:

Szerző: Gálffy Csaba

2015. december 7. 10:30

Kinyitja JavaScript-motorját a Microsoft is

A TypeScript után újabb fajsúlyos elemmel növeli súlyát a Microsoft a JavaScript-ökoszisztémában, a cég most megnyitotta az Edge és Internet Explorer böngészőben (illetve UWP-appok alatt) dolgozó motorjának, a Chakrának a forráskódját.

Szabad szoftver lesz a Microsoft Chakra JavaScript-futtatómotor - jelentette be fejlesztői blogján a Microsoft. Ezzel az utolsó jelentős JS-motor is kinyílt, az Apple, a Google és a Mozilla után a Microsoft futtatórendszerének forráskódja is olvasható lesz. Ez a szoftver dolgozik a HTML5-ös UWP-alkalmazások alatt, illetve az Internet Explorer és az Edge böngésző is ezt használja. A bejelentés szerint a cég igazi közösségi fejlesztést szeretne, az AMD és az Intel már jelezte is részvételi szándékát, a kezdeményezéshez pedig várhatóan többen is csatlakoznak majd.

Nem lesz a teljes böngészős JavaScript-implementáció nyílt forráskódú, a fejlesztők számára izgalmas részeket azonban mind kinyitotta a cég. Ami zárva marad, az a Chakrát és a böngészőt illetve az UWP-s alkalmazásokat összekötő réteg az egyik oldalon, illetve a COM-alapú diagnosztikai felület a másik oldalon. A cég közlése szerint ezek olyan Windows-specifikus elemek, amelyeknek amúgy sem lenne haszna a Microsofton kívül más szereplő számára, így nem veszteség ezek kihagyása. Cserébe a cég ígérete szerint készül egy új, nem COM-alapú, modernizált diagnosztikai interfész is, amely a Windows-specifikus megoldással szemben más platformokat is támogat majd.

A parser, az interpreter, a JIT-motor, a GC, illetve maga a futtatómotor kódja azonban mind-mind elérhető lesz - ezt az halmazt Chakra Core-ként hivatkozza a Microsoft, és egy teljes, önállóan működő és beépíthető JavaScript motort tesz ki. A csomag része a JavaScript Runtime Hosting API, amellyel tetszőleges alkalmazásba illeszthető be a Chakra Core, így akár szerveroldalon, akár például üzleti alkalmazásokban használható lesz a motor, mindenféle megkötés nélkül.

A Microsoft célja pontosan ezt elérni: olyan futtatókörnyezetté emelni a Chakrát, amelyre a fejlesztők rendszeresen írnak kódot, platformtól és alkalmazástól függetlenül. Ugyanis a szabványos JavaScript ellenére a motorok között jelentős különbségek vannak, a különböző cégek eltérő filozófia szerint, eltérő fókusszal és természetesen eltérő funkciókészlettel fejlesztik saját motorjaikat.

Nem túl későn?

Nincs az a tapasztalt programozó, aki néhány évvel ezelőtt megjósolta volna, hogy a világ összes programozási nyelve közül pont a JavaScript lesz az, amely a legnagyobb lendülettel fejlődik és terjed 2015-ben. A nyelv körül fantasztikus ökoszisztéma pattant ki néhány év alatt, egyik oldalon a futtatómotorok fejlődnek irgalmatlan sebességgel, a másik oldalon a fejlesztői eszközök és keretrendszerek (Angulartól a Node-ig). És arról ne is beszéljünk, hogy hirtelen a nyelv fejlődése is beindult az ES6 (ECMAscript 2015 néven) szabvány lett, és a következő verzió akár már jövőre elkészülhet.

A JavaScript tehát hirtelen a "következő generációs" fejlesztői platform lett - a mókához azonban a Microsoft némi késlekedéssel csatlakozott. A szerveroldali JavaScript zászlóshajója, a Node.js a Google-féle JS-motort, a V8-at favorizálja, a webfejlesztők pedig jellemzően az Apple-féle Nitro, a Google-féle V8 és a Mozilla *Monkey motorokat részesítik előnyben. E cégek mindegyike saját megközelítése szerint fejleszt - a Google és a Mozilla (és a Microsoft) például támogatja a SIMD.js-t, az Apple azonban mereven ellenzi azt, ugyanígy eltérő az asm.js és egyéb technológiák implementációja is.

Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod

Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.

Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.

A kibontakozó csatában Redmond sem hagyja magát, a TypeScripttel rögtön letette névjegyét a JS-világban (ez egy JS-re fordítható, típusos nyelv), a kezdeményezést pedig a Google is felkarolta, ez lesz az Angular 2.0 nyelve is. A stratégia azonban ezzel még nem volt teljes, a Microsoft a JS-motorok világában is komolyabb befolyást szeretne, ezt hozza most el a Chakra kinyitása. A tény, hogy a forráskódot már a webes és backend-fejlesztők, illetve a konkurencia is átnyálazhatja, azonnal ad némi súlyt a Microsoft kezdeményezésének, az ütős ötleteket ugyanis villámgyorsan átveszik majd mások is, így közvetve máris hatással lesz a cég a JS-motorok fejlődésére.

A bejelentés szerint a Chakra forráskódja elérhető lesz nyilvánosan, szabad szoftveres licenc alatt - a publikálásra azonban januárig várni kell még (a Microsoft GitHub-oldalát érdemes majd figyelni). Arról egyelőre nincs információ, hogy a Chakra fejlesztése is "in the open", vagyis nyilvánosság előtt zajlik-e majd, vagy csak a kiadások kódjával frissül majd a GitHub. Mivel a cél egy komoly közösséget építeni a Chakra fejlesztése köré, várhatóan a Microsoft is az "in the open" modellre vált majd.

Eleged van az eltérő környezetekből és az inkonzisztens build eredményekből? Frusztrál, hogy órákat kell töltened új fejlesztői környezetek beállításával? Többek között erről is szó lesz az AWS hazai online meetup-sorozatának ötödik, december 12-i állomásán.

a címlapról