Szupergyors tárolóval bővül az Azure
Általánosan elérhetővé vált a Microsoft tavaly ősszel bejelentett, SSD alapú felhős tárolója, az Azure Premium Storage. A legnagyobb I/O-teljesítményt igénylő alkalmazások kiszolgálására fejlesztett megoldást jelenleg kizárólag a DS sorozatú VM-ek mellé lehet igényelni.
Kilépett az előzetes státuszból, és számos régióban (West US, East US 2, West Europe, East China, Southeast Asia, West Japan) általánosan is elérhetővé vált a Microsoft SSD-alapú felhős tárolója, az Azure Premium Storage. A legnagyobb I/O-teljesítményt igénylő alkalmazások kiszolgálására tervezett szolgáltatást még tavaly ősszel mutatta be a vállalat: a nagysebességű perzisztens tárolókból többet is lehet egy virtuális géphez kapcsolni, legfeljebb 32 terabájt kapacitásig, a Microsoft szerint így VM-enként akár 64 ezer IOPS is elérhető 1 ms alatti olvasási késleltetés alatt. A cég a teljesítmény meghatározására 256 kilobájtos műveleti egységekkel számolt. Az előzetes időszak éles ügyféltapasztalatai alapján egy 2 terabájtos SQL Server adatbázis archiválásakor hatszoros, visszaállításakor pedig átlagosan harmincszoros sebességnövekedésre lehet számítani.
A 128 gigabájt illetve fél és egy terabájt méretben elérhető tárolók (P10, P20, P30) jelenleg kizárólag a DS-sorozatú virtuális gépekhez rendelhetőek, az elérhető tárhely (minimum 1, legfeljebb 32 terabájt) és a IO-teljesítmény a választott VM függvényében változik – az Azure-ön elérhető virtuális gépek listáját itt lehet megtekinteni. A VM-ek és a tárolók párosításánál kiemelten fontos figyelembe venni az adott virtuális géphez biztosított maximális átviteli sávszélességet, ugyanis még a legkisebb P10 is képes 100 megabájt per másodperces teljesítményre, míg ezt a szintet csak a DS3 éri el illetve haladja meg (128 megabájt másodpercenként), a DS1 és a DS2 esetében komoly szűk keresztmetszettel kell számolni.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A prémium szolgáltatáson tárolt adatok a Microsoft háromszoros, azonos régión belüli redundanciával védi. A tárolókat csak a véletlenszerű IO-műveletekre optimalizált Page blobokhoz lehet használni, a Block blobokhoz és az Azure Files, Tables vagy Queues-hoz nem, és a Premium Storage tárolókat egyedi doménnévhez sem lehet társítani. Az Azure saját analitikai eszközeivel egyelőre nem lehet monitorozni a gyorsabb diszkek teljesítményét, a Microsoft erre az operációs rendszerek beépített megoldásait (Windows Performance Monitor, IOSTAT) ajánlja.
Egy P10-es tároló havonta 21,68 dollárba kerül, a P20 havi 80,54 dollárt, a P30 pedig 148,68 dollárt kóstál minden hónapban. Május végéig azonban még az előzetes időszakra vonatkozó díjszabás él, így addig féláron lehet előfizetni mindegyik változatra. A már aktív előfizetőknek június elsejétől automatikusan az új díjtételek alapján számláznak majd, műszaki téren természetesen minden változatlanul fog tovább üzemelni. A Microsoft a Premium Storage tároló esetében minimum háromkilences (99,9 százalékos) rendelkezésre állást garantál.