:

Szerző: Gálffy Csaba

2015. szeptember 8. 12:00

Gőzerővel fejleszti a Sirit az Apple

Gyorsított tempóban bővíti a kontextuális információkkal, természetes nyelvi kereséssel, gépi tanulással és mesterséges intelligenciával foglalkozó csapatait az Apple. A versenybe már minden nagy techcég benevezett, a tehetségek elszipkázása javában zajlik.

A Reuters értesülései szerint az Apple hatalmas létszámbővítésbe kezdett a mesterséges intelligenciával és a gépi tanulással foglalkozó csapatoknál. Erre utal, hogy a vállalat a terület doktori programjainak végzőseit tömegével veszi fel és rengeteg ide kapcsolódó álláshirdetést is közzétett különböző oldalakon. A Reuters adatai alapján legalább 86 új pozíciót hirdetett meg a vállalat, az egyetemi körökből elcsábított kutatók nélkül.

A cél: versenyképes kihívót fejleszteni a Google ellenében a kontextuális keresés területén. Úgy tűnik az okostelefonos rendszerek és szolgáltatások fejlődésében mindkét cég a "kéretlen keresések" területén látja a következő áttörést, vagyis az eszközök képesek (vagy képesek lesznek) releváns információkat explicit keresés nélkül is megjeleníteni. A Google 2012 óta kísérletezik ezzel a Now kapcsán, az Apple pedig a Siri funkcionalitását bővíti szintén évek óta - egyelőre azonban mindkét technológia inkább ígéret, mint valóság.

Kontextuális kereső - az új verseny

A versenybe persze nem csak a Google és az Apple nevezett, a Microsoft Cortana technológiája mellett az Amazon Alexa is pontosan itt szeretne babérokat szerezni, de a Facebook M is részben ilyen gépi tanulásos technológiára épül majd. Ha pedig mind az öt nagy techcég szükségét érzi, hogy képviseltesse magát, akkor jó okkal feltételezhetjük, hogy ez a terület gyorsan nagyon fontos lesz.

Az Apple nagy alkalmazottétvágya arra utalhat, hogy a cég lemaradást érez ezen a téren (például a mesterséges intelligenciához kötődő alapkutatásoknál), amit a létszámbővítés hivatott orvosolni. Azt egyelőre nem tudni, hogy a kutatási eredmények az okostelefonos használatra korlátozódnak-e, vagy a vállalat egyéb projektjeiben, például az önvezető autó fejlesztésél is felhasználja majd azokat. Ez utóbbi az iparági pletykák szerint gyors ütemben fejlődő projekt, a cég többszáz fős csapata dolgozik az autó fejlesztésén.

Hol a kontextusfüggő jövő?

Annak ellenére, hogy a cégek már évek óta ígérgetik a kontextusfüggő kánaánt, egyelőre még gyerekcipőben járnak ezek a technológiák. A Google például a rendelkezésére álló irdatlan mennyiségű felhasználói adatból sem képes egy valóban hasznos digitális asszisztenst létrehozni, a közelmúltban pedig az átszervezések hatására a Now-t létrehozó úttörők el is hagyták a vállalatot. A Now és a hasonló megoldások pedig nagyon fontos területet jelentenek, a lokáció, a napszak, a keresési előzmények, a naptárbejegyzések, a levelezés és számtalan más adatpont összegzéséből azonban továbbra sem áll össze egy konzisztens szolgáltatás.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Még az ideális terepnek számító Egyesült Államokban sem jutnak túl ezek a rendszerek a triviális információk felszínre hozásánál - ami rendkívüli helyzetben (egy útlezárástól a hurrikánszezonig) hasznos, a mindennapi életben azonban vajmi keveset ad az okostelefon használhatóságához.

A Siri esetében pedig egy, a cég által vállalt egyedi korlátozás is felmerül: az Apple állítása szerint az online szolgáltatás úgy képes működni, hogy a felhasználó adatai sosem hagyják el az adott készüléket. A kontextuális információkat tehát egy, a készüléken futó algoritmus dobja fel, ez pedig szükségszerűen "butább", mint egy olyan kereső, amely a cég adatközpontjában minden adatot össze tud fésülni, és az egyes felhasználók között is korrelációkat keres. Az Apple a konzervatív megközelítést a felhasználók adatainak védelmével indokolja, ezt pedig nemrég kommunikációjának egyik központi elemévé is emelte, megkülönböztetve magát a Google hasonló megoldásával szemben.

a címlapról