Rugalmasabb frissítési tempóra vált a Firefox
Az eddigi hathetes helyett változó, 6-8 hét közötti ciklusokban frissíti böngészőjét a jövőben a Mozilla. A szervezet a lépéstől azt reméli, azzal mind a felhasználók mind pedig a fejlesztők igényeihez jobban tud majd igazodni.
Változtat a Firefox eddig megszokott frissítési ciklusain a Mozilla, a népszerű böngésző a jövőben már nem (feltétlenül) a megszokott, hathetes időközönként léptet egyet a verziószámon, helyette a szervezet rugalmas, hat-, nyolchetes intervallumokat szab meg, úgy, hogy továbbra is tartja az eddig kitűzött évi kilenc frissítést. A vállalat így csak részben tartja magát a nyáron bejelentett változtatásokhoz, akkor ugyanis az eddiginél gyorsabb frissítési periódusokat ígért.
A Mozilla négy évvel ezelőtt állt át az idáig használt hathetes "vonat modellre" (Train Model), az új funkciók tempósabb kiadása céljából. Egészen mostanáig hat hét kellett, hogy a böngésző egy változata a Nightly verzióból átkerüljön az Aurora buildek közé, majd onnan újabb hat hét után a Beta csatornába, végül ugyanennyi időt követően a stabil verziók sorába - eddig összesen tehát 18 hét volt, míg egy új Firefox verzió a "nulláról" megszületik. A Mozilla azonban úgy látja, a napokban bejelentett váltással hatékonyabban tud igazodni a felhasználók időközben felmerülő igényeihez de az is szerepet játszott a döntésben, hogy a rugalmasabb beosztással a Mozilla globális közösségéhez tartozó fejlesztőknek a különböző ünnepeik megtartására is maradjon idejük.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A böngésző egyébként hosszú várakozás után, tavaly novemberben eljutott az Apple okostelefonos platformjára is, miután a cupertinói cég megnyitotta külső fejlesztők számára is a saját böngészője, a Safari által is használt JavaScript motort - korábban a Mozilla azért zárkózott el az iOS-től, mert azon az Apple rivális szoftverénél csak lényegesen lassabb böngészőt tudott volna kiadni.
A jelenleg a 44-es stabil verziószámnál tartó Firefox böngésző a tervek szerint idén decemberben jut el az 50.0.1-es, majd 2017 januárjában az 51-es verzióhoz. Az új frissítési ciklusok várhatóan a Firefox 47-tel lépnek először életbe, amelyet a fejlesztők az előző verzió után hét héttel tesznek elérhetővé - a Firefox 48-ra ezután nyolc hetet kell majd várni.