:

Szerző: Koi Tamás

2015. augusztus 12. 13:41

Számtalan mobilos tarifacsomag megszűnik ősszel

Az ősz során számtalan, mobiltelefonos tarifacsomagot teljesen kivezet kínálatából a Telenor Magyarország és a Magyar Telekom - a tarifák többségét már nem értékesítik a szolgáltatók, de az ügyfelek számára még most is igénybe vehetők. A lépés a szolgáltatók szerint egy evolúciós folyamat része, a netes díjcsomagok felé terelnek mindenkit.

Augusztus közepétől az ősz végéig bezárólag jelentős számú mobilos előfizetés és feltöltőkártyás díjcsomag teljesen megszűnik majd a Telenor Magyarországnál, illetve a Magyar Telekomnál: a két cég zömében már lezárt, vagyis akár hosszú évek óta nem értékesített díjcsomagokat vezet ki a kínálatából. A megszűnő díjcsomagok előfizetőit mindkét szolgáltató több csatornán is értesíti majd, és a cégek elképzelése szerint senki nem jár majd rosszul a változásokkal.

Tarifasöprés

A tarifaportfólió-tisztítást elsősorban "az évek során megváltozott felhasználói szokások" indokolták - hangzott el a Telenor Magyarország mai sajtóbeszélgetésén. A cég szerint a jelenlegi, 244 tarifából álló kínálat a szolgáltatónál 101 lakossági tarifára szűkül majd, és elsősorban olyan díjcsomagok maradnak majd a kínálatban, melyek internethozzáférést is tartalmaznak, vagy könnyebben be lehet aktiválni internethozzáférést a díjcsomaghoz.

A szolgáltató illetékesei többször is hangsúlyozták, hogy a Telenor célja, hogy minél gördülékenyebben, az előfizetők számára minél kevesebb kényelmetlenséggel terelje át az ügyfeleket az értékesítés alatt álló tarifákra. A cég a szerződésmódosítást követő 12 hónapban garantálja, hogy a váltás során az egyszerűsített tarifaportfólióból olyan díjcsomagot kínál előfizetőinek, mellyel nem nőnek a terhei, vagyis nem lesz drágább a havidíj az új díjcsomag esetében. A cég emellett különféle kommunikációs csatornákon, így telefonon, SMS-ben, számlalevélben és egy külön, erre a célra létrehozott weboldalon is értesíti, tájékoztatja az ügyfeleket az őket érintő változásokról.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

"A változó előfizetői igények, új tarifák és kiegészítő szolgáltatások megjelenése, valamint a piaci körülményekben bekövetkezett változások okán egyszerűsítjük kínálatunkat. Elavult tarifáinkat és kiegészítő szolgáltatásainkat 2015. november 30-ig fokozatosan kivezetjük, mert a korszerűtlen csomagok mennyisége és komplexitása akadályozza rendszereink megújítását, továbbfejlesztését" - indokolja weboldalán a váltás szükségességét a szolgáltató.

Egyszerűsít a Telekom is

A Telenornál tagadták, hogy az ősszel életbe lépő változásoknak, vagy azok időzítésének köze lenne a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) augusztus 1-jén életbe lépett, és szeptember 1-től kötelezően alkalmazandó, az előfizetői szerződések hátterét szabályozó elnöki rendelethez, mely számos ponton szigorítást hozott a korábbi jogszabályokhoz képest. A szolgáltató egyelőre nem tett közzé tételes listát a megszűnő tarifákról, a cég weboldalán azonban egy részletes kereső található, mely tartalmazza a megszűnő díjcsomagokat és opciókat.

A Magyar Telekom ezzel szemben július végén tételes listát tett közzé arról, hogy augusztus 31-i hatállyal mely havidíjas tarifákat és internetes opcióit szünteti meg. Így a Telekom kínálatában többek közt nem lesz elérhető szeptember 1-től a MédiaMánia és RelaxNet tarifacsalád, illetve néhány feltöltőkártyás díjcsomag. A Telekom a Telenorhoz hasonlóan szintén külön értesíti az érintett ügyfeleit.

a címlapról