Mit hozott a Windows 10 "November Update"?
Megjelent a Threshold 2 kódnevű frissítés, ami otthoni és vállalati felhasználóknak is hoz újdonságokat.
Valószínűleg ilyen lett volna a Windows 10 első kereskedelmi forgalomba szánt verziója, ha a Microsoft tartotta volna magát az eredeti ütemtervhez – merül fel a gondolat akaratlanul is azok többségében, akik az első kipróbálható kiadás óta követik az operációs rendszer életútját. Amikor a vállalat június elején bejelentette, hogy már július végén piacra dobja az új Windowst, a szoftver akkori állapota láttán világos volt, az első hónapokban számos kisebb-nagyobb frissítés fogja kvázi-végleges szintre felhozni a Windows 10-et.
A hivatalosan November Update-re keresztelt frissítés a sajtóban korábban Threshold 2, a Microsofton belül pedig Fall Update kódnéven futott, és tegnap óta letölthető a Windows Update-en keresztül. A Microsoft – a nagyobb frissítéseknél megszokott módon – csak fokozatosan teszi elérhetővé a csomagot, így senki ne lepődjön meg, ha csak a következő napokban tud a legújabb buildre áttérni. A frissítés telepítése után az operációs rendszer verziószáma 1511-re, a buildszám pedig 10586-ra módosul. A cég az ISO állományokat is frissítette, így tiszta telepítés után nem kell átesni egy hosszabb frissítési folyamaton, a mennyiségi licencvásárlók pedig jövő héten kapják meg az új lemezképeket.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Valószínűleg a Microsoft a jövőben nem a build-, hanem egy új formátumú verziószámmal fogja azonosítani a Windows 10 különböző generációit, a most bevezetett szám 1511, ez év-hónap formátumban azonosítja a jelentős mérföldkövet. Így tartható lesz a korábban tett vállalás is, miszerint a Windows 10 lesz az operációs rendszer utolsó számozott kiadása, közben pedig a cég egyértelműen jelölheti a főbb fejlesztési léptéket.
A legfontosabb fejlesztésekkel az elmúlt hetekben-hónapokban többségükben részletesen foglalkoztunk, ez a cikk inkább egy átfogó áttekintés – de a vonatkozó, mélyebb írásokra mutató hivatkozásokat természetesen beillesztettük.
Általános újdonságok
Az egyik leginkább várt változtatás/fejlesztés az operációs rendszer aktivációs folyamatát érinti. A 1511-es verziótól végre az eddig kötelező frissítési kör megfutása nélkül is lehetőség van tiszta telepítésre. A módosításról korábban részletesen írtunk, röviden: a Windows 10-et ezentúl jogtiszta Windows 7, 8 és 8.1 termékkulcsokkal is lehet telepíteni és aktiválni. A Windows 7-ről vagy 8.1-ről történő frissítés lehetősége nem tűnt el, de immár nem kell az első telepítésnek sem frissítésnek lennie.
Testreszabhatóbb lett a Start menü, egységes kinézetet kaptak a jobbklikkre előugró kontextuális menük (legalábbis ezek egy része), át lehet színezni az ablakok címsorát (title bar). A július végi állapothoz képest a legtöbb gyári alkalmazás nagyot lépett előre funkcionalitásban és kinézetben is, és néhány új univerzális app is bekerült – a Microsoft "szétosztotta" a Skype tudását a Phone, Messaging és Skype Video alkalmazások között. Ezzel végre utódott kapott a korábban visszavont metrós Skype alkalmazás, ami a Win32-vel nem kompatibilis Windows 10-kiadásoknál (apró tableteknél és okostelefonoknál) fontos.
Az új standard böngészőnek szánt Microsoft Edge is kezd kiteljesedni. A megnyitott böngészőfülek tartalmát előnézeti képen is meg lehet nézni (ehhez a kurzort az adott böngészőfülre kell mozgatni), és az Edge-ben eltárolt kedvenceket és olvasási listákat végre lehet szinkronizálni a támogatott eszközök között. Bekerült az ORTC szabvány támogatása, ezzel beépülők nélkül lehet a böngészőből videotelefonálni – egyelőre kizárólag a Skype hálózatát használva. Az Edge mostantól bármilyen DLNA vagy Miracast-képes megjelenítőre is tartalmat küldeni. Ami sajnos mégsem került be a novemberi frissítésbe, az a kiegészítők támogatása, a Microsoft ezek használatát csak valamikor jövőre, valószínűleg 2016 első felében teszi majd lehetővé.
Két fontos, motorháztető alatti fejlesztésről is érdemes megemlékezni. Az egyik pozitív hatása akár átlagos otthoni felhasználás mellett is érzékelhető lehet: A 1511-es verzió képes a memóriában tárolt adatok tömörítésére, így kitolható az a küszöb, ahonnan kapacitáshiány miatt már a háttértárra kell kiírni az adatokat – ami még flash-alapú tároló esetén is lassítja a munkavégzést, a merevlemezekről nem is beszélve. A másik újdonságot az úgynevezett nested virtualization jelenti, ami a Microsoft szerint a később érkező Hyper-V konténerek előfutára, és lehetővé teszi, hogy Hyper-V-n Hyper-V-t lehessen futtatni. A funkciónak számos ismert hiányossága és korlátozása van, az érdeklődőknek érdemes alaposan átolvasni az előbb linkelt részletes leírást.
Vállalati újdonságok
A 1511-es verzióval elérhetővé vált az először a tavaszi Ignite konferencián leleplezett Windows Update for Business, amit akkor részletesen ismertettünk. Az új felhős szolgáltatással a Microsoft a céges környezetben használt Windows 10-es gépek frissítésmenedzsmentjét szeretné az eddig megszokott eszközöknél (WSUS, SCCM) egyszerűbbé tenni, de az üzleti Windows Update-et akár integrálni is lehet a robusztusabb menedzsmentszoftverekkel.
Szintén a November Update kiadásával együtt élesítette a Microsoft a Windows Store for Businesst is – a vállalati alkalmazásbol bő egy hete vált korlátozottan elérhetővé. A szolgáltatást a licencvásárlás mellett szervezeten belüli alkalmazásterjesztésre és licencmenedzselésre is lehet használni, továbbá egyedi rendelésre készült, harmadik féltől származó szoftverek is beemelhetőek a katalógusba.
Az Azure Active Directory Join sem friss bejelentés (a vállalat már tavasszal beszélt róla), de az alapvetően mobileszköz és felhős szolgátatás fókuszú jogosultságkezelő szolgáltatás csak most lett általánosan elérhető.
A vállalati ügyfelek nyomásának engedve a Microsoft a Windows 10 Enterprise változatban (a Long Term Servicing Branch támogatási ágon) lehetővé tette az eddig kikapcsolhatatlan telemetria teljes letiltását – a lehetőség kihasználását azonban nem ajánlja. Meglehet, hogy ezen a területen a jövőben lesz még változás, a cég ugyanis jelezte, szakértők bevonásával továbbra is foglalkozik ezzel a kérdéssel, és számít az ügyfelek visszajelzésére.
A régóta ígért Enterprise Data Protection az adatszivárgásra kényes üzemeltetők bánatára még tovább késik. A Microsoft a nyáron még idei bevezetést ígért, de ez a friss információk szerint jövőre csúszik, idén csak teszt formájában az Insider program résztvevőinek lesz elérhető.