:

Szerző: Gálffy Csaba

2015. április 23. 15:03

Itt a Xiaomi 200 dolláros csodatelefonja

Történetében most először nem Kínában mutatta be legújabb telefonját a Xiaomi. A mindössze öt éves, de már a harmadik legnagyobb okostelefon-gyártónak számító cég a Mi 4i-vel Indiát és a környező országokat is célozza már, a kínai fókuszt fokozatos nemzetközi terjeszkedés váltja fel.

Nagyot dobott az alsó-középkategóriás telefonok állóvizébe a Xiaomi. A kínai gyártó ma Indiában bemutatta a Mi 4i-t, a 200 dolláros (pontosabban 13 ezer rúpiás), tehát mintegy 60 ezer forintos új okostelefonját. Az új modellt hatalmas várakozás előzte meg, amelyet a cég komoly közösségi médiás kampánnyal is felturbózott.

Izgalmas részletek

Lássuk a legfontosabb részleteket: a Mi 4i egy 5 hüvelykes, androidos okostelefon, Full HD kijelzővel (441 PPI). A kijelző teljesen laminált, légrés nélküli, ez a modern csúcsmodellekben már általánosnak számít, a középkategória alján azonban eddig ritkaságszámba mentek az ilyen panelek. A Sharp/JDI által szállított modul a gyártó állítása szerint nagyon jól olvasható még ragyogó napsütésben is. A kamera 13 megapixeles, két színű villanófénnyel és öt elemű, f/2.0-s fényerejű optikával.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A telefon ipari formaterve egyszerűre sikerült - de mondhatjuk letisztultnak is. Kommunikációjában az Mi4i kapcsán a gyártó a puha, selymes tapintású külső borítást is kiemeli, amelyet érdekes módon zsírtaszító réteggel is ellátott a cég, így elméletileg nem látszanak majd annyira az ujjlenyomatok rajta, mint például egy fekete Nexus 5-ön. Az "unibody", vagyis egyetlen darabból álló borítás viszonylag kompakt felépítést tesz lehetővé, ami a 7,8 milliméteres vastagságon és a 130 grammos tömegen is visszaköszön.

Az akkus alrendszerre a gyártó különösen büszke, a telep lítium polimer technológiát használ, kapacitása pedig 3120 mAh, ami az ilyen méretű telefonok között kiemelkedőnek számít (különösen a vékony kialakítás mellett). A Xiaomi licencelte a Qualcomm gyorstöltési technológiáját is, ennek köszönhetően a telefon 1 óra alatt 40 százalékra, 3 óra alatt pedig teljesen feltölthető egy 5V/2A töltővel.

A processzoron azért spóroltak

Az Mi4i hardveres alapjai ugyanakkor nem túl meggyőzőek, a telefon lelke a Qualcomm Snadragon 615, ez négy magasabb órajelű, 1,7 GHz-es Cortex-A53 magot párosít négy ugyanilyen, de csak 1,1 GHz-re húzott maggal. A lapka ezzel határozottan a középkategóriát célozza, szó sincs arról, hogy csúcshardver került volt a 200 dolláros telefonba. A processzorral szemben felhozható legnagyobb kifogás a szerény egyszálú teljesítmény, az ár fényében persze az lett volna a csoda, ha Cortex-A57-es magok kerülnek a telefonba. A processzor mellett 2 gigabájt RAM és 16 gigabájt háttértár teljesít szolgálatot, dual-SIM konfigurációja pedig mindkét hálózaton képes 4G-s kapcsolatra.

a címlapról