Végre: elindult a webes Skype
A zártkörű tesztelés után világszerte elérhetővé vált a Skype böngészős felülete, a Microsoft pedig ezzel együtt kibővítette a sort a Linux és Chrome OS támogatással is. A "krómosok" azonban még nem használhatják a szolgáltatás minden funkcióját, a videó- és hanghívásokra várniuk kell.
Nyilvánosan is kigördült a Skype eddig zártkörben tesztelt webes kliensének béta verziója.A skype.com-ról közvetlenül elérhető webes felületét bejelentkezés után már használhatjuk is, így az alkalmazást már külön app telepítése nélkül is elérhetjük különféle eszközökön - eddig legfeljebb az Outlook-integrációval érhettük el így a Skype-ot, de önálló webes felületet tizenkét éves fennállása során nem kapott. Érdekes módon ez elsősorban a Chrome OS-felhasználóknak áttörés, más platformokra eddig jellemzően volt natív kliens (még Linuxra is).
Kiegészítőben a gond
A webes kliens a különálló, eredeti Skype alkalmazás teljeskörű funkcionalitását ígéri, külsőleg egy átláthatóbb és letisztultabb formában. Bár a tesztelés korai fázisában az alkalmazás használatának előfeltétele volt egy böngészőbe épülő kiegészítő installálása, ezt már nem szükséges megtenni, ha csak szöveges csevegést használunk. A kiegészítőt kötelező viszont, ha a videó- és hanghívásokat is használni szeretnénk, ez a letölthető szoftver négy böngészőhöz készült el (Internet Explorer, Google Chrome, Mozilla Firefox és Apple Safari). A kiegészítő minden platformon (Windows, OS X, Linux) elérhető. A sorból kimarad a Chrome OS, de ez nem a Microsoft hibája, a platform nem támogatja a kiegészítők telepítését.
A következő lépés azonban ezt is megoldja majd, a Microsoft jelenleg a WebRTC támogatásán dolgozik, ez lehetővé teszi majd a belépülő nélküli audio és videóchatet is, vagyis tényleg bármilyen telepítés nélkül működni fog majd a teljes Skype-eszköztár, minden platformon, böngészőben.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A webes felület jellegzetességeihez igazodva a szolgáltatás frissített külsőt is kapott, az átláthatóság érdekében a fejlesztők némileg átrendezték a kapcsolatokat és csoportokat tartalmazó listát - a két elkülönített rész helyett egy idővonalon láthatók a korábbi beszélgetések dátum szerint rendezve. A vonalon található plusz jellel azonnal új beszélgetés kezdeményezhető a kiválasztott partnerrel, és egy kereső is helyet kapott az oldal tetején. A webes verzió szinkronban működik a más eszközökön, így okostelefonon, vagy akár asztali appból folytatott Skype-beszélgetésekkel, opcionálisan pedig böngészőben felbukkanó értesítéseket is kérhetünk az új üzenetek érkezéséről.
Az appok böngészőbe költözése erősödő trend, ezen a téren kicsit későn lépett a Skype: a Spotifytól kezdve, a Microsoft és a Google irodai alkalmazások is használhatóak már böngészőből. A Skype konkurense, a WhatsApp is év elején gördült ki webes klienssel, márciusban pedig már bevezette a hanghívást is. Az asztali és a webes appok közötti határok elmosása egyébként különösen a Google-re jellemző, a vállalat például lehetővé tette, hogy Drive tárhelyén lévő fájlok böngészőből, hagyományos asztali szoftverekkel is megnyithatók legyenek - az appok internetre költözése egyre vonzóbbá teszi a Chromebookokat is, melyek ellen több téren is próbálja felvenni a versenyt a Microsoft.