Windows 10-et is futtat a legújabb Raspberry Pi
Megérkezett a Raspberry Pi második generációja. Az egyetlen áramköri lapra épülő, apró PC-t a fejlesztők ARMv7 architektúrára ültették át, és az ismert Linux disztribúciók mellett a Windows 10 egy kiadása is feltűnik majd rajta.
Az elektronikai barkácsolás kedvelői dörzsölhetik a tenyerüket, megérkezett ugyanis a terület egyik legnépszerűbb eszköze, azaz a Raspberry Pi második generációja. A Pi 2 a gyártó szerint megtöbbszörözi az előd teljesítményét, méghozzá változatlan, 35 dolláros áron.
Érezhetően több lóerő
A bankkártya méretű, egyetlen áramköri lapból álló számítógép eredeti verziójában egy 700 megahertzes Broadcom BCM2835 processzor dolgozott - ennek képességei ugyanakkor az ARMv6 utasításkészletnek köszönhetően meglehetősen korlátozottak voltak. A lapkát a gyártó most egy négymagos, 900 megahertzes Cortex-A7 magokkal felszerelt chipre cserélte, amely nagyjából hatszoros teljesítményt kínál az elődhöz képest, illetve a memória méretét is megduplázták, a kütyüben már 1 gigabájt LPDDR2 SDRAM dolgozik. Persze most sem érdemes erőgépre számítani, a kétszeresére nőtt RAM és az új processzor ugyanakkor mégis komoly előrelépést jelent.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Az új modellben használt BCM2836 chip ugyanis már ARMv7 architektúrát használ (mint az androidos és Windows Phone-os okostelefonok, illetve az 5-ösig bezárólag az összes iPhone), amely újabb lehetséges operációs rendszerek előtt is megnyitja a kapukat. Ilyen például a Snappy Ubuntu, illetve a hagyományos, ARMv7-re készült Debian is, amely jóval nagyobb teljesítményre képes, mint a kifejezetten a Raspberry Pi előző generációjához íródott módosított változat, a Raspbian. Az új rendszerek a cég szerint a következő hetekben elérhetővé válnak.
Windows egy Rasbperry Pin?
A legizgalmasabb új versenyző azonban nem a Linux-disztribúciók közül kerül ki, a vállalat ugyanis azt ígéri, a fentiek mellett a Windows 10 is feltűnik majd a készüléken, a rendszer ráadásul teljesen ingyenesen lesz letölthető a barkácsolók számára - nem csak a Raspberry Pi esetében, hanem minden hasonló IoT-platformra is. A kis PC fejlesztőcsapata és a Microsoft az elmúlt hat hónapban szorosan együtt dolgozott a rendszeren, amely a Windows Developer Program for IoT közösségen keresztül lesz elérhető. Hogy a szoftver mikor jelenik meg egyelőre nem tudni, mindössze annyi ismert, hogy az még idén várható.
Még az sem világos, hogy pontosan milyen Windowsra kell számítani az új Raspberry Pi fedélzetén. A Microsoft a málnalogós eszközre íródott verzióval demonstrálja majd először szoftverének IoT készülékekre szánt változatát - a vállalat igyekszik kiterjedt rendszert létrehozni, amely minden lehetséges készüléken ott van, a PC-ktől az okostelefonokon és táblagépeken át egészen a "connected" eszközökig. Miután ARM alapú eszközről van szó, a rendszer biztosan nem futtat majd Win32-es (x86-ot igénylő) alkalmazásokat, marad tehát az utasításkészlet-független WinRT.
A Raspberry Pi 2 egyéb tulajdonságait tekintve gyakorlatilag azonos lesz közvetlen elődjével, a Raspberry Pi Model B+-szal. Ugyanúgy négy USB portot találunk rajta, továbbá egy microUSB portot a töltéshez, illetve egy HDMI és egy audio jack csatlakozót. Utóbbiból a hang mellett RCA kábel segítségével képet is elővarázsolhatunk, ha a kütyüt régebbi kijelzővel tervezzük használni. A processzor mellé egy 250 megahertzes Broadcom VideoCore IV GPU párosul, OpenGL ES 2.0 támogatással, 1080p felbontású, 30 FPS sebességű MPEG-2 és VC-1 dekóderrel, illetve hasonló (1080p/30FPS) h.264/MPEG-4 AVC kódolóval és dekóderrel.
Mindezek mellett egy microSD-kártyahely is jutott az eszközre, a legújabb málnaPC továbbá visszafelé kompatibilis az előző generációkkal. Az elődök az új modell megjelenésétől függetlenül továbbra is megvásárolhatók maradnak, változatlan áron: a Model B, és Model B+ továbbra is a legújabb generációval egyező, 35 dolláros áron, a Model A+ pedig 20 dollárért lesz kapható. Fontos megemlíteni, hogy a Raspberry Pi 2 esetében is egy "Model B" verzióról van szó, így még idén várható, egy új processzorral felszerelt, olcsóbb modell is.