Kis késéssel ugyan, de az Apple kiadta a watchOS 2-t
Útnak indult a watchOS 2 az Apple okosóráira. A rendszer legújabb, egy bug miatt némi késéssel kiadott verziója natív appokat, új számlapokat és FaceTime Audio támogatást hoz az Apple Watch eszközökre. Eközben az iOS 9 kevesebb mint egy hét alatt már az 50 százalékos adoptációt is meghaladta.
Pár napos csúszással ugyan, de elrajtolt az Apple okosórás operációs rendszerének legújabb verziója, a watchOS 2. A júniusban bejelentett rendszert tartalmazó frissítést a vállalat eredeti tervei szerint az iOS 9-cel párhuzamosan, a múlt hét folyamán kezdte volna kiküldeni a felhasználóknak, a megjelenést azonban egy az utolsó pillanatban felfedezett bug miatt el kellett napolni. A cég nem közölte milyen szoftverhibáról van szó, sem azt, mekkora csúszásra kell számítani - szerencsére azonban a vállalatnak néhány nap alatt sikerült orvosolni a problémát.
A watchOS 2 újdonságairól a vállalat júniusban, WWDC fejlesztői konferenciáján számolt be, ezek közül a legfontosabb, hogy az Apple Watch okosórák az új rendszerrel már képesek saját alkalmazásokat futtani, nem csak kvázi második kijelzőként működnek az iPhone mellett. Ezek a natív appok már az óra hardverén futnak, igaz ahhoz a fejlesztőknek továbbra is erősen korlátozott a hozzáférése. A helyzet mindenesetre az első verzió óta sokat javult, az appok már többek között a mikrofont, hangszórót, a rezgőmotort és persze a szenzorokat is igénybe vehetik.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A rendszer mindezek mellett egy sor új számlappal, valamint a Time Travel funkcióval is bővül. Utóbbival az eszköz digitális korona gombját tekerve a már lezajlott, illetve a közeljövőben várható események tekinthetők meg. Az új watchOS továbbá FaceTime Audio támogatást is kap, azaz hanghívások bonyolíthatók vele az Apple szolgáltatásán keresztül. Az Apple okosóráira a napokban érkező frissítés mérete, a kisebb kijelzővel szerelt modellek esetében 517 megabájt, a nagyobb verzió esetében pedig jó eséllyel valamivel méretesebb lesz, a magasabb felbontás miatt.
Hasít az iOS 9
Mindeközben a néhány napos lépéselőnyben lévő iOS 9 az Apple szerint minden idők leggyorsabban adoptált új operációs rendszerévé avanzsált. Az egész biztos, hogy a szoftver a tavalyi, viszonylag komótos iOS 8 startot jócskán felülmúlja: a szerdán kiadott rendszer kevesebb mint egy hét alatt az Apple mobileszközeinek több mint 50 százalékára került fel. Az iOS 8-nak az Ars Technica szerint három hét kellett, hogy eljusson az eszközök 47 százalékára, illetve három hónapra volt szüksége a 63 százalékos érték eléréséhez.
Az iOS 9 sikerében több szempontnak is közrejátszhat, ilyen például, hogy a rendszer nem igényel jelentősen több helyet mint elődje, sőt egyes készülékeken kevesebb tárterületet foglal el, továbbá fontos, hogy (az iOS 8-cal ellentétben) a korábban kiadott, kompatibilis Apple készülékeket sem lassítja le számottevően.