:

Szerző: Gálffy Csaba

2015. március 3. 17:30

Az Apple az okostelefon-piac élén

Igazán drámai eredményeket szolgáltatott a negyedik negyedév az okostelefon-piacot közelről figyelőknek. Mára egyetlen kérdés maradt: meg tudta őrizni vezető pozícióját a Samsung? A Gartner számai csattanós választ adnak a kérdésre, a piackutató szerint az Apple áll az első helyen.

Ellentétes irányba mozog az Apple és a Samsung, legalábbis ami az okostelefon-piacon betöltött helyüket illeti. Míg a cupertinói vállalat minden korábbi rekordot megdöntött a nagy kijelzős iPhone 6-tal a negyedik negyedévben, a dél-koreaiak értékesítései meredeken estek 2014-ben. Arra azonban senki nem számított, hogy az Apple olyan jól, a Samsung pedig olyan gyengén teljesít, hogy a két cég helyet cserél az okostelefon-piac trónján. Márpedig ez történt, a Gartner legfrissebb adatai szerint ugyanis a negyedik negyedévben az Apple volt a legnagyobb gyártó, több millió darabot vert a Samsungra.

Helycserés támadás?

Az Apple teljesítménye különösen annak fényében döbbenetes, hogy a cég kizárólag a prémium szegmensre fókuszál. Ez azt jelenti, hogy a cég csak közvetve, a használt iPhone-ok által vesz részt a piac derekát képező belépő és középkategóriás telefonok szegmensében, miközben minden más szereplő ide koncentrálja erőforrásainak jelentős részét. A negyedévet ennek ellenére rendkívüli mértékben megdobta a nagy kijelzős iPhone-ok megjelenése, az évek óta erre (ki)váró felhasználók egyként vetették magukat az új modellekre. A roham 74,8 millió telefonig és 20,4 százalékos részesedésig repítette a gyártót, ez éves szinten 49 százalékos növekedésnek felel meg.

(bal oldalon az értékesítés ezer darabbal, jobb oldalon a növekedés üteme)

A Samsung hanyatlásáról már sokat írtunk, most pusztán a számokra koncentrálva: a vállalat a 2013-as 83 milliós darabszámról 73 millióra zsugorodott, ami 12 százalékos visszaesésnek felel meg. Ennél is drámaibb mutató, hogy a cég piaci részesedésének harmadát (!) elvesztette, 29,5 százalékpontról 19,9 százalékpontra esett vissza a tortaszelet nagysága. Izgalmas kérdés lesz a következő negyedévekben, hogy sikerül-e megállítani a zsugorodást és visszaszerezni a normalizálódó Apple előtt a vezető szerepet.

Kína! Jön Kína!

A párost messze lemaradva követi a Lenovo-Huawei-Xiaomi trió, 18-24 milliós értékesítéssel. Ugyan piaci részesedést tekintve a cégek viszonylag közel állnak egymáshoz, dinamikájuk nem is lehetne különbözőbb. A Lenovo például év közben lenyelte a Motorolát, a két cég együttes teljesítménye pedig egészséges, 48 százalékos növekedésre volt elegendő - ezzel a 2013-as kombinált részesedés 5,8 százalékról 6,6 százalékra nőtt, ezzel a cég az üldöző boly élére állt.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Valószínűleg nem sokáig örvendhet a bronznak a Lenovo, a Xiaomi elképesztő sebességgel jön fel, az eladásokat az alig pár éves gyártó 231 százalékkal tudta emelni egyetlen év alatt. Az 5,6 milliós darabszám egészen 18,6 millióig emelkedett és egyelőre nem látni gátját a további gyors ütemű növekedésnek - a cég ugyanis eddig szinte csak Kínában volt jelen, a fokozatos globális terjeszkedéssel hosszabb távon is fenn maradhat a növekedési ütem. A hármas leggyengébben teljesítő tagja a Huawei, amely éppen a piaccal együtt tudott nőni és megtartotta 5,7 százalékos részesedését. A cég ambícióit ez minden bizonnyal nem elégíti ki, így akár hamarosan változásokra számíthatunk a marketingstratégiát illetően.

Az okostelefonos piac teljesítményéről és az operációs rendszerek versenyéről a másik nagy piackutató, az IDC számai kapcsán írtunk.

a címlapról