:

Szerző: Voith Hunor

2015. január 29. 12:44

Vállalati e-mail szolgáltatást indít az Amazon

Menedzselt vállalati e-mail és naptárszolgáltatást indít az Amazon. Az egyértelműen a Google Apps valamint a Microsoft Exchange Online konkurensének szánt újdonság az Amazon Web Services (AWS) számos szolgáltatásával szorosan együttműködik. A próbaverzió néhány régióban már elérhető, a végleges változat a következő hónapokban érkezik.

Váratlanul vállalati, az Amazon Web Services (AWS) keretében nyújtott e-mail és naptárszolgáltatást jelentett be az Amazon, WorkMail néven. Az infrastruktúra-mint-szolgáltatás (IaaS) piacon hatalmas piaci részesedéssel rendelkező cég a magasabb hozzáadott értékű szolgáltatások felé is nyitna, a menedzselt e-mail és naptár pedig nagyon jól illeszthető meglévő termékportfóliójába.

A WorkMailből egyelőre csak próbaverzió érhető el, az erre regisztráló cégek 30 napig ingyen tesztelhetik a szolgáltatást, 25 fős felhasználói limit és fiókonként legfeljebb 50 gigabájt tárhely mellett. Ennek lejárta után az Amazon felhasználónként havi 4 dollárt számít fel egy 50 gigabájtos WorkMail-fiókért, és 6 dollárt egy 200 gigabájtos WorkDocs (korábban Zocalo) felhőtárhellyel kiegészítve (ez utóbbi a SharePoint Online és a Google Drive versenytársaként értelmezhető).

Böngészős felület - nem az elsődleges.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A szolgáltatás a jelenleg rendelkezésre álló információk szerint az Amazon saját fejlesztése, nem felvásárlás útján szerzett megoldás. Önálló, natív asztali kliensprogrammal nem rendelkezik, és bár a webes felületről is elérhető minden, a vállalat inkább a Microsoft Outlook 2007-nél frissebb (windowsos és OS X-es) verzióit ajánlja hozzá, valamint azokat a mobilos alkalmazásokat, melyek támogatják az Exchange ActiveSync protokollt. Azon cégek számára, akik saját telephelyen futó e-mail és naptárszervert váltanának ki a WorkMaillel, az Amazon migrációs eszközt is biztosít az átállásra.

Szorosan az AWS-be integrálva

A WorkMail az olyan, nagyvállalati környezetben elvárt funkciókat is nyújtja, mint a globális névjegyzék, és integrálható Active Directoryval, vagy ennek hiányában az Amazon saját AWS Directory Service megoldását is lehet használni. Mivel vállalati szolgáltatásról van szó, az Amazon a biztonsági funkciókat sem hanyagolta el. A szerver-kliens kommunikáció alapesetben SSL-lel titkosított, de Outlook vagy egyes iOS-es alkalmazások esetében S/MIMÉ-re (biztonságos, többcélú internetes levelezési kiterjesztések) vált. Az AWS felhőben tárolt adatok titkosításáért a szintén az Amazontól származó Key Management Service (KMS) felel, a kulcsokat az előfizető is menedzselheti, vagy hagyatkozhat az Amazonra is. A mobileszközök és BYOD korában a alapvető funkcionalitás a távoli törlés lehetősége, valamint a vállalati adatok titkosítása, a WorkMailbe így ezek is bekerültek.

Egyes országok adatvédelmi jogszabályai miatt – melyek azt is megszabhatják, hogy az adott ország állampolgárainak adatait a vállalatok kötelesek fizikailag országhatáron belül tárolni – az Amazon arra is lehetőséget biztosít, hogy a szolgáltatásra előfizetők számukra földrajzilag is megfelelő adatközpontot válasszanak (így az európai ügyfelek számára a német és írországi adatközpontokból jönnek a levelek).

Jól jönne még néhány funkció

A WorkMail sikere főképp azon múlhat, hogy az Amazon már meglévő ügyfélköre mekkora vonzerőt és egyszerűsítést lát a teljesen AWS-alapú napi működésben. Az Amazon remekül tudja integrálni felhős vállalati szolgáltatásait, de ezt a levelezés terén jóval járatosabb versenytársak is meg tudják tenni – bár ők pedig az IaaS terén vannak nagy lemaradásban. Ezt leszámítva azonban egyelőre a Google Apps és az Office 365 is jóval szélesebb körű funkcionalitást nyújt, mint a WorkMail, ami modern felhős megoldás létére talán még túlzottan épít a kliensoldali alkalmazások meglétére is.

a címlapról