:

Szerző: Voith Hunor

2015. szeptember 16. 17:45

Okosvárosként üzemel a milánói expó

A világkiállítás informatikai rendszerét a kezdetektől új alapokra helyezték, a vertikálisan teljesen integrált rendszer állandó, félszáz fős felügyelet mellett üzemel.

Már az előkészítési és tervezési fázisban, négy évvel ezelőtt okosvárosként kezdte el lefektetni a milánói világkiállítás infokommunikációs rendszerének alapjait a két legnagyobb beszállító, a Cisco és a Telecom Italia. Az expót ugyan még másfél hónapig lehet látogatni, a Cisco úgy döntött, hogy még a vége előtt megoszt néhány érdekes adatot az ICT-infrastruktúráról – a beszélgetésen a vállalat részéről a világkiállítás-projekt két olasz vezetője, Fabio Florio és Guido Arnone vett részt.

A kiállítás egy négyzetkilométeres területét behálózó rendszert egy, az expótól biztonsági okok miatt másfél kilométerre elhelyezett irányítóközpontból felügyelik összesen félszázan, napi 24 órában. A Cisco szerint ez az első "teljesen IP-alapú" rendezvény, ahol tényleg minden össze van kötve mindennel, az informatikai szolgáltatások 90+ százaléka pedig valamilyen felhős as-a-service modellben működik. Az expó maximális befogadóképessége naponta negyedmillió fő, eme lehetséges terhelés zökkenőmentes kiszolgálására kellett felkészíteni az okosváros rendszereit.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Guido Arnone elmondta, hogy öt rétegre bontották az informatikai, telekommunikációs, energiaellátásért, világításért és mérésekért felelős rendszereket, és ezek egymásra épülve (lásd az alábbi ábrán), hierarchikus rendszerben, de szorosan integrálva működnek együtt. Persze a kivitelezésben a fenti két vállalaton kívül számos kisebb partner is részt vett, az információk szerint az okosváros-koncepció megvalósítása mintegy 200 millió euróba került, ennek ötödét adta a Cisco eszközök és szolgáltatások formájában, mint második legnagyobb beszállító.

A hálózat gerincét 80 kilométernyi dedikált száloptika adja, a forgalomirányítást 45 core switch és 1100 kisebb switch végzi, a napi átlag 35 ezer Wi-Fi-használó látogatót 2000 beltéri és 700 kültéri hozzáférési pont szolgálja ki. Érdekes egyébként, hogy a csatlakozó eszközök 16 százaléka a legmodernebb, de egyben még mindig drága és viszonylag kevés mobileszközben implementált 802.11ac szabványt használja, a kábeles kapcsolattal csatlakoztatott kliensek aránya pedig mindössze 8 százalékos. A Cisco szerint az eddigi csúcs napi egyedi kliensszám (kábeles és Wi-Fi együttesen) 82815, az általuk generált adatforgalom pedig 2,9 terabájt volt.

A koncentrált mobilhálózati terhelés elosztására a Telecom Italia 18 makro- és 24 mikrocellát telepített. Természetesen a világkiállításnak több saját mobilalkalmazása is van, melyek terjesztését a szervezők nem bízták a véletlenre: Megállapodtak a Samsunggal, így a dél-koreai gyártó az expó ideje alatt az Olaszországban értékesített okostelefonjaira előtelepíti ezeket az appokat.

A világkiállítás vezérlőközpontja

Az okosváros-szemlélet nem csak a minden területet átfogó mérhetőségen illetve például a mérési adatokon alapuló, okos áramellátási és világítási rendszeren érhető tetten. A szervezők szerint a jövő városainak az elektromos járművek is szerves részei lesznek, így a világkiállítás területén száz töltőállomás is található. A biztonsági kamerarendszer számait elnézve az is nyilvánvaló, hogy az okosvárosoknak szerves része lesz az állandó megfigyelés is a köz- és vagyonbiztonságra hivatkozva: Az expón egy kétezer beltéri és ötszáz kültéri kamerából álló rendszer teljesít szolgálatot.

a címlapról