:

Szerző: Hlács Ferenc

2016. február 29. 11:45

Több platformnak is búcsút int a WhatsApp

Megszünteti néhány "halott" mobilplatform támogatását a WhatsApp. A listára a BlackBerry 10 is felkerült, a fejlesztők a szinte láthatatlanná zsugorodó felhasználói bázisra hivatkozva intenek búcsút több korosodó rendszernek.

Több platform támogatását is megszünteti a WhatsApp. A vállalat egy rövid blogposztban számolt be róla, hogy a későbbiekben a hajlott korú Nokia S40, Nokia Symbian S60, Windows Phone 7.1, Android 2.1, 2.2 és végül, de nem utolsó sorban pedig a BlackBerry platformnak is búcsút int, beleértve a BlackBerry 10-et is.

A vállalat a lépést azzal indokolja, hogy a felsorolt rendszerekből (illetve vélhetően az azokat futtató eszközökből) már hiányoznak azok a képességek, amelyekre az app későbbi funkciópalettája támaszkodni tudna. A BB10 esetében persze ez az állítás erősen megkérdőjelezhető, a BlackBerry rendszere több, a mai mezőnyben is helytálló hardveren is megtalálható. Miután azonban a fenti platformok mára az okostelefonos ökoszisztéma alig fél százalékáért felelnek, ráadásul Priv csúcsmodelljével maga a BlackBerry is az Anrdoid felé mozdult, érthető, hogy a WhatsApp inkább máshová csoportosítja át erőforrásait. A BB10 felhasználóinak mindenesetre nincs okuk pánikra, a rendszeren az app androidos verziója is gond nélkül futtatható.

A lengyelek az új németek

A lengyel informatikát már nyugati mércével kell nézni, mi is így tettünk az 52. kraftie adásban.

A lengyelek az új németek A lengyel informatikát már nyugati mércével kell nézni, mi is így tettünk az 52. kraftie adásban.

Mikor az alkalmazás hét évvel ezelőtt elrajtolt (a cég épp múlt héten ünnepelte hetedik születésnapját) még egészen máshogy néztek ki a piac erőviszonyai. Az okostelefonok mintegy 70 százalékán a BlackBerry vagy a Nokia operációs rendszere futott, míg a Google, az Apple és a Microsoft szoftvereinek összesen kevesebb mint 25 százalék jutott. Mára ez a három rendszer felel az eladások 99,5 százalékáért - igaz ebből a windowsos eszközök a Gartner adatai szerint már csak nagyjából 1 százalékot kanyarítanak ki (értékesítési viszonylatban), így az sem lett volna meglepő, ha a WhatsApp a Microsoft szebb napokat látott platformjának is búcsút int.

A 2014 óta a Facebook tulajdonában lévő cég idén februárban lépte át a tekintélyes, egymilliárd felhasználós küszöböt, a vállalat eddigi monetizációs modellje viszont a gyarapodás ellenére úgy tűnik, kudíarcot vallott. A WhatsApp januárban eltörölte az évi 99 amerikai centes előfizetési díját, miután a fejlődő régiós felhasználók jelentős része nem rendelkezett a befizetéshez szükséges bank- vagy hitelkártyával, helyette a jövőben magát a kommunikációs csatornát értékesíti, üzleti felhasználásra.

A vállalat a nyugdíjazott rendszerek felhasználóinak azt ajánlja, váltsanak a támogatott változatok valamelyikét futtató, újabb eszközre még idén - a 2016-os év lezárultával ugyanis a felsorolt platformokon nem működik majd tovább a WhatsApp.

a címlapról