:

Szerző: Hlács Ferenc

2014. december 11. 11:06

Láthatatlanná válnak a hordható okoskütyük

Már 2018-ra hétköznapivá válhatnak az okosszemüvegek és a virtuálisvalóság-headsetek, két év múlva pedig az okostelefonok 40 százaléka tartalmaz majd valamilyen biometrikus érzékelőt, legalábbis a Gartner prognózisa szerint. A vállalat sötét jövőt vázol fel a windowsos eszközöknek a feltörekvő piacokon.

Néhány éven belül a viselhető okoseszközök csaknem harmada tűnik majd teljesen hétköznapi kiegészítőnek - állítja a Gartner frissen kiadott előrejelzésében. Az elemzőcég szerint 2017-re az ilyen készülékek mintegy 30 százaléka feltűnésmentesen olvad majd bele a mindennapi viseletbe, legyen szó szenzorokkal felszerelt ékszerekről, vagy akár a már fejlesztés alatt álló okos-kontaktlencsékről, de vélhetően a jelenleg elérhető kütyük, mint az okosórák és -szemüvegek is diszkrétebb formát öltenek - egyelőre ugyanis kevés feltűnőbb viselhető eszközt találunk például a Google Glassnál.

Mindennapivá válhatnak a VR-szemüvegek

A keresőóriás, egyelőre jórészt csak a "geek" közösség kemény magját érte el szemüvegével, ugyanakkor már érezhető, hogy a fejlesztők körében egyre népszerűbbek a hasonló kiterjesztett valóság (AR), illetve virtuálisvalóság-headsetek, mint például az Oculus Rift. Gartner szerint ezek a készülékek nagyjából 2018-ra kerülnek be a mainstream eszközök közé, a vállalat azokból világszerte több mint 25 milliót eladott darabot jósol. Az előrejelzés szerint a hasonló, fejre rögzíthető kijelzők mind a konzumer, mind pedig a nagyvállalati termékek piacán feltűnnek majd.

Az elemző ugyanakkor az esetlegesen felmerülő, a privát szféra biztonságát veszélyeztető problémák (ilyen a Google Glass kapcsán korábban már több is felmerült), illetve a kiforrott szolgáltatások hiánya miatt valamivel konszolidáltabb növekedést vár a területtől, mint az okostelefonok robbanásszerű elterjedése. A Gartnernél úgy látják, a hordható okoseszközök, karperecek, szemüvegek vagy egyéb készülékek néhány éven belül teljesen feltűnésmentesek lesznek, egy internetre csatlakozó kiegészítőt szemre nem is nagyon lehet majd megkülönböztetni azoktól, amelyeket ma viselünk.

2025: neked mennyi pénzt ér meg a home office?

Itt vannak az IT munkaerőpiaccal kapcsolatos 2025-ös prognózisaink.

2025: neked mennyi pénzt ér meg a home office? Itt vannak az IT munkaerőpiaccal kapcsolatos 2025-ös prognózisaink.

A közelebbi jövőben is várhatók újdonságok, noha valószínűleg senkit nem ér különösebb meglepetésként, hogy 2016-ra sokkal több készülékben, az okostelefonok mintegy 40 százalékában tűnnek majd fel különböző bioszenzorok, például a pulzusmérők, a bőr ellenállását mérő GSR érzékelők vagy ujjelnyomat-olvasók. Ezen felül várhatóan újfajta megoldások is megjelennek, a Gartner ezek között a felhasználó azonosításához a szem szivárványhártyáját, illetve tenyér erezetét figyelő szenzorokat is említi

Egyre többen nőnek fel Windows nélkül

Az előrejelzés a Microsoft Windowsnak nem sok jót ígér, főként a feltörekvő piacokon: a cég szerint 2017-ben ezen területek vásárlóinak mintegy egyharmadára lesz igaz, hogy soha nem birtokolt még windowsos eszközt. Bár a PC-k penetrációja a fejlett országokban még mindig igen magas, ráadásul a vállalat szerint a készülékek több mint 90 százaléka Windowst futtat, a feltörekvő régiókban már más a helyzet, egyes felhasználóknak soha nem volt, és nem is lesz saját PC-je.

Ezekben a régiókban a felhasználók első online kapcsolatra képes eszköze többnyire egy egyszerű, böngészővel felszerelt mobiltelefon. Az olcsó okostelefonok megjelenésével ez valószínűleg megváltozik, ám még mindig valószínűbb, hogy a korábbi készüléket a felhasználók itt asztali számítógép vagy notebook helyett egy nagyobb kijelzős mobileszközre, phabletre vagy táblagépre cserélik - a feltörekvő területek tehát nem sok jót ígérnek a PC-piac számára a következő években.

a címlapról