:

Szerző: Asztalos Olivér

2016. február 22. 18:45

Áprilisban jön a HTC Vive, az Oculusnál is drágábban

Mélyen a zsebbe kell majd nyúlni a HTC Vive VR-csomagjáért. A nettó 800 dolláros összeg jelentősen magasabb az Oculus Rift áránál, de cserébe (a PC-n kívül persze) mindent magába foglal, ami az átfogó VR-élményhez kellhet.

A HTC hivatalosan is bejelentette, hogy az eredeti ütemtervhez képest nagyjából négy hónapnyi késéssel, idén áprilisban lesz elérhető a Vive VR-sisak. A termék méregdrága lesz, a tajvani cég és a Valve közös megoldásáért nettó 800 dollárt kell majd kifizetni, ami Európában 900 euró feletti összeget jelenthet – cserébe a csomagban a sisakon felül kiegészítők is lapulnak majd, amit az Oculus esetében külön lehet (vagy érdemes) megvásárolni. Ennek megfelelően a kiszerelés két bázisállomást ("lighthouse") és két drótnélküli, multifunkciós kontrollert is ad a Vive-hoz, melyek a cég szerint nem csak játékokhoz lesznek használhatóak.

A két bázisállomás egy 5x5 méteres területen képes követni a Vive-ot viselő felhasználó mozgását, így akár fizikailag is bejárható virtuális tereket is létre lehet hozni. Az kérdéses, hogy hányan lesznek hajlandóak így "botorkálni", ugyanakkor az ötlet jó, hisz a virtuális valóság egyik legnagyobb rákfenéje pont a szemet és az agyat teljesen becsapó látvány és a kontrolleres irányítás disszonanciája. Azt érdemes kiemelni, hogy a Vive a valós környezetet igény esetén vagy automatikusan beemeli a virtuális térbe, hogy a sisak viselője mindig tisztában legyen a helyzetével, és elkerülhesse a botlásból származó baleseteket, károkozásokat.

A konkurens Oculus Rifthez csak valamikor az év második felében érkeznek a kifejezetten a sisakhoz tervezett kiegészítők (elsősorban kontrollerek), így az elsőkörös vásárlóknak dönteniük kell, hogy kivárnak, vagy inkább megveszik a komplett HTC Vive csomagot hamarabb.

A HTC említést tett egy szoftveres kiegészítőről is. A majd Androidra és iOS-re is megjelenő Vive Phone Services üzenetekről, hívásokról és naptárbejegyzésekről küldhet értesítőt a sisakra, hogy a virtuális valóságban nyakig elmerült felhasználó ne maradjon le esetlegesen fontos eseményekről.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A HTC VR-sisakjának hardverigénye egyezik a konkurens megoldáséval, így legalább Nvidia GTX 970 vagy AMD Radeon R9 290 videokártya és Intel Core i5-4590 vagy AMD FX-8350 szintű processzor ajánlott a többnyire felhőtlen virtuálisvalóság-élményhez. A felsőkategóriás VGA-ra azért van szükség, mert a GPU-nak két 1080x1200 felbontású panelt kell meghajtania 90 Hz-es képfrissítési sebesség mellett – elsősorban ez utóbbi jelenti a kihívást az "olcsóbb" videokártyáknak, amennyiben magas részletesség mellett kívánunk élvezni egy komplex grafikájú játékot.

Az előrendelés jövő hétfő délután négy órakor nyílik meg, az igényt a termék honlapján lehet majd leadni.

a címlapról