:

Szerző: Gálffy Csaba

2015. november 3. 13:00

IDC: tabletekben is előretört a Huawei

Folytatódik a tablet-piac fokozatos puhulása. Az ASUS meglepően gyengén, a Huawei meglepően erősen teljesített, az Apple és a Samsung továbbra is a piac élén, de zsugorodú eladásokkal.

Tovább folytatódik a tablet-piac mélyrepülése, immár sorozatban a negyedik negyedévben számol be zsugorodásról az IDC. A tavalyi harmadik negyedévben még 55,7 millió tabletet értékesítettek globálisan, idén ez a szám 12,6 százalékot csökkent, 48,7 millió darabra. A piackutató cég szerint a zsugorodás hátterében a kimondottan hosszú (és tovább nyúló) csereciklus és a telített piac van. Az amerikai, nyugat-európai és kínai-japán régiók már bőven meghaladják egyenként a 100 millió darabos telepített bázist, ráadásul a felhasználók a vártnál sokkal hosszabb ideig, akár 4 évnél is tovább használják a tableteket, így az okostelefon-piacot hajtó őrült ütemű frissítési ciklus is nem érezteti hatását.

Apple, Samsung, senki többet

A piac élén továbbra is az Apple-Samsung páros áll, a két cég eladásai meglehetősen szinkronban mozognak - most épp mindkettő jelentősen visszaesett. Az Apple iPadek eladásai ötödével estek, a Samsungnál szinte ekkora, 17,1 százalékos a visszaesés az előző évhez képest. Mindkét cég jóval a teljes piaci mutató alatt teljesített, ennek megfelelően piaci részesedést veszítettek, az Apple 1,8 százalékpontot, a Samsung 0,9 százalékpontot esett vissza.

A többi versenyző messze leszakadva követi az él-párost, a Lenovo szerény, 3,1 millió tabletes eredményével már meg tudta szerezni a bronzot. A kínai cég egyébként szerény növekedést tudott elérni éves szinten, ezzel részesedését 5,5 százalékról 6,3 százalékra tornázta fel a zsugorodó piacon.

A negatív rekordot az ASUS mutatta be, a tajvaniak 43,3 százalékos visszaesést könyveltek el. Az eladások 3,4 millióról 1,9 millióig estek vissza, ezzel a cég a negyedik helyre volt jó. Öröm az ürömben, hogy az ASUS az előző negyedévben még a top 5-be se került be, ahhoz képest tehát mindenképp javult a harmadik negyedéves teljesítmény. Az IDC szerint a visszaesést a gyengén sikerült frissítési ciklus okozta, az új Transformerek iránt már visszafogottabb a lelkesedés, és egy év alatt már más gyártók is kifejlesztették saját versenyzőiket.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A meglepetést ezúttal (ahogy az okostelefonos piacon is) a Huawei okozta, a cég tavalyi szerény, 700 ezer darabos eredményét több, mint megduplázta, 1,8 millióra (148 százalékos növekedés). Abszolút értékben persze ez a bő milliós növekedés csepp a tengerben a teljes piac méretéhez képest, jól mutatja viszont a kínai gyártó lendületét. Az IDC szerint a Huawei különösen a jó áron kínált SIM kártyás modellekkel tudott tarolni, a cég értékesítésének kétharmadát az ilyen modellek teszik ki.

Mi a tablet?

A fenti számok értelmezéséhez fontos tudni, hogy mit ért az IDC tablet alatt? A piackutató definíciója szerint a legalább 7 hüvelykes képátlójú eszközök tartoznak ide, operációs rendszertől függetlenül, tehát iOS, Android és Windows is benne foglaltatik. A kategóriába tartoznak egyébként a 2-in-1, vagyis lecsatolható billentyűzettel szállított eszközök is, a Lenovo Yogákhoz hasonló visszahajtható kijelzős modellek azonban nem.

a címlapról