:

Szerző: Hlács Ferenc

2015. augusztus 12. 16:48

Máris szenved az Android One

"Nem áll nyerésre" az Android One a megcélzott legfontosabb piacán. A Google olcsó okostelefonjai egyelőre igen szerény eladásokat produkálnak, a keresőóriásnak egyelőre nem sikerül igazán megvetnie a lábát a két éven belül 500 millió internetfelhasználót biztosító piacon.

Nem áll túl jól az Android One szénája, a tesztkörnyezetként kiválasztott, kiemelten kezelt indiai piacon sem sikerült érdemi eredményeket elérni. A Google ugyanakkor továbbra is elkötelezett a fejlődő területek lakóinak szánt okostelefonjai mellett. A vállalat Indiáért és Délkelet-Ázsiáért felelős ügyvezető igazgatója, Rajan Anandan a Financial Timesnak nyilatkozva elmondta, az eszközök az elmúlt év során nem teljesítettek a várakozásoknak megfelelően, ami főleg az ellátási lánc hiányosságainak tudható be. A készülékek, amelyek nagy részét Kínából hozzák be, sokáig nem jutottak el a fizikai áruházak polcaira, a Google eleinte csak online árulta azokat, ezzel megtörve a vásárlók kezdeti lendületét - akik a térségben még mindig a hagyományos boltokat preferálják.

Időközben egyébként az először tavaly megjelent eszközök második generációja is napvilágot látott, noha valamivel drágábban mint a 2014-es, 100 dollár körüli modellek - ez élesen szemben áll a regionális igazgató elképzeléseivel, aki az 30-50 dollár környékén látja azokat az okostelefonokat, amelyek a fejlődő területeken igazán kelendők lennének.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Az internetfelhasználók számában rohamosan növekvő régiókban szinte minden online óriás komoly terjeszkedésbe fogott. A tolongás nem meglepő, hiszen előrejelzések szerint csak Indiában 2017-re az 500 milliót is meghaladja majd az online felhasználószám - Anandan szerint pedig tíz év múlva az egymilliárdot is eléri majd. A Google dolgát ugyanakkor nehezíti, hogy a területeken még mindig apró a számára kiemelkedően fontos digitális hirdetések piaca, a vállalat más nagy szolgáltatásait, mint a YouTube vagy a Google Maps, pedig a szerény mobilinternetes sávszélesség gátolja a számottevő térhódításban.

Jelenleg tehát amellett, hogy az Android One okostelefonokkal a vállalat igyekszik olcsó és megbízható eszközöket adni a helyi felhasználók kezébe az online jelenléthez, a helyi internetkapcsolat korlátaihoz szabott tartalmakat is biztosítania kell. A cég már ezen a téren is kísérletezik, például a Google Maps offline üzemmódjával, illetve keresőjének lecsupaszított verziójával, egyelőre azonban kevés sikerrel. Ahogy arra Anandan is rámutat, jelenleg a helyi keresés terén "nem állnak nyerésre" az olyan lokális riválisok ellen, mint például a JustDial.

A keresőóriás tervei tehát egyelőre nagyon úgy látszik, nem váltják be a hozzájuk fűzött reményeket. Az már tavaly novemberben látszott, hogy a cég belépőszintű platformja nem teljesíti a nyári bejelentéskor hozzá fűzött várakozásokat - a helyzet pedig azóta sem javult, Indiában alig egymillió darabot sikerült eladni a telefonokból. A következő néhány hónapban kiderül, hogy a második generációnak sikerül-e valamivel lendületesebben terjeszkedni.

Indiában az IDC adatai szerint 2015 második negyedévében mintegy 26,5 millió okostelefont adtak el, ami 44 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi, 18,4 milliós darabszámot. Az összes eladott (okos plusz buta) készülék száma ugyanakkor 6 százalékkal csökkent ugyanezen időszak alatt, 63,2-ről 59,4 millióra. Az indiai okostelefon-piacon továbbra is stabilan a Samsung teljesít legjobban, annak mintegy 23 százalékát tudhatja magának, őt 17 százalékkal követi a Micromax, majd 11-gyel az Intex.

a címlapról