:

Szerző: Voith Hunor

2016. április 11. 16:56

Az EMC is szabadul a túlsúlytól

A vállalat a több mint egy évtizede felvásárolt és azóta is profilidegen Documentumon adhat túl a Bloomberg belsős információi szerint.

A Dell mellett az EMC is leválasztana némi felesleget a tavaly bejelentett egyesülés előtt – értesült belsős forrásokból a Bloomberg. Az amerikai üzleti lap szerint a tárológyártó mintegy 6 milliárd dollárnyi tevékenységet választana le jelenlegi portfóliójából, ebből a legnagyobb részt a 2003-ban felvásárolt Documentum képviselheti. A CRN úgy tudja, hogy a manőver nem egy közös Dell-EMC terv része (legalábbis hivatalosan), hanem az utóbbi vállalat saját döntése. A hírt egyelőre egyik fél sem erősítette meg.

A nagyvállalati tartalommenedzsment-szoftvereket fejlesztő Documentumért az EMC anno 1,7 milliárd dollárt fizetett, a cégnek akkoriban 120-130 millió dollár körül mozgott az éves forgalma. Ez a mutató mára nagyjából 600 millió dollárra nőtt, a részleg eredményhányada pedig a Bloomberg tudomása szerint mintegy 30 százalék – az EMC pénzügyi jelentéseiben a Documentum eredményeit nem tünteti fel külön. Ezek alapján az üzlet tisztességesen nyereséges, viszont a forgalom az EMC teljes éves, 25 milliárdos árbevételéhez és 3,6 milliárdos nettó eredményéhez képest nem túl vaskos.

Az értékesítési szándékban vélhetően az játssza a legnagyobb szerepet, hogy az EMC több mint egy évtized alatt sem tudta igazán felfuttatni a Documentumot. A termékek értékesítésével a tárológyártó hatalmas partnerhálózatából nagyon kevesen foglalkoznak, és a divízió néhány éve alapvetően már nem is új ügyfelek szerzésére, hanem a már meglévők minél jobb támogatására fókuszál. A Gartner tavalyi Magic Quadrant jelentésében figyelmeztetett is arra, hogy a beruházást fontolgató vevőjelöltek a Dell-EMC egyesülés kapcsán kialakuló bizonytalanság miatt alaposan mérjék fel igényeiket, mielőtt elköteleződnek a drága és komplex, így csak hosszú távon kifizetődő beruházás mellett.

Forrás: Gartner

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A Dellnek kapóra jöhet az EMC további karcsúsodása, a néhány éve a tőzsdéről kivonult cégnek a jelen állás szerint így is milliárdokkal kevesebbet kell végül fizetnie majd a VMware (az üzlet bejelentése óta bekövetkezett) tetemes értékevesztése miatt. Az akvizíció értékét eredetileg 67 milliárd dollárra taksálta a Dell, de a végösszeg akár 60 milliárd alá is becsúszhat. A vállalat a finanszírozáshoz mintegy 50 milliárd dollár hitelt vesz fel több körben, ebből az első, 11 milliárdos kör várhatóan a következő napokban fog lezajlani.

Eközben a Dell is portfóliót tisztít, egyrészt azért, hogy minél kevesebb hitelt kelljen felvennie, másrészt pedig azért, hogy a most még viszonylag könnyen leválasztható részegységeket ne az egyesüléssel létrejövő hatalmas szervezetből kelljen kivágni. A cég nemrég 3 milliárd dollárért adta el szolgáltatási üzletágát, és valószínűleg nemsokára hasonló sorsra jut majd a Quest és a SonicWall, a 2011-ben 612 millió dollárért megszerzett SecureWorksöt pedig tőzsdére viszi.

a címlapról