:

Szerző: Voith Hunor

2015. augusztus 8. 09:30

Egymilliárdos felvásárlással bővíti egészségügyi felhőjét az IBM

A vállalat az orvosi képalkotási technológiákat fejlesztő Merge Healthcare-t vette meg.

Alig néhány hónapja jelentette be az IBM az Apple HealthKit és ResearchKit mögé szánt egészségügyi felhőszolgáltatását, a Watson Health Cloudot. A szolgáltatás nevében nem véletlenül szerepel a fejlett gépi tanulás egyik szinonímájaként is ismert Watson, a vállalat ugyanis ettől a gépi tanulási technológiától reméli, hogy az Apple készülékei által begyűjtött hatalmas adatmennyiséget az érdeklődő egészségügyi vállalatok számára hasznos információforrássá változtatja.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Az IBM a szolgáltatás létrehozásához korábban két, az egészségügy területén tevékenykedő céget, a klinikai adatbázis-elemzéssel foglalkozó Exploryst és a betegadat-elemzéssel foglalkozó Phytelt vásárolt fel, most pedig újabb idevágó akvizíciót jelentett be. A Merge Healthcare az Egyesült Államok egyik legnagyobb, orvosi képalkotási és képfeldolgozási szoftverbeszállítója, a Nagy Kék közleménye szerint a megszerzett cég szoftvereit mintegy hét és félezer amerikai egészségügyi intézményben, valamint vezető külföldi kutatóintézetekben és gyógyszergyárakban használják.

John Kelly, az IBM megoldásokért és kutatásokért felelős alelnöke a TechCrunch-nak elmondta, hogy a vállalat az utóbbi időben elkezdte a Watsont "megtanítani" a szöveges adatok értelmezésén és elemzésén felül a képi információk feldolgozására is, a Merge által felhalmozott óriási orvosi képi adatbázis a maga 90 millió egyedi bejegyzésével és 315 milliárd adatpontjával pedig kiváló alapot szolgáltat majd az ezirányú fejlesztés során. A tranzakció értéke a Merge Healthcare adósságállományát is beszámítva egymilliárd dollár, az IBM a szerdai záróértékhez képest 32 százalékos prémiumot fizetett a cég részvényeiért.

Az IBM hatalmas üzleti lehetőséget lát a magas hozzáadott értékű orvosi IT-szolgáltatásokban, ahol a gépi tanulásba és az analitikába fektetett sokéves kutatás-fejlesztési eredményeit kifizetődően kamatoztathatja - ha sikerül megnyernie a potenciális ügyfelek bizalmát. A felvásárlásokon felül a vállalat folyamatosan keresi a független partnereket is, nemrég egy nagy gyógyszertár-lánccal, a CVS Health-szel kötött megállapodást egy krónikus betegségek könnyebb mindennapi "menedzselésére" hivatott szolgáltatás kifejlesztésére.

a címlapról