:

Szerző: Voith Hunor

2016. január 28. 09:39

VMware-leépítés áldozata a Workstation és a Fusion

Az EMC teljesítménye stagnált, a VMware lefelé módosította előrejelzését. Mindkét vállalat létszámcsökkentésbe fogott, a VMware a komplett Fusion és Workstation csapatot szélnek eresztette.

Miközben javában zajlik a tavalyi év gigaüzlete, a Dell-EMC akvizíció megvalósítási részleteinek kidolgozása és a tranzakció végrehajtása (a bonyodalmakról itt írtunk), az EMC és kvázi-független leányvállalata, a VMware karcsúsításba kezdett. Az EMC federáció mintegy 70 ezer embert alkalmaz, ebből 18 ezer tartozik a VMware alá.

Az EMC azt egyelőre nem volt hajlandó elárulni, hogy hány munkavállalótól tervez megválni 2016 végéig - a vállalat tavaly egy 850 millió dolláros átfogó költségcsökkentési programot jelentett be, ebből 250 milliót tesz ki a kisebb állománnyal 2017-től elérhető éves megtakarítás mértéke. A CRN információ szerint a létszámcsökkentés elsősorban a marketinges állományt érinti, de a gyártásban és egyéb operatív területeken (pénzügy, logisztika, HR) és lesznek elbocsátások. Az EMC és a VMware, valamint a tavaly lényegében kilépő Cisco által létrehozott vegyesvállalat, az EMC Converged Platforms Division (korábban VCE) nagyjából 250 főtől válik meg.

Parkolópályán a Workstation és a Fusion

A VMware elsősorban üzemeltetői körökben nagy meglepetést okozott azzal, hogy a Fusion és a Workstation termékek teljes fejlesztői állományát elküldte. A cég 800 fős vágást jelentett be, az egyes területek érintettségét már maguk a kirúgott (egykori) alkalmazottak kürtölték szét Twitteren, Mediumon és a Thelayoff.comon. Úgy fest, hogy a VMware vCloud Air felhős infrastruktúraszolgáltatásának is kevesebb erőforrással kell beérnie a jövőben, a tavalyi eredményeket ismertető konferenciahíváson Pat Gelsinger vezérigazgató azt mondta, a szolgáltatás kevesebb figyelmet (és pénzt) fog kapni. A virtualizációs vállalatnak a leépítések 55-65 millió dollárba fognak kerülni.

Arról, hogy mi lesz a Workstation és a Fusion sorsa, egyelőre nem sokat tudni. A VMware szerint az átszervezések egyik mostani termék "létezését" sem fogják érinteni – a legvalószínűbb, hogy a cég a következő években még támogatni fogja őket, hiszen világszerte még mindig rengeteg felhasználójuk van, de érdemi fejlesztéseket már nem fog kiadni hozzájuk. Ezzel a VMware lényegében elkezdett kivonulni az asztali virtualizációs piacról, hogy a sokkal jövedelmezőbb szerver-, hálózat- és tárolóvirtualizációra összpontosíthasson.

A szoftverek helyét hosszabb távon (az új szereplők megjelenésével nem számolva) elsősorban a VirtualBox és a Parallels veheti át, illetve windowsos környezetben a beépített Hyper-V is számításba jöhet. Borítékolhatóan népszerű döntés lenne a VMware részéről, ha a Workstationt és a Fusiont a közeljövőben nyílt forrásúként tenné elérhetővé, erre a lehetőségre azonban nem sokat mernénk feltenni.

A Workstation ikonikus szereplője a PC-s szoftverpiacnak. 1999-es megjelenése óta az egyik (ha nem a) legnépszerűbb asztali virtualizációs alkalmazás, fejlesztése a mostani lépésig folyamatos és gyors ütemű volt. A mögötte álló csapat egy veterán ex-fejlesztő szerint nagyon elhivatott és élvonalbeli szakemberekből állt, akik büszkék voltak a munkájukra, a program pedig több mint másfél évtized alatt sem terebélyesedett el – funkcióközpontú, fókuszált termék maradt.

