Lemondott posztjáról Ben Rosen, a Compaq igazgatótanácsának elnöke
A Compaq csütörtöki hatállyal a Michael Capellas-t, a cég elnök-vezérigazgatóját nevezte ki az igazgatótanács elnökévé, mivel az e posztot 18 évig betöltő, 67 éves Ben Rosen visszavonul. Rosen jelentős szerepet töltött be a cégnél: például az alapító Rod Canion 90-es évek elejei valamint az előző elnök-vezérigazgató, Eckhard Pfeiffer 1999. áprilisi eltávolítása is többek között az ő nevéhez fűződik. Rosen a Compaq igazgatótanácsának alapító tagja volt, elnökként 1983 óta szolgálta a céget. Rosen egyébként tiszteletbeli elnök marad.
A 46 éves Michael Capellas a cég első olyan elnök-vezérigazgatója, aki egyben az igazgatótanács elnöke is - tehát megszilárdul pozíciója a cég élén eltöltött 14 hónap után, amely jelentős változtatásokat hozott a Compaq-nál. Capellas 1998-ban került a céghez, informatikai vezérigazgatóként, a cég élén tavaly május óta áll.
A Compaq részvényárfolyama csütörtökön 0,15$-ral (0,51%-kal) 29,00$-ra csökkent.