:

Szerző: Hlács Ferenc

2015. március 4. 09:00

A vállalatokra fókuszál az új Blackphone

Új, a támadások széles skálája ellen felvértezett, biztonságos okostelefont adott ki a Silent Circle. A Blackphone 2 számottevően nagyobb lett a korábbi modellnél, és erősebb hardvere mellett a cég szerint már Android 5.0-ra épülő PrivatOS-szel érkezik.

A biztonságos, titkosított kommunikációt ígérő szolgáltatásairól és 2014 nyara óta kapható Blackphone okostelefonjáról ismert Silent Circle is elhozta termékeit az idei Mobile World Congress kiállításra - ahol eredeti készüléke mellett egy új, jóval erősebb hardverrel felszerelt modellt is bemutatott.

Nem feltűnő darab

A Blackphone 2 külsőre szinte semmiféle egyedi megkülönböztetőjegyet nem tartalmaz, gyakorlatilag egy szinte homogén felületű, lekerekített sarkú fekete "dobozról" van szó - az egységet csak az előlapi hangszóró és a hátlapi kamera töri meg. A telefonban az első generáció aránylag kicsi, 4,7 hüvelykes kijelzőjét egy jelentősen nagyobb, 5,5 hüvelykes, Full HD felbontású, 400 PPI pixelsűrűségű IPS panel váltotta fel.

Az MWC-n a méretes eszköz megtapogatására is lehetőségünk adódott: a demódarab kijelzője hozta az IPS panelektől megszokott szintet, a telefon általános dizájnjával és első fogásra erősen műanyag hatású Gorilla Glass 3 borításával ugyanakkor határozottan a kisebb kínai gyártók termékeit idézi. Esetében persze a cél nem is a csillogó külső, hanem a biztonság, ezt a cég a telefonhoz adott szoftverekkel és szolgáltatásokkal illetve a PrivatOS névre hallgató, erősen módosított Android biztosítja.

Erősebb vas, új szoftver - de csak az új modellen

A telefon motorházteteje alatt egy, a korábbinál számottevően erősebb processzor kapott helyet. Bár a gyártó első körben nem közölte a lapka pontos típusát, a HWSW kérdésére elmondta, a készülékben egy főként a középkategóriás termékekben megtalálható, nyolcmagos Qualcomm Snapdragon 615 chip van, négy darab 1,7 gigahertzes és négy 1 gigahertzes órajelű Cortex-A53 maggal. Miután ARMv8 utasításkészlettel dolgozó lapkáról van szó, az már a 64 bites rendszerekkel is megbirkózik. A készülékbe emellett 3 gigabájt RAM jutott, továbbá 32 gigabájt, microSD-kártyával bővíthető belső tárhely. Az előlapi kamera 5, a hátoldali pedig 13 megapixeles.

Az eszköz a cég már említett, az előző modellről is ismert PrivatOS rendszerét használja. A Silent Circle érdeklődésünkre elmondta, a szoftver jelenleg Android 4.4-re épít, de terveik szerint a hamarosan forgalomba kerülő Blackphone 2-n már a rendszer 5.0-ra alapozott változata lesz. Amennyiben nem készülnének el időben, a cég néhány héttel a telefon piacra dobása után, frissítésként adja majd ki az új operációs rendszert. Az előző modellt megvásárlók sajnos már nem lesznek ilyen szerencsések, a vállalat első telefonja megreked a KitKat alapú rendszernél.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A kiállításon a megújult okostelefon mellett a vállalat egy második új termékről is beszélt, igaz, az még jócskán fejlesztés alatt áll. A Blackphone+ névre hallgató eszköz várhatóan idén ősszel fog piacra kerülni, és bár neve nem ezt sugallja, ez egy táblagép lesz. A tablet specifikációiról egyelőre semmit nem tudni, az ugyanakkor biztosra vehető, hogy a Blackphone 2-höz hasonlóan Android 5.0 alapú PrivatOS-t kap.

Titkosított konferenciahívások

A vállalat online biztonságot ígérő szolgáltatásainak sora is tovább bővül. A titkosított üzenetküldés és telefonhívás mellett az új rendszer Spaces funkciójával lehetőség adódik a privát és vállalati profilok elválasztására. Hasonló opciót egyébként több üzleti megoldás is kínál, az a BYOD (Bring Your Own Device) trend népszerűségének növekedésével egyre nagyobb hangsúlyt kap - a Silent Circle a Citrixszel, a Sotival és a Gooddal kötött MDM partneri megállapodásokat. A cég emellett hamarosan egy Silent Meeting nevű biztonságos konferenciahívás-szolgáltatást is bevezet. Nagyjából két évvel ezelőtt, a Snowden-botrány kirobbanását követően leállított Silent Mail e-mail szolgáltatása ugyanakkor még mindig nem kapott utódot - igaz, egy ideje már dolgoznak egy DarkMail névre hallgató szolgáltatáson.

A Silent Circle most bemutatott újdonságaival egyértelműen a vállalati felhasználók számára próbálja vonzóvá tenni termékeit. A cég a hatékonyabb működés érdekében nemrég kivásárolta eddigi hardveres partnerét Geekphone-t az első Blackphone-t létre hozó SGP Technologies vegyesvállalatból, és 50 millió dollár kockázati tőkét vont be a további növekedés finanszírozására.

A BlackPhone 2 ára, akárcsak az első modellé annak megjelenésekor, 629 dollár lesz, ebben egy egy éves előfizetés is benne van a cég szolgáltatásaira.

a címlapról