Apple a csúcson
Megismételte a 2014-es év végi hihetetlen negyedévét az Apple, tényleg csak szuperlatívuszokban lehet beszélni a cég pénzügyi eredményeiről. A növekedés viszont nagyon lelassult és nem látni, hogy mitől térhetne vissza.
Októberben tettük fel a nagy kérdést: hol az Apple növekedésének vége? A válasz meg is érkezett a cég új negyedéves pénzügyi jelentésének formájában, a növekedés vége most jött el. A december 26-tal zárt három hónapban a cég 75,9 milliárd dolláros bevételt és 18,4 milliárd dollár profitot könyvelt el - az előző évhez képest ez alacsony, 1,7 illetve 1,8 százalékos növekedést jelent, gyakorlatilag tehát éves viszonylatban stagnált a cég.
Ezt részben magyarázza az elképesztően erős dollár. Ennek folyományaként a külföldi pénznemekben keletkezett bevételek a dollárban vezetett könyvelésben hirtelen lényegesen kisebbnek látszanak. Hogy ennek mekkora hatása van? Az Apple saját adatai szerint (az egyes pénznemekben keletkezett bevétel szerint súlyozva) mintegy 15 százalékkal érnek most kevesebbet a külföldi bevételek, mint egy évvel korábban. Az árfolyamhatás kiszűrésével pedig az éves növekedés nem 2 százalék, hanem 8 százalék lett volna, a negatív hatásnak köszönhetően az Apple mintegy 5 milliárd dollárnyi bevételtől esett el.
Lássuk a termékvonalakat!
Az Apple az elmúlt években drámaian kiterjesztette a termékportfólióját. A három különböző méretű iPhone, háromféle MacBook (sima, Air és Pro), háromféle iPad (mini, Air és Pro) és szintén háromféle asztali Mac (iMac, Mac Pro és Mac mini), az Apple Watch család, az Apple TV és az iPod portfolió is létezik még, ráadásul ezeken belül is több kivitel, több árszint, különböző minőségi és teljesítménybeli szintek léteznek.
Nyugodtan kijelenthetjuk, hogy a cég hardveres portfóliója soha nem volt ennyire komplex, egymással komoly átfedést mutató termékekkel, amelyek között néha még a cég rajongótábora is nehezen tesz különbséget. A fentiek közül az Apple csak az iPhone-ok, az iPadek és a Macek darabszámát és bevételét hozza nyilvánosságra, és e kategóriákat is ömlesztve. Minden egyéb az Apple TV-től a Watchig az "other products" kategóriába kerül.
Az értelmezési keretet letudva lássuk a tulajdonképpeni számokat. Az iPhone-ok értékesített volumene befagyott a tavalyi elképesztően magas szinten, szinte hajszálra ugyanannyi telefon fogyott, mint 2014 végén (74,78 millió a korábbi 74,47 helyett). A bevétel hajszállal emelkedett, 51,2 milliárdról 51,6 mililárd dollárra, ez azt jelenti, hogy a 687 dolláros átlagos eladási ár (ASP) egészen keveset, 690 dollárig nőtt. Az eladott darabszám mellett egyébként az ASP, ami kiemeli az Apple-t az okostelefongyártók mezőnyéből, ilyen magas áron más cég képtelen ennyi telefont értékesíteni. Az előző évek robbanását az iPhone 6-tal bevezetett nagyképernyős kialakításnak tudtuk be, amelyre felhasználók tízmilliói vártak türelmetlenül világszerte - ez az egy módosítás látványosan megdobta az eladásokat, az azóta érkező innováció azonban csak szinten tartani tudta a keresletet, tovább bővíteni már nem tudta.
Ahogy az előző negyedévekben az iPad visszaeső eladásai adták a növekvő iPhone-ok mellé a kontrasztot, nincs ez másképp most sem. A tabletekből negyedével kevesebb fogyott, mint 2014 végén, 21,4 millió helyett csak 16,1 millió darab, a forgalom pedig 21 százalékkal csökkent. Ebből könnyű arra következtetni, hogy a csökkenő kereslet inkább az olcsóbb modelleket érintette, de ez részben az átlagárat felfelé mozgató iPad Pro bevezetésének is betudható. Végeredményben az ASP 419 dollárról 439 dollárra emelkedett.
Némileg meglepetés, hogy a negyedévben a PC-k eladása is zsugorodott, igaz, csak kismértékű, volumenben 4, bevételben 3 százalékos csökkenésről számolt be a cég, vagyis a Mac termékvonal még mindig jobban teljesít, mint a globális PC-piac. Érdemes itt is kiszámítani az átlagárat: 1258 dollárról icipicit nőtt 1270 dollárra. Figyelembe véve, hogy az erősen vitatott új MacBookot leszámítva az Apple hosszú ideje szinte semmit nem fejlesztett ezen a termékvonalon, ez igen jó teljesítménynek számít.
Merre tovább?
