:

Szerző: Hlács Ferenc

2015. február 23. 10:00

Itt vannak az olcsó LG-k, új nevezéktannal

Új belépőszintű és középkategóriás okostelefonokkal rukkolt elő az LG. A négy frissen bejelentett modellt, a vállalat először a néhány nap múlva startoló Mobile World Congress keretei között mutatja be.

A napokon belül kezdődő Mobile World Congress elé szaladva, négy új okostelefont jelentett be az LG. A frissen leleplezett eszközök a vállalat belépő-középkategóriás portfólióját bővítik, azok mérete a ma már nem túl gyakori, kifejezetten aprónak számító 4 hüvelyktől egészen 5 hüvelykig terjed, továbbá mind a négy készülék elérhető LTE, illetve csak 3G-képes változatban is.

Az új okostelefonokkal az LG óvatosan követi a belépőszintre is méretes kijelzőket hozó, egyre több gyártóra jellemző tendenciát, ahogy az látható egyelőre inkább biztosra megy és szinte a teljes méretpalettát igyekszik lefedni. A frissen bejelentett telefonok Android 5.0 Lollipop rendszerrel érkeznek, egyedül a Joy 3G-s verzióján találunk még 4.4-es KitKatet. A vállalat a készülékek pontos megjelenési dátumát, illetve árát még nem árulta el, a telefonok azonban jó eséllyel még az idei év első felében piacra kerülnek.

LG Joy és LG Leon

A legkisebb, négyhüvelykes eszköz LG Joy névre hallgat, és WVGA felbontású azaz 800x480 pixeles kijelzőt tudhat magáénak, 233 PPI-s pixelsűrűséggel. A képernyők típusát a gyártó még egyik modellnél sem közölte - remélhetőleg IPS panelekről van szó, miután a jó betekintési szögeket kínáló technológia ma már a belépőszinten sem számít ritkaságnak. A Joy motorházteteje alatt, vélhetően attól függően, hogy LTE-s vagy 3G-s verzióról van szó, egy 1,2 gigahertzes kétmagos vagy egy ugyanilyen órajelre állított négymagos processzor kapott helyet.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Akárcsak a kijelző esetében, egyelőre a lapkák pontos típusa sem ismert. A RAM és a belső tárhely mérete ugyancsak kétféle lehet, előbbi 512 megabájt, illetve 1 gigabájt, utóbbi pedig modelltől függően 4 vagy 8 gigabájt - ez szerencsére, mindegyik frissen bejelentett eszköz esetében bővíthető. A 11,9 milliméter vékony telefonon egy 5 megapixeles hátlapi és egy VGA előlapi kamerát találunk, az akkumulátor kapacitása pedig 1900 mAh.

A következő lépcsőfokot a 10,9 milliméter vékony LG Leon jelenti, amely változatlan felbontás mellett 4,5 hüvelykes kijelzőt vonultat fel, valamelyest értelemszerűen a pixelsűrűség rovására: az így 220 PPI-re esik vissza. A processzor itt már mindkét esetben négymagos, 1,2 vagy 1,3 gigahertzes órajellel. A memória mérete egységesen 1 gigabájt, ehhez 8 gigabájt belső tárhely párosul. A hátlapi kamera felbontása a Leonnál 8, illetve 5 megapixel lehet, az előlapra pedig a Joyból ismert VGA szenzor került. Az akkus kapacitás is változatlanul 1900 mAh, noha itt ez a valamivel nagyobb teljesítmény és kijelző miatt valószínűleg kicsivel szerényebb üzemidőre lesz csak elég.

A két nagyobb testvér

A harmadik, LG Spirit névre keresztelt okostelefonnal kijelző terén már bőkezűbb volt a gyártó, a 4,7 hüvelykes panel HD felbontást kapott, 312 PPI-s pixelsűrűséggel. A processzor-kamera-memória konstrukció megegyezik az LG Leonnál látottakkal, egyedül az előlapi kamera felbontása nőtt valamicskét, 1 megapixelre. A ház viszont egy teljes milliméterrel vékonyabb, 9,9 milliméteres lett, az akku kapacitása pedig 2100 mAh-ra hízott, ami a nagyobb panel miatt indokolt is.

A sort a legterebélyesebb modell, az LG Magna zárja. A telefon kereken 5 hüvelykes kijelzője, akárcsak a Spirit esetében, HD felbontású, noha ez itt csak 294 PPI-s pixelsűrűségre elég. Hardverfronton más tekintetben itt sem igazán találunk változást, az előző két eszközhöz képest, igaz az előlapi kamerát a gyártó itt már 5 megapixelre turbózta fel. A Magna 10,1 milliméter vékony, a testesebb házban pedig már egy 2540 mAh-s akkumulátor is elfért.

a címlapról