:

Szerző: Voith Hunor

2015. március 6. 17:43

Kipróbálható az Office 2016, Macen

Folytatja tesztverzió-offenzíváját a Microsoft, a vállalat ezúttal a várva várt Office 2016 for Mac előzetesét tette elérhetővé mindenki számára. A programcsomag kipróbálásához nem szükséges sem Office 365 előfizetés, sem Microsoft-fiók, az egyetlen követelmény az operációs rendszert érinti – az új Office-t csak az OS X Yosemite-re lehet telepíteni.

Talán nem túlzás, hogy új Office iránt a maces felhasználók között sokkal nagyobb a várakozás, mint a windowsos térfélen. A Microsoft ugyanis közel fél évtizede adta ki a programcsomag előző főverzióját OS X-re, ami finoman szólva sem aratott osztatlan sikert. Bár a vállalat később toldozta-foltozta, a maces helyzet a közelmúltra kezdett egészen kínossá válni, és nyilvánvalóvá vált, hogy a redmondi cég a megoldást inkább egy új, az aktuális windowsos társához képességeiben és kezelőfelületében is a lehető legközelebb álló Office-szal fogja elhozni.

Az Office 2016 for Mac most elérhetővé tett előzetese a Wordöt, Excelt, PowerPointot, Outlookot és a OneNote-ot tartalmazza. A telepítő mérete 2,5 gigabájt (érdemes ezt a linket használni, a blogbejegyzésből a magyar aloldalra irányít, ahol hiányzó aloldal miatt 404-es hibát dob), a teljes telepített programcsomag mintegy 5,5 gigabájt helyet kér magának a háttértáron. A fájl letöltésével néhány órával ezelőtt még voltak gondok, ha minden igaz, mostanra megoldódott a technikai probléma. Fontos pozitívum, hogy sem a letöltéshez, sem a telepítéshez nem szükséges sem aktív Office 365 előfizetés, sem Microsoft-fiók, bár utóbbiba – ha van – az első indításkor érdemes bejelentkezni, így ugyanis minden OneDrive-on tárolt és az ingyenes online Outlookkal vagy az Office 365-tel szerkesztett dokumentumhoz hozzá lehet férni az összes tesztverziós maces alkalmazásból is.

Tényleg csak próbára

A néhány órás tesztelés alatt gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy ez – csakúgy, mint a telefonos Windows 10 – tényleg egy előzetes. Arra kiváló, hogy a kísérletező kedvűek megnézzék, mi a fejlesztés iránya és visszajelzéseikkel segítsék az Office-os csapat munkáját, ugyanakkor napi használatra a jelenlegi verzió stabilitása még nagyon messze van például a szintén házon belüli Windows 10-étől. Az Outlookot például még elindítani sem sikerült, ami azért furcsa, mert ez és a OneNote a többi alkalmazástól eltérően önállóan hetek óta elérhető.

Az Outlookkal sajnos csak eddig jutottunk

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A Wordben nem működik a kétujjas nagyítás és kicsinyítés (pinch to zoom), minden másban viszont igen, az Excelt pedig többször is sikerült kétvállra fektetni egy makrókkal teletüzdelt nagyvállalati fájllal. Ez még bőven belefér, a tesztidőszak pont erre való, hogy a visszaküldött hibaüzenetek alapján a fejlesztők kijavítsák a motorban rejlő hibákat. A grafikus felület lassúsága viszont elszomorító, mert az előző Office-nak is a mai napig ez az egyik legnagyobb rákfenéje. Ráadásul a tesztgépen még arra sem lehet fogni, hogy az egyébként most már natívan támogatott Retina felbontás lenne a kerékkötő, ugyanis egy 2013-as, Ivy Bridge-es i5-ös Airt használtunk erre a célra, melynek kijelzője csak 1366x768 képpont felbontású. Az ablakátméretezés látványosan akadozik, a menüszalagon történő navigáció során sokszor le-leállnak a szoftverek egy kis gondolkodásra – úgy összességében az egész egy vontatott érzést kelt. A The Verge-nek a fejlesztés vezetője, Eric Wilfred azt mondta, hogy az előzetes verzió kiadása előtt rengeteget dolgoztak a teljesítmény javításán, de tisztában vannak azzal, hogy ezen a téren még rengeteg munkájuk lesz az új Office-szal.

A teljesítmény- és stabilitásgondoktól eltekintve az Office 2016 for Mac nagyon jó irányba fejlődött. A szalagmenü végre minden alkalmazásban konzisztens, a legutóbbi windowsos Office-ból ismert funkciók végre OS X-en sem hiányoznak, és végre megjelentek olyan régóta hiányolt képességek, mint az együttes dokumentumszerkesztés, a hierarchikus, szálakra bontott (threaded) megjegyzések, és egy hasznos figyelmesség az Excelt Windowson és OS X-en egyaránt használók számára: a táblázatkezelő szoftver új verziójában a windowsos, tehát ctrl gombos kombinációk ugyanúgy működnek, mint a hagyományos cmd gombos változataik.

Az újdonságok viszonylag részletes listája a Microsoft Office blogján megtekinthető, ezeket itt most külön nem soroljuk fel. Néhány óra alatt szerzett tapasztalataink alapján bátran ajánljuk a régi Office-tól idegenkedő maces felhasználóknak az új tesztverzói kipróbálását – legalább azért, hogy visszajelzéseikkel a nekik tetsző irányba tereljék a fejlesztést. Ha másért nem is, ennyiért már megéri telepíteni az Office 2016 for Mac előzetesét, ugyanis úgy fest, hogy az új alkalmazásokkal a Microsoft most tényleg igyekszik kritikusai kedvére tenni.

Az Office 2016 for Mac végleges verziója a vállalat tervei szerint még a nyáron, jóval a windowsos változat előtt meg fog jelenni. Az előzetes kiadás folyamatosan kapja majd a frissítéseket, az egyes buildek a tervek szerint a kiadásuktól számított két hónapig lesznek használhatóak, a végleges verzió megjelenése után pedig egy hónapig lehet majd még használni az előzetest.

a címlapról