Bírja majd a nyomást a következő csúcs-Samsung
Nyomásérzékeny kijelzőt kap a következő Samsung csúcstelefon. A legújabb iPhone-okból, illetve a Huawei csúcskészülékéből megismert funkcióhoz a vállalat a Synpatics frissen bejelentett vezérlőjét használja majd.
Alig egy hete jelentette be a Synaptics új, nyomásérzékeny érintőkijelző-vezérlőjét, a technológiára az első gyártó máris lecsapott: az Android Community értesülései szerint a Samsung lépett együttműködésre a vállalattal, amelynek ClearForce technológiáját jó eséllyel már jövőre érkező Galaxy S7 csúcsmodelljébe beépíti.
A megoldás bejelentésekor a Synaptics már elárult néhány részletet a gyártók számára már elérhető három új vezérlője kapcsán, azokból két modell többek között képes az eltérő nyomásszintek megkülönböztetésére, illetve a kijelző fölött tartott ujjat is érzékeli. Most néhány, a hardverrel elérhetővé váló új funkció is napvilágot látott. Ezek közül a leginkább magától értetődő a "jobb klikk" érintőkijelzős megfelelője: a panelt egy-egy ikon vagy virtuális gomb fölött erősebben lenyomva másodlagos opciók hívhatók elő - egy hasonló megoldást egyébként az Apple már használ legújabb okostelefonjaiban.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Valamivel frissebb elképzelést jelent a folyamatos görgetés: hosszabb vertikális tartalmaknál a kijelző simogatása helyett a megoldással lehetőség nyílik egyszer végigsimítani a kijelzőn, majd erősebb nyomásra váltva automatikus görgetésre váltani. A technológia ezen felül fotók nagyításánál, netán képszerkesztési feladatoknál is hasznos lehet, illetve a billentyűzet másodlagos funkcióit (például CapsLock) is egyszerűbben elérhetővé teheti.
A nyomásérzékeny kijelzők most sem csak az Apple eszközein találhatók meg, a Huawei például már a cupertinói vállalat előtt előrukkolta megoldással Mate S "Luxury Edition" modelljein, sőt a nemrég debütált ZTE Axon Mini panelje is képes az eltérő nyomásszintek megkülönböztetésére.
A széles körben először az Apple MacBookjának touchpadjából megismert képesség több néven is fut, az említett notebookban még Force Touchként, az iPhone-okban pedig már 3D Touch elnevezéssel szerepel. Érdekes módon a Huawei telefonjában ismét a Force Touch név tűnik fel, a ZTE pedig egyszerűen nyomásérzékeny kijelzőként utal rá. A ForceTouch (ebben a formában) egyébként a NextInput névre hallgató vállalat védjegye, nem lenne meglepő, ha a Huawei ettől a cégtől vásárolná a technológiát - ez azt is megmagyarázná, az Apple miért váltott 3D Touch elnevezésre.
Ígéretes, de vannak még UX gondok
Az iPhone 6s-en mi is kipróbáltuk a funkciót: az azt támogató ikonokra erősen rábökve egy másodlagos menü hívható elő, amelyet a telefon egy kattanással kísér - kettővel ha az erősebb nyomkodást nem toleráló ikonoknál próbálkozunk. Egy-egy ikonon a nyomást lassan növelve azok körül egy táguló sziluett animációja figyelhető meg, ami jól mutatja, hogy az eszköz valójában a köztes nyomásszinteket is aránylag jól érzékeli. A vállalat valószínűleg az egyértelműbb kezelés és a nagyobb pontosság érdekében nem rendelt ezekhez plusz funkciót. Az egyébként kifejezetten zavaró, hogy a felületen semmi nem utal arra, hol vehető igénybe az erőteljesebb nyomkodás.
A Samsungnak tehát UX szempontból is bőven lesz dolga, ha azt akarja, hogy felhasználói a következő csúcsmodellben használják is a funkciót. A várhatóan kora tavasszal érkező Galaxy S7-ről egyelőre nem sok mindent tudni, a kiszivárgott információk szerint azonban a vállalat a modellnél ismét nyit majd a Qualcomm felé, azt következő generációs Exynos processzorai mellett a még megjelenés előtt álló Snapdragon 820-szal szerelve is árulja majd.