Kétnapos lesz a GPU Day 2015
Rengeteg előadással várja az érdeklődőket a GPU Day 2015. Az idén ötödik alkalommal megrendezett esemény programja ezúttal kétnapos lesz, amelynek során többek között az AMD, az Nvidia és a Microsoft szakértői is felszólalnak majd.
Közeleg az ötödik GPU Day: a Magyar Tudományos Akadémia Wigner Fizikai Kutatóközpontjának szervezésében, Budapesten zajló rangos esemény a sokmagos feladatok témakörét járja körül, az ipari és tudományos felhasználási területeken. Az eseményen szó lesz a sokmagos hardvereszközök, illetve a hozzájuk kapcsolódó szoftverek jelenlegi és jövőbeni helyzetéről, valamint az oktatás, fizika, illetve egyéb tudomány- és iparágak terén betöltött szerepéről is.
A GPU Day 2015 konferencián ismert nagyvállalatok is képviseltetik magukat: az Nvidia Gernot Zieglert delegálta, aki a vállalat saját technológiáit mutatja majd be. De jelen lesz még az AMD is, a céget Benjamin Coquelle képviseli, aki a gyártó GCN architektúrájáról, a HSA platform fejlődéséről, és az AMD fejlesztői ökoszisztémájáról ad elő. A sorból természetesen a Microsoft sem maradhatott ki, a vállalattól Alex Voicu érkezik majd az eseményre, aki a heterogén párhuzamos feladatvégzésről beszél majd. A keynote előadók között a fentieken túl a Alastair Murray is ott lesz, aki az Edinburgh-i székhelyű Codeplay képviseletében érkezik hozzánk és akinek előadásában a SYCL absztrakciós rétegről hallhatunk majd.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A Wigner GPU-Labor rendezvényén számos további előadás is várható, arra az ELTE, a BME, valamint több hazai kis- és középvállalat is szép számmal küldött előadókat - méghozzá annyira, hogy a programot idén a szervezők már nem is próbálták egyetlen napra zsúfolni: az jövő hét szerdán és csütörtökön is tart majd.
Az idei GPU Day helyszíne tehát Budapesten lesz, a Konkoly-Thege Miklós út 29-33. szám alatt, időpontja pedig május 20-21. A rendezvény nyelve angol, a regisztrációra még e hét vasárnapig, azaz május 17-ig van lehetőség a GPU Day weboldalán.