Garantált jövedelmet húzott a Sony a Spotifytól
Kellemetlen részletekre derült fény a Spotify és Sony Music Entertainment közt kötött licencszerződésből. A kétéves, három évre hosszabbítható szerződést még 2011-ben, a Spotify amerikai indulása előtt írták alá a felek, amely több, a Sony előnyére váló kitételt is tartalmaz.
A The Verge által megszerzett dokumentum számos, eddig titkolt részletet tartalmaz: többek közt azt, hogy a Spotify összesen 42.5 millió dollár előleget fizetett három év alatt a kiadó tartalmaihoz való hozzáférésért, a cég pedig a legnagyobb kedvezmény kitételének alkalmazásával is biztosította magának, hogy ne maradjanak el bevételei más konkurens kiadóétól. A kiadók és dollárok közti csatában azonban a leginkább sértett felek maguk a zenészek - az előlegekből ugyanis egy dollárt sem látnak, és arról sem szól a fáma, hogy ők milyen arányban részesülnek a becsorgó pénzekből.
Nem egyenlő felek
Szemmel látható, hogy a 42 oldalas szerződés bekezdésein belül a Sony jogi feltételek mellett arra törekedett, hogy rövid távon is maximalizálja a Spotify-tól befolyó összegeket -hosszabb távú együttműködésre, partneri viszonyra, kölcsönösségre utaló jelek még véletlenül sincsenek a szövegben. Már a szerződés elején beleegyezik a Spotify abba, hogy a két éves időtartamra 25 millió dollár előleget fizessen a kiadónak: 9 milliót az első, és 16 millió dollárt a második évben - a plusz harmadik évre pedig 17.5 millió dollárt, mely összegeket negyedéves részletekben kell utalnia.
A szerződés legérdekesebb pontja a "Most Favored Nation" záradék, amely garantálja, hogy a Sony legalább olyan jó feltételekkel köt szerződést, mint más kiadók. A kitétel szerint amennyiben a Spotifytól más kiadók esetleg jobb feltételeket alkudnának ki, akkor a Sonyval kötött szerződés is automatikusan, újratárgyalás nélkül módosul olyan formában, hogy a Sony is részesül a kedvezőbb feltételekből. A kitételt független auditor ellenőrzi, aki megvizsgálja a többi kiadóval kötött szerződést és azonosítja azokat a pontokat, amelyek jobb feltételeket mutatnak, mint a Sony saját példánya.
A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha például a Spotify 1 millió dollárt fizet minden részesedési százalék után egy kiadónak, a Sony Musicnak pedig 600.000 dollárt, a Spotifynak év végén ki kell pótolnia a különbözetet a Sony Music javára. A kiadó nem jár rosszul akkor sem, ha a használatalapú jogdíj nem éri el az adott évben előírt előleget, mivel ez esetben is garantáltan megkapja a szerződésben ígért pénzt. Abban az esetben, ha a tartalmaival szerzett bevételek meghaladják a garantált előleget, év végén a két cég elszámolja a különbözetet.
A legnagyobb kérdés természetesen az, hogy mennyi pénzt kap streamenként a Sony, amit egy meglehetősen összetett formula alapján határoznak meg. Alapesetben, ha a Sony tartalmai a streamek 20 százalékát teszik ki, akkor egyötödét kapják a kiadókat megillető összegnek. A képet azonban tovább árnyalja a szerződésben kikötött, használati alapon meghatározott, előfizetőnkénti minimum összeg, aminek értelmében streamenként legalább 0.225 dollárcentet kell fizetnie a Spotifynak. Ezt további kitétel finomítja, a kedvezményes ráta csak akkor él, ha a Spotify eléri a szerződésben foglalt növekedési ütemet, ennek hiányában az összeg 0.25 centre hízik.
A legnagyobb kedvezmény elve több belsős forrás szerint is standardnak számít a zenei licencszerződésekben, és bár Amerikában még legális, Európában már több éve problémásnak számít: a Universal Music az EMI-vel való összeolvadásakor kötötte ki, hogy tíz évig nem alkalmazza ezt az elvet a digitális ügyfelekkel kötött szerződéseiben.
Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.
A szerződés egyoldalúságát jól illusztrálja, hogy a Spotify igen jelentős, ingyenesen átadott reklámfelületet is biztosít a Sonynak a szerződés szerint. A dokumentum szerint mintegy 9 millió dollár értékű hangos és vizuális hirdetési felületet biztosít a Spotify a Sony Musicnak, amit a kiadó ingyen használhat fel saját művészeinek promotálására, vagy a szerződés értelmében akár el is adhatja másoknak hirdetési bevételek szerzésének céljából. Ráadásul a továbbértékesített felületek árát a Sony saját hatáskörben szabhatja meg, így de facto versenytársa a Spotify saját értékesítési csapatának, a mélyen áron alul szerzett felületeket pedig nyomott áron adhatja tovább.
A dokumentum ugyanakkor rögzít a Spotify számára is egy új, eddig ismeretlen jövedelemforrást. A Spotify ugyanis a hirdetési bevételeknek 15 százalékát teljes egészében megtarthatja, az nem számít bele a bevételmegosztásos metrikák szerint felosztott bevételbe. Ezt a jövedelmet a Spotify sem a kiadókkal, sem a művészekkel nem köteles megosztani, ez tehát egy dedikált, a cég különbejáratú bevételének minősül. Ennek fényében minimum meglepő, hogy a streaming szolgáltató eddigi kommunikációjában egyszer sem említette ezt a kitételt, noha eddig rengeteg erőforrást fordított a jöveledemmegosztásos modell ismertetésére.
Na de mennyit kapnak a zenészek?
A dedikált bevétellel azonban a Sony is játszik. Bár a Sony Music feltehetően minden évben jelentős összegeket zsebel be, még a szerződés értelmezésével is nehezen meghatározható, hogy ezekből a pénzekből mennyit látnak ténylegesen maguk a zenészek. Az előadók egy része nagyobb részesedési arányt köt ki a kiadókkal kötött szerződésében, de a legtöbben még mindig a CD-lemez korszakban bevált 15-20 százalékos arányt kapják a streaming bevételekből.
A problémát tovább bonyolítja az előlegek kérdése, az iparági források szerint ugyanis jellemzően az előlegből a művészek egyáltalán nem részesednek, csupán az ezen túli, hallgatás-arányos díjazásból. A szerződésben foglalt előlegek azonban annyira magas összegeket tartalmaznak, hogy a Spotify által évenként kiszámolt használat-alapú jogdíj adott esetben alig haladja meg az előleget, így a zenészeknek sok esetben csak triviális összeg jut. A dokumentum fényében ma már egyértelműen kijelenthető, hogy nem azért, mert a Spotify nem fizet, hanem mert a Sony így, a zenészek kárára strukturálta a bevételeket.