A szoftver első éveiben nagyon fontos és (a mai napig) egyszerűen használható hidat képezett a Windows és a Linux közé, később pedig (alapfeladatát nem elhanyagolva) számtalan olyan képességgel gazdagodott, melyek miatt kiváló eszköz lett fejlesztők és üzemeltetők kezében is, elsősorban tesztelői célokra. A támogatott operációs hoszt- és vendég operációs rendszerek, hardverek, hálózati- és tárolófunkciók skálája mára rendkívül széles, lényegében mindent lefed, ami linuxos és windowsos desktop környezetben ma előfordulhat.

A Workstation ma két változatban érhető el: a Workstation Player otthoni felhasználásra ingyenes, de korlátozott funkcionalitású és elsősorban “hobbistáknak” szól, míg a Workstation Pro a pillanatfelvételtől a teljes vCloud Air integráción át a kiterjedt jogosultságszabályozásig és monitorozási elemekig mindent kínál.

Stagnálás itt, némi bővülés ott

Ami a pénzügyi eredményeket illeti, az EMC-nél a 2015 első felében is tapasztalható lanyha érdeklődés egész évben jellemző volt, a tárológyártó az erős dollár okozta árfolyamhatástól terhelve éves szinten 1 százalékos forgalomnövekedést tudott elérni, bevétele 24,7 milliárd dollár volt. Az EMC-nek elszámolható (a federációs leányvállalati rendszer miatt) nettó eredmény 2 milliárd dollár volt, ez jelentős csökkenés a 2014-es 2,7 milliárdhoz képest, de a visszalépés főként egyszeri tételeknek köszönhető.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A részletes eredményekből jól látszik, hogy az EMC hardveres üzletága lényegében stagnál. A hagyományos tárolók iránti kereslet visszaesését a flash-alapú eszközök mára egész jól kompenzálják, 2015-ben már egymilliárd dollár bevételt termelt a termékcsalád. A két vonal közötti migráció azonban összességében kioltja egymást, növekedést ez a divízió nem tud felmutatni.

NSX hálózatvirtualizációs platform - zabálták a vállalatok

A VMware éves szinten (és az árfolyamhatással terhelve) 9 százalékkal 6,57 milliárd dollárra növelte forgalmát, nettó nyereségét pedig 15 százalékkal 997 millió dollárra. A sztár házon belül egyértelműen a Nicira alapokra építkező NSX, a hálózatvirtualizációs üzletág duplázta a szerződéskötések értékét, 600 millió dollárra.

A cég viszont negatívan módosította 2016-ra vonatkozó előrejelzését (7,2 milliárd dollárról 6,8-6,9 milliárdra), ami újabb nagy pofont adott a Dell-féle követőrészvényes manőver miatt már eddig is jókora értékvesztést elszenvedő részvényeknek. A papírokkal jelenleg 45 dollár körül kereskednek, míg tavaly októberben még 60 dolláros szinten forogtak (nyáron pedig 90 felett is) – az elmúlt fél évtizedben sose volt ilyen alacsonyan a befektetői bizalom.

A Pivotal még mindig kicsinek számít (bár forgalma folyamatosan nő), a big data és analitikai termékek 267 milliós bevétellel zárták a tavalyi évet, a leányvállalat pedig üzemi szinten veszteséges is volt.

Az EMC szerint a Dell-lel való egyesülés a terveknek megfelelően halad, és legkésőbb idén októberben pont kerülhet az ügy végére. Hogy a fedezet előteremtése miatt most az elmúlt fél évtizedét lényegében sutba dobó Dell végül hogy fogja tudni integrálni az EMC hatalmas szervezetét és termékskáláját, valamint hogy fogja kezelni a VMware-t, arra lényegében az egész iparág kíváncsi.

a címlapról