Távozott posztjáról a Foursquare egyik alapítója
Több pozíciócserét jelentett be a Foursquare, miközben sikerrel zárult le az újabb finanszírozási kör. A gyengélkedő vállalat ezzel már az értékesítését készítheti elő.
Távozik posztjáról Dennis Crowley a Foursquare egyik alapítója és vezérigazgatója, helyét pedig Jeff Glueck, a cég eddigi ügyvezető igazgatója veszi át. Az alapító a vállalat kötelékében marad, ügyvezető elnöki pozícióban. A személycserék sora ezzel nem ért véget, Steven Rosenblatt bevételi igazgatói kinevezést kapott, Kinjil Mathur lett az új marketing igazgató, az alelnöki cím pedig Jonathan Crowley ölében landolt. Az új vezérigazgató a kinevezések után bejelentette, hogy sikeres volt a legutóbbi finanszírozási kör, a Foursquare végül 45 millió dollárt kalapozott össze.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A most befolyt összeg egy részéből 30 új alkalmazottat venne fel a cég, mely keretein belül értékesítői, mérnöki, illetve néhány egyéb pozíciót hirdet majd meg a Foursquare, állt az új vezérigazgató bejelentésében. A vállalat értéke a Morgan Stanley, a DFJ Growth, Andreessen Horowitz, illetve a Spark Capital által befektetett újabb tőkének köszönhetően jelenleg 250 millió dollár körül van, ez fele az előző körnél megállapított értékelésnek, és jól mutatja a cég mélyrepülését.
Nem kizárt, hogy a nagy átszervezés a korábban már többször felmerült értékesítés előkészítése. Potenciális felvásárlóként legtöbbször a Yahoo-t emlegetik, ugyanakkor a legutóbbi negatív hírek alapján a közeljövőben erre aligha kerülhet sor, így a Foursquare-nek másik komoly érdeklődő híján még ki kell húznia egy darabig.
Így néz ki egy tér a Foursquare szemével: minden szín más helyet jelöl.
A már szebb napokat is megélt Foursquare két évvel ezelőtt még 650 millió dollárt ért, mely összeg mára kevesebb mint a felére csökkent. A lejtmenet a szolgáltatás kettéválasztásával kezdődött. 2014 májusában a Foursquare külön alkalmazásba csoportosította a közösségi és bejelentkezős funkciókat, az így megszületett Swarm és a közösségi funkcióktól megszabadított Foursquare pedig nem nyerte el a felhasználók tetszését. Sokan végleg elpártoltak a szolgáltatástól, ami a Foursquare néven tovább üzemelő lokációs keresőre is negatív hatással volt.
A cég legértékesebb része most már nem is a felhasználói bázis, hanem a minden versenytársénál pontosabb lokációs adatbázis. A tömeges bejelentkezések nyomán a cég nagyon nagy pontossággal tudja megállapítani a felhasználó pozícióját, például el tudja dönteni, hogy egy boltban, vagy egy bolt előtt áll, vagy épp a térre kitelepült kávézók közül épp melyik teraszán is foglal helyet. Ezt az adatbázist a Foursquare korábban is próbálta értékesíteni, a licencelési konstrukcióra azonban kevés vevő harapott rá. Emiatt ma már valószínűbb, hogy a céget adatbázisával együtt valamelyik nagy webes cég falja majd fel - a Facebook és a Google pont olyan valószínű, mint a korábban térképes gondokkal küzdő Apple.