forrásokból a következő kép rajzolódott ki.
Hardware is hard
A Kickstarter- és Indiegogo-kampányok, illetve a kínai ellátási láncok fejlettsége együtt lehetővé tették, hogy ma már szinte bárki hardveres céget indítson, és szoftverfejlesztés helyett kipróbálja magát komplex hardver+szoftver projektekben is. Oculus Rift, Pebble okosóra, Ouya androidos konzol, Leap Motion – a sor hosszan folytatható az innovatív(nak tartott) hardveres startupokkal, amelyek közzöségi finanszírozással tudtak elindulni. Egyértelmű sikert nem mindegyik tudott elérni.
Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.
"Hardware is hard" - vagyis hardvert fejleszteni és gyártani nagyon nehéz, jött rá mára a legtöbb érintett. Az Oculust milliárdokért vásárolta fel a Facebook és szupersztár kategóriás fejlesztőket igazolt a projekthez, ennek ellenére a projekt még most is komoly csúszásban van a korábbi tervekhez képest. Egy alkatrészhiány miatt például pont tegnap tolta ki a szállítási határidőket a Facebook-Oculus, az áprilisi határidő helyett már júniust és még távolabbi szállítást ígér a cég. És mégegyszer: ezt sokmilliárd dolláros háttérrel, a világ legjobb fejlesztőivel.
A fentit csupán a kontextus kedvéért hoztuk fel, hasonló kihívásokkal kellett szembenéznie ugyanis a Codie csapatának is, csak kisebb szinten. Információink szerint első körben több, mint 2 ezer oktatórobot gyártásába vágott bele a startup, az eredeti tervek szerint ez a sorozat novemberben indult volna, épp időben a karácsonyi szállításhoz. A Codie egyébként itthon, Esztergomban készül, mert a viszonylag kis szériás gyártást nem érte meg Kínába vinni. Ennek ellenére pusztán a gyártás logisztikai és egyéb kihívásai is hajmeresztőek voltak, mintegy egymillió alkatrész beszerzését és szállítását kellett megoldani.
A csavar a történetben, hogy a Codie viszonylag jól mérte fel a gyártás kihívását és összes erőforrását a hardveres fejlesztésnek és a gyártásnak dedikálta. Lipécz Ádám alapító-cégvezető elmondása szerint fennakadások ennek ellenére becsúsztak, ami egy tapasztalatlan, pályakezdőkből álló cégecskénél nem okoz meglepetést. Mivel azonban a gyártás kapta a legtöbb figyelmet, a saját app fejlesztése egyre jobban elcsúszott, az előre lefektetett tervhez képest jóval lassabban haladt.
Innen kell felállni
A gyártás és a fejlesztés megcsúszása együtt oda vezetett, hogy információink szerint mára gyakorlatilag elfogyott a Codie pénze. Az eredeti tervek szerint már a boltokban kellene lennie és bevételt kellene generálnia, erre azonban jelen állás szerint csak hosszú hónapok múltán kerülhetne sor. Ezt az időszakot a Codie nem tudja áthidalni a rendelkezésre álló forrásaival.
Ahogy azonban a címben is utaltunk rá, még nincs minden teljesen elveszve, legalábbis Lipécz tájékoztatása szerint. Van ugyanis esély arra, hogy a cégecske két, nulladik körös (indító) befektetője közül az egyik mentőövet dob a Codie-nak és finanszírozni fogja a fejlesztés és a gyártás következő lépéseit. A potenciális mentőcsomag nagysága akkora lenne, hogy a Codie eljusson vele a sorozatgyártás küszöbére, innen pedig már piaci termékként, saját bevételeire alapozva tudjon tovább fejlődni és növekedni.
Van egy terv
Az új terv kevésbé ambiciózus, mint az eredeti elképzelés. A módosított koncepció szerint az oktatórobotot nem a saját fejlesztésű mobilappal lehet majd felprogramozni, hanem egy alternatív, Scratch-alapú oktatófelületről. Ez egy népszerű programozásoktatási platform, kimondottan kezdőknek, a programozás elveivel ismerkedőknek. Az egyetlen jelentős változás a vásárlók/felhasználók szemszögéből így az lenne, hogy a robotot nem okostelefonról, hanem a PC-s Scratch felületéről lehetne programozni, ami viszonylag kis veszteség, legalábbis a teljes bedőléshez képest.
A Codie csapata az IndieGogo-kampánykor - Lipécz Ádám jobbról a második
Kérdésként felmerült, hogy miért nem mozdul a Codie a hardveres bütykölő-barkácsoló közösség irányába? Lipécz szerint ezt leginkább az gátolja, hogy az oktatórobot hardvere nem bővíthető, így gyakorlatilag esélytelen, hogy a Codie a Raspberri Pi irányába haladjon tovább és nyílt platformként élhessen túl. Ez a szoftveres részre nem igaz, a csapat már korábban megnyitotta a robot vezérlő API-ját, így gyakorlatilag tetszőleges Bluetooth 4.0-kompatibilis eszközről irányítható az oktatórobot, amennyiben van hozzá kliens.
Lipécz a saját mobilapp és oktatóplatform kifejlesztését sem adja fel, a Scratch bedobása elvileg egy ideiglenes áthidaló megoldás lesz, amelyet a sikeres tőkeinjekció után, akár nyáron kiválthat végül az eredetileg is tervezett app. Erre azonban jelen állás szerint csak a sokadik körben, a gyártás, a firmware, a disztribúció és egyéb fontos folyamatok gyatyába rázása kerülhet sor.
Ha friss információhoz jutunk a témában, frissíteni fogjuk cikkünket.