Bármikor vásárolható új mobil a Telenornál
Évtizedes iparági gyakorlattal szakít a Telenor Magyarország új készülékvásárlási programja, melynek eredményeként a szolgáltató előfizetői bizonyos feltételek teljesülése során a hűségidő lejárta előtt is bármikor lecserélhetik meglévő telefonjukat.
A telefonjaikat gyakran cserélni kívánó ügyfelek kedvében igyekszik járni a Telenor Magyarország új készülékvásárlási programja, melynek segítségével a szolgáltató ügyfelei a hűségidő lejártát megelőzően tudnak újabb telefonra váltani. Míg korábban jellemzően két évente vásárolhattak újabb telefont az ügyfelek, mostantól ennél gyakrabban is lehetőség nyílik erre.
A modell hazánkban, illetve más Telenor-országokban újdonságnak számít, de más régiókban már rég bevált. A Deutsche Telekom amerikai leányvállalata, a T-Mobile USA többek közt éppen a nyár elején újította meg Jump! konstrukcióját, mely szintén arra irányul, hogy az előfizetők kötetlenül válthassanak új készülékre, hűségidőtől függetlenül. De több éve van hasonló (telefonbérlési) konstrukciója a brit Vodafone-nak is.
A most bejelentett konstrukció lényege, hogy a meghosszabbított hűségnyilatkozatért cserébe a Telenor kedvezményesen értékesít telefont az ügyfelek felé. A készülék ára nagyban függ attól, hogy az aktuális hűségből mennyi idő van még hátra, illetve természetesen attól, hogy milyen díjcsomagra fizet elő az ügyfél.
A Telenor készülékcsere programjában történő részvételnek ugyanakkor számos feltétele van, valamint az új készülékhez jutás természetesen költségekkel is jár az előfizető számára. Így többek közt ha az ügyfél a meglévő telefonját részletfizetéssel vásárolta, a csere előtt az összes fennmaradó részletet ki kell fizetnie. Nagyon fontos kitétel, hogy az akciós ajánlat elfogadásával az előfizető vállalja, hogy lezárt, már nem értékesített díjcsomagját új, értékesítés alatt álló díjcsomagra váltja. A készülékcsere esetén az előfizetőnek helyben ki kell egyenlítenie annak teljes költségét (ha nem részletre vásárol).
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A készülékcsere során lehetőség van meglévő okostelefon beszámítására is, a Telenor azonban csak olyan mobilokat (tehát tabletet, notebookot, routert nem) számít be az új eszköz vételárába, melyet a szolgáltatónál vett az ügyfél. Az így lecserélt, használt készülékeket egy közvetítőcégen keresztül az ázsiai piacon értékesítik tovább. Fontos, hogy még az általa valaha forgalmazott telefonok közül sem mindegyiket számítja be a készülékcserénél a Telenor, az eszközök köre folyamatosan változik, a beszámítási ár pedig a telefon eredeti árától, korától ás állapotától függően egyedi lehet.
A készülékcsere további feltételei közé tartozik egyebek mellett az, hogy az ügyfélnek nem lehet lejárt tartozása a szolgáltató felé, illetve ha lezárt tarifát használnak, akkor egy új, értékesítés alatt álló díjcsomagra kell váltaniuk. A készülékcserével természetesen további 1 vagy 2 év hűségvállalás is jár. Nem feltétele ugyanakkor a készülékcserének a régi okostelefon leadása.