Fejeket követel a Telenor korrupciós botránya
A Telenor Magyarország egyik felsővezetője is érintett a norvég anyavállalat eddigi talán legnagyobb korrupciós botrányában, melyben eddig négy vezetőt függesztett fel a cég.
Eddig a pénzügyi vezető, valamint további három felsővezető felfüggesztésével járt a norvég Telenor Csoport eddigi egyik legnagyobb, közvetett korrupciós botránya. A felfüggesztett cégvezetők egyike Ole Bjorn Sjulstad, aki idén július 1-jétől töltötte be a Telenor Magyarország vállalatfejlesztési divíziójának vezető posztját. Sjulstad korábban a cégcsoport oroszországi irodájának volt a vezetője - a botrány éppen itt, a Telenor résztulajdonában álló VimpelCom üzbegisztáni gyanús ügyletei miatt robbant ki.
Ennek kapcsán tavaly márciusban a holland hatóságok mellett az amerikai tőzsdefelügyelet és az amerikai igazságügyi minisztérium is hivatalos nyomozást indított a cég, illetve egyes képviselői ellen, ehhez pedig a svájci nyomozás is csatlakozott. A vád szerint a VimpelCom vesztegetéssel jutott frekvencialicenchez Üzbegisztánban, a helyi Takilant cégen keresztül.
Norvég sokk
A Financial Times értesülései szerint a korrupciós botrány alapjaiban rengette meg a norvég multicéget, a botrány következtében a cég elnöke Svein Aaser már korábban távozott, most pedig Richard Aa pénzügyi igazgató és Paal Espen, a jogi osztály vezetője mellett a VimpelCom menedzsmentjének két, Telenor által delegált tagját, Fridtjof Rustent és Sjulstadot is felfüggesztették. Fontos megjegyezni, hogy Sjulstad magyarországi tevékenységével kapcsolatban nem merültek fel kétségek, a felfüggesztés még előző állomáshelyéhez kapcsolódik.
Sjulstad július 1-jén érkezett a Telenor Magyarországhoz
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A felfüggesztett felsővezetőket ettől függetlenül a védelmébe vette Sigve Brekke, a Telenor Csoport nyáron kinevezett új vezérigazgatója. A cégvezető hozzátette, a vezetőket a vállalat belső vizsgálatának idejére, külső tanácsadócég javaslatára függesztették fel addig, míg tisztázzák magukat. Rusten és Sjulstad a cég közleménye szerint tagadja, hogy bármilyen korrupciós ügyben érintettek lennének.
A Telenor még októberben közölte, hogy eladja a VimpelComban szerzett kisebbségi, 33 százalékos részesedését. A nyilvános pénzügyi adatok szerint a Telenor mintegy 15 milliárd norvég koronát fektetett be a VimpelComba, az évek során pedig mintegy 20 milliárd koronányi osztalékot kapott oroszországi érdekeltségéből. A 33 százalékos pakk piaci értéke mintegy 20 milliárd korona.
Az üzbegisztáni mobilkommunikációs piacot még 2012-ben rázta meg súlyos botrány, a toronymagas piacvezető MTS/Uzdunrobita tevékenységét a hatóságok leállították és a cég több vezetőjét letartóztatták. Az MTS 2004-től 2012-ig a legnagyobb szolgáltató volt, a csúcson mintegy 9 millió előfizetővel. A lépést elemzők a közép-ázsiai diktatúra uralkodócsaládján belüli konfliktusra vezették vissza, nagyjából ebben az időpontban indult több támadás is a Karimov diktátor egyik, a családtól eltávolodó lányának, Gulnara Karimovának üzleti érdekeltségei ellen - közöttük az Uzdunrobita ellen is. Az MTS meglévő előfizetői ezt követően a két másik szolgáltatóhoz mentek át, ebből profitált nagyot a helyi Telenor-érdekeltség, a VimpelCom. Az MTS szolgáltatása időközben helyreállt az országban, 2014 végén, két évvel a teljes leállás után újra beindult a hálózat, de ezt már az MTS és az üzbég állam vegyesvállalata, az UMS üzemelteti.
Rossz PR
A norvég cégcsoport számára a hasonló korrupciós botrányok rendkívül kínosak, különösen annak fényében, hogy a cégben többségi tulajdonos a norvég állam, mely az egyik legkevésbé korrupt ország a világon. Hasonlóan Svédországhoz, mely a TeliaSonera kapcsán szintén érintett volt két évvel ezelőtt egy korrupciós botrányban, mely szintén Üzbegisztánból indult ki. A skandináv cégek nemzetközi ügyletei nem csak a telekommunikációs szektorban botrányosak, korábban a Saab (harci repülők), Yara (műtrágya), a védemi szektorban aktív Kongsberg és a Statoil olajvállalat is korrupciós botrány alanya volt.
Sjulstadról időközben minden információt eltávolítottak a Telenor Magyarország weboldaláról, így a menedzsment tagjai közt sem található meg, valamint a kinevezéséről szóló sajtóközlemény is eltűnt a cég weboldaláról, ezek Google által tárolt verziója természetesen még elérhető. A Telenor Group oldalán elérhető friss közlemény szerint a felfüggesztett felsővezető a felfüggesztése alatt is kézhez kapja majd a fizetését és egyéb juttatásait, a cégnél azonban tevékenységet nem végezhet.