:

Szerző: Hlács Ferenc

2015. augusztus 4. 13:38

A DRM ölte meg a Firefox OS-es tévéokosítót

Elbukott a Chromecast Firefox OS-es kihívója: a közönségi finanszírozásra építő Matchstick tévéokosító a kiszállítási határidők eltolása után most végleg lehúzza a rolót, miután nem tudott megbirkózni a DRM beépítésével kapcsolatos problémákkal.

Talán emlékeznek még néhányan a tavaly bejelentett Firefox OS-t futtató Chromecast-kihívóra, amely Kickstarteren kezdte pályafutását. A Matchstick névre hallgató, nyílt forrású tévéokosító egészen népes támogatói táborra tett szert - nekik azonban most úgy tűnik csalódniuk kell, az eszköz fejlesztői ugyanis bejelentették, a projektet lefújják, a támogatók pénzét pedig visszautalják, miután nem sikerült leküzdeniük a készülékkel kapcsolatban felmerült, digitális jogkezelési (Digital Rights Management, DRM) problémákat.

A fejlesztőcsapat a napokban az eszköz kickstarteres oldalán közölte a hírt, az ugyanakkor már korábban is sejthető volt, hogy akadnak gondok a Matchstick háza táján. A kezdeményezők már idén februárban bejelentették, hogy valószínűleg nem tudja majd tartani az eredetileg kitűzött szállítási időpontokat, ezért augusztusra tolta ki a határidőt. A cég akkor a DRM-et illető problémák mellett arra hivatkozott, hogy a részben újratervezik, illetve gyorsabb processzorral szerelik fel a végleges modellt.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Mára azonban egyértelművé vált, hogy a digitális jogkezelés állította a fő akadályt a Matchstick piaci rajtja elé. Ahogy arra több támogató is rámutatott, a nyílt hardvert és ugyancsak nyílt szoftvert használó termék esetében az alapvetően zárt DRM támogatásának bevezetése határozottan ellentmondásos lépésnek tűnik, főként miután az eszközt a fejlesztők teljesen szabad platformként hirdették. A vállalat szerint ugyanakkor az olyan népszerű streaming alkalmazások, mint például Netflix támogatásához szükség van a funkcióra - annak dacára, hogy sok leendő vásárló inkább a DRM, és ezzel együtt az azt igénylő szolgáltatások kihagyását kérte a termékből.

A Matchstick készítői azonban úgy látszik annyira elkötelezettek voltak az eszköz nyíltságát megkérdőjelező funkció mellett, hogy anélkül azt egyáltalán nem hajlandók azt piacra dobni. A cég közleménye szerint a digitális jogkezelés megfelelő implementálásához még jelentősen több időre és fejlesztésre lenne szükség, a fejlesztők így nem tudják meghatározni, pontosan mikorra készülne el a végleges termék.

A projekt a tavaly októberben indított kampány során figyelemreméltó, több mint 470 ezer dolláros támogatást gyűjtött be a közösségi finanszírozó oldalon. A vállalat szerint az adakozóknak a teljes befizetett összeget visszaszolgáltatják, az Amazon fizetési rendszerén keresztül. A visszafizetési folyamat nagyjából 60 napot vesz igénybe.

a címlapról