Okostelefonok: megvan a kétharmad!
A magyarországi felhasználók kétharmada már rendelkezik okostelefonnal. Ez egy olyan új piaci realitás, amelyre néhány éve készülünk, szép csendben pedig valósággá vált. Ehhez pedig már minden szereplőnek igazodnia kell, legyen az egy tévécsatorna, bolt vagy programozó. Az új környezetben segít idén is eligazodni nagy mobiltermék-fejlesztési konferenciánk, a HWSW mobile! (született App!mobile). Idén frissített tartalommal, de a hagyományos koncepcióval állítottuk össze a rendezvény programját, választ keresve arra, hogy mit kell tudnia ma egy fejlesztőnek, illetve azoknak, akik a fejlesztőknek munkát adnak.
A programot néhány igazán ütős és mindenki számára elgondolkodtató előadással kezdjük. A témák a startup-kultúra árnyas és napos oldalát, az okostelefonos felhasználói szokásokat, a monetizációt és a nagyvállalati kultúra átalakítását is egyaránt célozzák - olyan témák, amelyeket bevezetésnek, áttekintésnek és gondolatébresztőnek szánunk a szakmai előadások előtt.
A rendezvény gerincét hagyományosan a fejlesztői szekció alkotja, ez idén sincs másképp, több, mint egy tucat előadást készítettünk a gyakorló programozókat célozva. Szó esik fejlesztési módszertanokról, az alkalmazások belső architektúrájáról, az új generációs okostelefonos operációs rendszerek újdonságairól is. Az előadásokkal arra kerestük a választ, hogy merre van a továbblépés lehetősége - hogyan lehet a meglévő appokat tökéletesíteni, könnyebben karban tartani, illetve adaptálni az új kiadású rendszerekhez.
Kevés olyan eleme van a mobiltermék-fejlesztésnek, amely olyan gyorsan változna, mint a UX. Újabb és újabb hullámok söpörnek végig a szakmán, ahogy a tapasztalatok fokozatosan beépülnek a mindennapi munkába. A legújabb “felfedezés” a user research, vagyis a felhasználói viselkedés kutatása - hogyan, mire használja az egyszeri felhasználó a terméket, hol akad el a folyamatokban? E kérdések megválaszolása lehetséges az éles alkalmazás által termelt analitikai adatok kielemzésével is, a user research ezt egészíti ki azzal, hogy a felhasználót már a prototipizálás folyamatába is bevonja, a mennyiségi információkat pedig minőségi adatokkal egészíti ki.
A mobileszközök a vállalati informatikában, az üzleti folyamatokban legalább akkora változást hoztak és hoznak el, mint a konzumer szektorban. Az elcsépelt hívószavak mögött viszont valós kihívások és értékek húzódnak, ezért maximálisan törekedtünk arra, hogy előadásaink “földhözragadtak”, gyakorlati tapasztalatból építkezőek, életszagúak legyenek. A kötelező témákon felül – mint a BYOD, az IoT vagy a mobiloptimalizált vállalati oldalak – megnézzük, hogyan teljesítenek a többnyire konzumernek vélt iOS-es eszközök üzleti környezetben, és azt is, hogy egy komolyabb papíralapú folyamat digitalizálása milyen buktatókkal járhat. A mobileszközök terjedésével együtt az adatszivárgás veszélye is megugrott, ennek megakadályozása ma már legalább olyan fontos, mint a hagyományos értelemben vett informatikai védelem. Ha pedig a mobileszközöknél tartunk, azt is érdemesnek tartjuk megvizsgálni, azok hogyan hatottak, hatnak a munka és a magánélet viszonyára, és hogy lehet vagy érdemes pozitív hatásúvá formálni ezeket a változásokat szakmai és privát életünkben egyaránt.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Noha különböző mobilfizetési megoldásokkal már az előző évtizedben is talalálkozhatunk, a technológia az elmúlt időszakban tört be igazán a köztudatba. A terület - legalábbis ami a elterjedtségét illeti - még gyerekcipőben jár, ennek ellenére számos kisebb startup mellett óriáscégek is igyekszik megvetni lábukat a piacon. Az előadások során első kézből hallhatunk a kicsik és a nagyok tapasztalatairól, valamint a komoly növekedés előtt álló terület jövőjéről.
Ahogy az összes többi rendezvényünkre, a HWSW mobile!-ra is szerkesztett tartalomként tekintünk. Ez azt jelenti, hogy az előadókat mi válogatjuk és hívjuk meg, az prezentációk témáját és tartalmát pedig alaposan átbeszéljük az előadókkal és visszajelzésekkel segítjük felkészülésüket a konferenciára.
A rendezvény időpontja november 19 - jövő csütörtök, a helyszín a jól bevált MOM Kulturális Központ, Budán. A konferencia teljes programja a dedikált oldalon érhető el, regisztrálni, jegyet vásárolni is ott lehet.