Tidal: zenészek a freemium ellen
Sztárparádéval övezett sajtótájékoztatóval indult újra a Jay-Z által nemrég felvásárolt streaming zeneszolgáltatás. A rapper által néhány hónapja akvirált Tidal mögé számos ismert zenész sorakozott fel, nem csak előadóként, hanem befektetőként is. A zeneipar "bosszúállói" hadat üzentek a freemium üzleti modellnek.
Jay-Z, a világ egyik legismertebb rappere és zenei producere két hónapja vásárolta be magát a streaming zeneszolgáltatók piacára és megvette az egyik lendületét vesztett kezdeményezést. A zenész által 464 millió svéd koronáért (akkori árfolyamon 56 millió dollárért) megszerzett Aspiro még a mobilinternet kifejlődésének hajnalán jött létre különböző mobilos (média)szolgáltatások biztosítására. A cég 2010-ben indította el fizetős, kiváló hangminőséget kínáló streaming zeneszolgáltatását, amely jelenleg mintegy félmillió előfizetővel rendelkezik öt európai országban (Dánia, Norvégia, Svédország, Németország, Lengyelország).
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A cég újabb, Tidal nevű szolgáltatása 2014 végén rajtolt el, amely kifejezetten a magas hangminőségre helyezte a hangsúlyt, azzal kívánta megkülönböztetni magát a piacon. Na meg azzal, hogy a Spotify, Deezer vagy Pandora esetében megszokott, reklámokkal megtámogatott freemium modellel teljes egészében szakít, ingyenes szintet zenehallgatáshoz nem kínál. Ezt a szolgáltatást, a Tidalt indította most újra az új tulajdonos, ebből az alkalomból kicsit mi is megnéztük, mit hoz az, ha közvetlenül a zenészek fognak streaming szolgáltatás fejlesztésébe.
A relaunch kapcsán a szolgáltatást globálisan elérhetővé tették, régióspecifikus árszabással, de továbbra is szigorúan csak fizetős opciókat biztosítva. Az Aspirónak adatai szerint január végén összesen 503 ezer előfizetője volt a különböző szolgáltatásokban, közülük mindössze 17 ezer választotta a Tidalt. Ez negyed év alatt meglehetősen szerény eredménynek számított, de ez nem akadályozta meg az ismert rapper, producer és üzletember Jay-Z-t, hogy saját elképzeléseinek megvalósítására megvegye a céget.
"A freemium rossz modell!"
Az utóbbi években a zenefogyasztási szokások egyértelműen a freemium – azaz reklámokkal támogatott, de ingyenes lehetőséget is kínáló – streaming szolgáltatások irányába tolódtak el, a hagyományos, az albumonkénti vagy számonkénti értékesítés ("digital download") rovására. A kétezres évek elején a piacot gyorsan meghódító iTunes eladási mutatói ennek megfelelően csökkenő tendenciát mutatnak, a zenebolt lassuló növekedése, stagnálása, majd zsugorodása jól jelzi a felhasználói szokások változását és a streaming masszív sikerét. Az Apple érzékelte is ezt a változást, iTunes Radio szolgáltatásával igyekezett is választ adni, a próbálkozás azonban későn jött és nem ért el áttörést. A második lépcső a Beats felvásárlása, melynek streaming szolgáltatását iparági pletykák szerint várhatóan hónapokon belül saját neve alatt és az iTunes hatalmas kínálatával megtámogatva fogja újraindítani az Apple.
Számos zenésznek és kiadónak nem tetszik ez az irány, de eddig tettekre, ellenlépésekre senki nem szánta rá magát. Ennek egyszerű oka van: hiába fizetnek nagyon alacsony jogdíjakat e szolgáltatások, ha csak a Spotify-nak 60 milló aktív felhasználója van, ami ragyogó elérést, ingyen promóciót jelent az előadóknak. Az egyetlen főbb kivétel Taylor Swift, aki meglépte, hogy zenéit egységesen eltávolította a Spotify kínálatából - jellemző azonban, hogy YouTube-ról, a másik ingyenes promóciós oldalról nem. Ez érthető: a zenész ökoszisztéma bevételének jelentős része származik élő koncertekből - egy jobb helyre szóló koncertjegy egy album árának öt-nyolcszorosába is kerülhet, az ingyenes streaming pedig a rádiós és zenecsatornás játszás mellett mára a legfontosabb promóciós eszközzé nőtte ki magát.
Ez azonban változhat a Tidal-reboottal. A Tidal újradefiniálásával Jay-Z és a vele társuló zenészek (Beyonce, Rihanna, Kanye West, Jack White, Arcade Fire, Usher, Nicki Minaj, Coldplay, Alicia Keys, Calvin Harris, Daft Punk, deadmau5, Jason Aldean, J. Cole és Madonna) az ingyenesen streamelhető zene koncepciója ellen lépnek fel. Véleményük szerint a freemium üzleti modellel az iparág rossz irányba megy, és inkább jobb hangminőséget és több kapcsolódó tartalmat kéne nyújtani, ezeket viszont kizárólag fizetős csatornákon. A Tidal tulajdonosi szerkezetéről egyelőre nem sok információ szivárgott ki, úgy hírlik, Jay-Z tulajdonrésszel és leszerződési bónusszal próbálja a szolgáltatás mellé állítani a népszerű előadókat, akik a feláras prémium csomagra előfizetők után lejátszásonként dupla jogdíjat kapnak. Egy biztos, hogy a fenti motiváció nem hangzik túl hitelesen multimilliomos zenészek szájából, akkor sem, ha azt hangoztatják, ez nem a kapzsiságról szól.
Biztos erre van szükség?
