Alapos ráncfelvarrást és nyílt forráskódot kapott a Wordpress.com
Teljesen átalakult és asztali, illetve mobilalkalmazásba költözött a WordPress.com. A népszerű blogmotorhoz tartozó szerkesztőfelületet fejlesztői gyakorlatilag teljesen újraépítették és számos hasznos újítással egészítették ki - a Calypso kódnéven futó projekt ráadásul nyílt forrású, ahhoz bárki hozzáférhet és hozzájárulhat.
Alaposan megújult a WordPress.com. A népszerű webhosting megoldás történetének egyik legkiterjedtebb átalakításán esett át: a szolgáltatás teljesen átszabott szerkesztőfelületet kapott, amelyhez immár asztali, illetve natív mobilalkalmazás is párosul. A frissített kódbázis ráadásul nyílt forrású, bárki számára elérhető. A ráncfelvarrás időszerű volt, a web mintegy negyede mögött dolgozó rendszerhez tartozó felület ugyanis lassan közel egy évtizedes alapokon dolgozott.
A WordPress mögött álló Automattic most egészen újrarajzolta a koncepciót, igaz az asztali app egyelőre csak OS X-en érhető el. A csapat szerint azonban már dolgoznak a Windowsra és Linuxra szánt klienseken is - az érdeklődők a cég kapcsolódó oldalán kérhetnek értesítőt ezek elkészültéről.
A fejlesztőcsapat szerint az új WordPress.com interfész gyakorlatilag egyetlen, a motorral REST API-n keresztül kommunikáló JavaScript alkalmazás, amelyben elbúcsúztak a korábbi MySQL és PHP alapoktól és amellyel bármilyen WordPressre építő és Jetpack plugint használó oldal kezelhető. Az új felületről a felhasználó az összes oldalát menedzselheti, ráadásul a fejlesztők szerint a korábbinál jóval gyorsabb betöltődési idők mellett. Az elvégzett szerkesztések megtekintéséhez frissítésre sincs szükség, azok azonnal, valós időben jelennek meg az egyes oldalakon.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Az új kódbázis Calypso kódnév alatt jelent meg és az Automattic szerint sokat merített a cég által nemrég felvásárolt Cloudup csapatától, akiknek elsődleges terméke egy ugyancsak JavaScriptre építő fájlmegosztó.
Az újítások számos ponton javítanak a szolgáltatás teljesítményén, a fejlesztők szerint az azonnali oldalbetöltődés és a módosítások valós idejű megjelenítése mellett az oldalon belüli előnézetek is elérhetők az asztali és mobilalkalmazásokban egyaránt, ráadásul már a galériák előnézetére is lehetőség van a beszúrás előtt. A WordPress mindezeken túl a harmadik féltől származó appok felé is nyit, a korábbi, előre jóváhagyott pluginek helyett API-alapú megközelítésre vált.
A verziókezelést a megújult WordPressben az SVN helyett a Git veszi át, a harmadik féltől származó könyvtárak terén pedig a jQueryt a Node.js, a React és a Flux váltja le. A bugkövetésért a Trac helyett immár a GitHub felel, a fejlesztőcsapat pedig áttekinthetőbb dokumentációt ígér. Az új szerkesztőfelület mellett egyelőre a korábbi WordPress admin backend is használható marad.
A WordPress.com jelenlegi felhasználói az elmúlt másfél év folyamán több lépcsőben megkapták az új verzió elemeit, azok pedig, akik saját szervereikről működtetnek WordPress oldalakat, a Jetpack plugin telepítésével juthatnak hozzá az új szerkesztő- és kezelőfelülethez. A kódbázist a fejlesztők a GNU GPL v2 licenc alatt tették közzé. Aki szeretne maga is hozzájárulni a kódhoz, (vagy épp valamilyen hibát jelezni) a Calypso GitHub-oldalán indulhat el.