Az mindenki számára egyértelmű volt, hogy az elmúlt bő egy évben mutatott menetelését az Apple egyszerűen nem folytathatja, az utolsó pillanatig tartogatott nagykijelzős iPhone kártyáját kijátszva más nem maradt a cég markában. Az iPhone 6s csak kisebb fejlesztéseket hozott, ennek fényében nagy szó, hogy sikerült az eredeti iPhone 6 lenyűgöző számait újra hozni és nem fordult zsugorodásba az értékesítés.
Az Apple tehát most (illetve az elmúlt egy évben) lokális maximumon volt-van, izgalmas kérdés, hogy innen van-e feljebb, vagy évekre beáll ezen a szinten a cég. Ez utóbbi sem rossz hír persze, az Apple (többnyire) hardvergyártóhoz képest lenyűgöző teljesítményt mutat és egész egyszerűen nyomtatja a pénzt: a most zárt negyedév minden idők legjövedelmezőbb negyedéve tőzsdei cégtől. Mi veszélyezteti ezt a pozíciót és hogyan lehet innen még feljebb kapaszkodni?
Fejlett régiók: Mind a két amerikai kontinens, mind Európa stagnál (néhány százalékos változást mért a cég), és ez így van immár néhány éve. Az Apple persze abszolút uralja a prémium szegmenst mind az okostelefonok, mind a PC-k, mind a tabletek piacán, de növekedést felmutatni itt már hosszabb ideje nem tud. Az olcsóbb iPhone bevezetésétől a cég irtózik, joggal, valószínűleg inkább a csúcs-iPhone-okat kannibalizálná, mint újabb vásárlókat hozzon az androidos oldalról, ezt a stratégiát tehát a cég (legalábbis eddig) kizárta. Enélkül azonban nem látszik, hogy hogyan tudna bővülni.
Kína: Az Apple egyre nagyobb kitettséggel rendelkezik a távol-keleti országban, a most zárt negyedévben már a bevétel 24 százaléka, 18,4 milliárd dollár érkezett innen, megelőzve Európát (17,9 milliárd). A kínai bevételek továbbra is egészséges ütemben nőnek, 14 százalékos bővüléssel ez húzta meg igazán az Apple negyedévét, minden más régió stagnálást vagy csökkenést mutatott. Kína azonban egyre súlyosabb makrogazdasági kockázatokkal néz szembe, egyes iparágak (például az ipari termelés) már recesszióban van, ami rövid távon kockázatot hordoz az Apple számára is. Ezt egyébként az elemzői konferenciahíváson Tim Cook is elismerte, és figyelmeztetett, hogy januárban már gyengeséget észlelt a kínai, elsősorban a hongkongi piacon.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Szolgáltatások: Ez egy kritikus kitörési pont lehet az Apple számára. A cég most jelentette be, hogy elérte az egymilliárd aktív felhasználós küszöböt, vagyis ennyi különböző felhasználó használta valamilyen formában a cég termékeit és szolgáltatásait. Ez a telepített bázis a negyedév során generált 6,1 milliárd dollárnyi bevételt az Apple szolgáltatási üzletágában, tehát a cég átlagosan 6 dollárt tud legombolni háromhavonta egy felhasználóról. Összehasonlításképp a Facebook mindössze 3 dollárt ér el felhasználónként, ez tehát egyáltalán nem rossz összeg. Az Apple Music egyelőre nem váltja be a reményeket, mindössze 10 millió fizetős ügyfelet tudott összegyűjteni - ami az erős hátszelet figyelembe véve kimondottan kevés, a Spotify organikus növekedéssel már bőven 20 millió fizető és 75 millió aktív felhasználón túl van.
A szolgáltatások közül külön is érdemes kiemelni az Apple Pay-t, amely messze a legígéretesebb a cég megoldásai közül. A cég szerint már több milliárd dollárt költöttek el a felhasználók ezen a fizetési megoldáson keresztül, a rendszer pedig elindult Kínában is. Az Apple Pay mellett rengeteg minden szól - szorosan összeépül a meglévő fizetési megoldásokkal és az iOS-ökoszisztémával is, iPhone-felhasználók számára várhatóan néhány éven belül ez lesz az alapértelmezett fizetési megoldás (ugyanúgy, ahogy az androidos oldalon az Android Pay). Hogy ez pontosan mennyi pénzt hoz majd az Apple konyhájára, azt megtippelni sem lehet, a megoldás ugyanis a hagyományos bankkártyás fizetési rendszerre épül, tehát az illetékeket ugyanúgy leszedik a kártyatársaságok és a bankok ahogy eddig - de néhány tized százalék azért az Apple-nek is jut majd, ami adott esetben milliárd dolláros biznisz lehet.
Android vs iOS: Mindig lehetőség, hogy az iOS az Android rovására növeli piaci részesedését. Ennek van is jele, Cook elmondása szerint soha annyi androidos felhasználó nem váltott iOS-re, mint a most zárt negyedévben (és ez a "mondás" már nem először hangzott el). Arról azért a cég nem nyilatkozott, hogy a másik irányú migráció ezzel párhuzamosan hogy alakult - simán elképzelhető, hogy az is nőtt, pusztán amiatt, mert a két rendszer közötti átjárhatóság egyre könnyebb a platformfüggetlen appoknak és szolgáltatásoknak köszönhetően.