Az újraindított Tidal az Egyesült Államokban havonta 10 illetve 20 dollárba, Magyarországon pedig 1500 vagy 3000 forintba kerül, attól függően, melyik opciót választjuk. Az alapcsomagban csak 96 vagy 320 kbit/másodperc bitrátájú, AAC formátumú fájlokat lehet lejátszani, a fő attrakciónak szánt veszteségmentes, Hi-Fi minőségű hangzást csak a drágább csomagot választók élvezhetik. A szolgáltatás katalógusában jelenleg mintegy 25 millió szám és 75 ezer zenével kapcsolatos nagyfelbontású videó található, és újonchoz képest meglepően sok magyar előadó és zenekar is elérhető rajta. Jó hír, hogy az ingyenes próbaidőszak a korábbi egy hétről egy hónapra nőtt, így bőven van idő letesztelni az opciók közötti hangminőségbeli különbséget.
Kliensfronton nem túl rózsás a helyzet, az új Tidalt számítógépen kizárólag Chrome böngészőn keresztül lehet használni (beépülő sajnos nincs, muszáj elnavigálni a szolgáltatás weboldalára), az önálló windowsos és OS X-es kliensek az újraindulással eltűntek a kínálatból. Mobilos téren is történt változás, a Windows Phone kegyvesztett lett, csak az androidos és iOS-es alkalmazások maradtak meg. Mivel vájtfülű közönséget céloz, a Tidal becsatornázható high-end Hi-Fi rendszerekbe is (például Linn, McIntosh, Wadia, Meridian), olyan módon, hogy a digitális hanganyag minősége is megmaradjon.
A mobilappok egynapos próba alapján egészen kiforrottnak és stabilnak tűnnek: a felhasználói felület átgondolt és informatív, a sebességre pedig nem lehet panasz, a teszt alatt egyetlen megakadást, apró döccenést sem tapasztaltunk. Prémium ügyfélként a beállítások között lehet kiválasztani, hogy Wi-Fi-s vagy mobilhálózatos adatkapcsolat esetén mekkora fájlokat (és így milyen hangminőséget) streameljen a rendszer, és ugyanez vonatkozik az offline hallgatásra letöltendő állományokra is.
A bökkenő az, hogy az alapcsomagra előfizetők semmivel sem kapnak többet, mint amit ugyanennyiért például a fizetős Spotify vagy Deezer nyújt. Sőt, jelenleg rosszabbul is járnak, mert a kínálat lényegesen szűkösebb (bár néhány exkluzív előadó, például a már említett Taylor Swift néhány albumát meghallgathatjuk), munkára fogható kliensekből pedig jóval kevesebb van. Ez akkor változhat, ha a Tidal mögé álló zenészek a jövőben rendszeresen exkluzív számokat vagy albumokat fognak kiadni a jövőben – ez azonban mindaddig valószínűtlen forgatókönyv, amíg a felhasználói tábor a jelenlegi sokszorosára nem nő. Persze, Jay-Z a saját zsebéből ösztönözheti ilyesmire a zenészeket, de az egyszeri összeg nem helyettesítheti azt az elérésvesztést, ami egy több tízmilliós táborral rendelkező konkurens hanyagolásával járna.
A prémium opció már érdekesebb, ez az elképzelés viszont számos sebből vérzik. A mai, milliárdnyi mobileszköz által dominált világban a több tíz megabájtos FLAC fájlok nem éppen ideális streaming alanyok, leszámítva azt az igen szűk réteget, amelyik hajlandó egy minőségi, különálló komponensekből álló Hi-Fi lánc összeállításába fektetni. Az offline tárolás esetében ugyanez a helyzet, a veszteséges fájlokéhoz képest többszörös tárhelyigény előnye nem realizálódik egyértelmű előnyökben. A valamilyen mobileszközön zenét hallgatók túlnyomó része gyenge minőségű fülhallgatót, sőt, néha a készülék beépített „csipogóját” használja, ráadásul a telefonokban és tabletekben található audiokimenetek nem a kiváló minőségükről híresek. Ahhoz, hogy az ember hallhassa a különbséget egy 320 kilobites tömörített fájl és egy tömörítetlen között, a kimeneti oldalon is magas szintet kell biztosítania. Akad még egy kis szépséghiba: Hi-Fi hangminőség nem érhető el az összes szám esetében, ami legalábbis megkérdőjelezhető gyakorlat egy olyan szolgáltatásnál, ami kifejezetten ezzel próbálja megkülönböztetni és eladni magát.
A veszteséges vs nem veszteséges tömörítés hitvitájába eszünk ágában sincs belemenni, de érdekességként említést teszünk egy kísérletről, amit a Standford Egyetem egyik zeneprofesszora szokott elvégezni új diákjain minden évben. Jonathan Berger évek óta felméri, hogy az elsőévesek mennyire tudnak különbséget tenni a különböző mértékben veszteséges zenefájlok hangminősége között. Azt tapasztalta, amellett, hogy bár a fiatalok hallják az eltérést, érdekes trend kezd kibontakozni: egyre többen preferálják a tömörítésből adódó, a valóságosnál tompább hangzású, mérsékeltebb dinamikájú hangzást - a népszerű magyarázat szerint azért, mert ahhoz szoknak hozzá.
Összességében egyelőre nehéz pozitívnak látni a Tidal jövőjét. Megkülönböztető extrája csak egy nagyon szűk rétegnek számít, lehetséges közönségének az alapcsomag viszont a befutott konkurensekhez képest többet nem, csak kevesebbet kínál. Az ingyenes opció hiánya pedig bizonyára éreztetni fogja hatását, amikor hat hónap vagy egy év múlva az ügyfélszámok kerülnek szóba.