:

Szerző: Hlács Ferenc

2015. október 30. 12:36

Beolvad a Chrome OS az Androidba?

Háttérbe szoríthatja a Chrome OS-t a Google mobilos operációs rendszere a közeljövőben, ha beigazolódnak az értesülések, amelyek szerint a vállalat PC-kre is Androidot költöztetne. Idén a cég több lépése is hasonló szándékra utalt, biztosat ugyanakkor vélhetően csak jövőre tudhatunk.

Az okostelefonok és táblagépek mellett hamarosan PC-ken is dominánsabb szerephez juthat az Android, háttérbe szorítva a Google másik operációs rendszerét, a főként notebookokon felbukkanó Chrome OS-t. Először a Wall Street Journal számolt be a futótűzként terjedő hírről, miszerint keresőóriás idővel teljesen beolvasztja a Chrome OS-t a mobilos rendszerébe, ezzel felszámolva a böngészőjével névrokon szoftvert - ezt ugyanakkor a cég Chrome OS-ért felelős alelnöke, Hiroshi Lockheimer Twitteren félig-meddig cáfolta, mondván, a Chromebookonak jókora lendülete van, a vállalat pedig továbbra is elkötelezett a Chrome OS mellett.

A lapnak ugyanakkor több, a keresőóriáshoz közel álló forrás is megerősítette, a cég a jövőben PC-ken is előtérbe helyezi majd az Androidot. Az új irány első jelei már a vállalat őszi termékbejelentéseinél láthatók voltak: a cég szeptember végén Nexus telefonjai mellett egy új, Pixel C névre keresztelt hibrid androidos táblagépet is leleplezett. A Pixel márkanév egészen addig hagyományosan csak a vállalat saját tervezésű Chromebookjain tűnt fel, amelyeken értelemszerűen Chrome OS futott. Noha androidos hibrideket - sőt laptopokat - különböző gyártók gondozásában már évek óta láthattunk, ez az első eset, hogy a maga a Google is billentyűzetet párosít a rendszerhez, ráadásul egy PC-s brand alatt.

Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod

Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.

Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.

A két rendszer esetleges összeolvadásáról már évek óta fel-felröppenő pletykákat az is megerősíteni látszik, hogy azok egyébként sem állnak nagyon messze egymástól, egyes androidos alkalmazások futtatására például már Chrome OS-en is lehetőség van a kísérleti ARC framework-nek köszönhetően.

A notebookos platformnak ugyanakkor van egy komoly előnye az Androiddal szemben, mégpedig az automatikus, központi szoftverfrissítések - ezáltal pedig a nagyobb biztonság. A mobilos rendszeren ez hosszú évek óta problémát jelent, miután az már csak népszerűsége miatt is különösen vonzó célpontot jelent a támadók számára. Ezt tetézi, hogy egy-egy eszközre, főként az olcsóbb modellekre csak jelentős késéssel vagy egyáltalán nem jutnak el a különböző biztonsági réseket befoltozó frissítések, azoknak ugyanis a Google után a készülékgyártókon és szolgáltatókon is át kell jutniuk, hogy a telefonra kerülhessenek - a vállalatok pedig hajlamosak megfeledkezni a támogatásról. Ezt részben orvosolhatja keresőóriás nyáron indult kezdeményezése, amelynek keretei között havi rendszerességgel ad ki biztonsági frissítéseket - legalábbis a gondozásában lévő Nexus eszközökre. Az indítványhoz több gyártó és szolgáltató is csatlakozást ígért, egyelőre azonban nem sok küldött ki ténylegesen javításokat.

A frissítésektől eltekintve azonban kétségtelenül az Android viszi a pálmát, hiszen nagyságrendekkel több felhasználót tudhat maga mögött, valamint rendkívül kiterjedt alkalmazás-ökoszisztémával rendelkezik - nem lenne tehát meglepő, ha a vállalat például következő Pixel notebookját már Androiddal is kiadná. A Google terveiről a két rendszer kapcsán valószínűleg jövő nyár elején, a vállalat éves fejlesztői konferenciáján hallhatunk majd részleteket.

Eleged van az eltérő környezetekből és az inkonzisztens build eredményekből? Frusztrál, hogy órákat kell töltened új fejlesztői környezetek beállításával? Többek között erről is szó lesz az AWS hazai online meetup-sorozatának ötödik, december 12-i állomásán.

a címlapról