Nem kell tartani a modern SSD-k fáradásától

Az SSD-kben használt NAND flash memóriachipek egyik jellemzője a fáradás - a memóriacellákban az adatok írásával lejátszódó folyamatokat csak véges számban hajthatók végre, ezt követően a cella tartalmát már nem lehet írni, csak olvasni. Érthető okokból egy cellánként egy bitet tároló SLC flash sokkal tartósabb mint egy cellánként kétbites MLC, mivel utóbbi esetben bármelyik bit megváltoztatásához újra kell írni az egész cellát. E logika mentén haladva a TLC (triple level cell) a leginkább fáradékony, amit nem nehéz belátni, cserébe kapacitásra vetítve ez a legolcsóbb.

Az SSD-k gyártói különféle trükkökkel próbálnak küzdeni a fáradás ellen és a meghajtóikban olyan algoritmusokat implementálnak, amely igyekszik elosztani a terhelést a memóriacellák között, hogy azok a lehető legegyenletesebben legyenek igénybe véve. Egy másik bevett módszer ezen túl, hogy a meghajtót a névleges kapacitásánál nagyobbra tervezik, így amennyiben az elkezd fáradni, rendelkezésre áll tartalék kapacitás, amely átveszi a fáradt cellák adatait. Mivel ez megnöveli a költségeket, elsősorban vállalati kategóriás SSD-kben szokták alkalmazni.

Fáradnak a modern SSD-k?

A Tech Report hardveres szaklap annak próbált utánajárni, vajon a modern, otthoni kategóriás SSD-k mennyire strapabírók, valóban kell-e a felhasználóknak a fáradás jelenségtől tartania. Ennek feltárása érdekében a tesztelők néhány meghajtót extrém írási tesztnek vetettek alá, hogy megtudják, mikor jelentkeznek először a fáradás jelei, illetve azt is ellenőrizték, hogy a fáradás mennyire befolyásolja az SSD-k teljesítményét.

Az eredményeket röviden úgy lehet összefoglalni, hogy otthoni felhasználási körülmények között egy modern SSD-t "kifárasztani" szinte lehetetlen. Még a TLC chipekből álló Samsung 840 Series meghajtón is csak 100 terabájt felírásánál jelentkeztek a fáradás első jelei és az SSD 300 terabájtnyi adat elnyelésekor adta fel a harcot - ez normális otthoni használati körülmények közepette 10 években mérhető élettartamot jelent. A következő "áldozat" az Intel 335 volt, amely 700 terabájtnál lényegében lekapcsolta a további írást és csak olvashatóvá vált. Ezt követően a Corsair Neutron GTX volt soron, amely 1,2 petabájt folyamatos írás után fáradt el végleg.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A tesztben szereplő Kingston HyperX 3X és Samsung 840 Pro ugyanakkor már 2 petabájt felett jár és mind a kettő működik. Bár a fáradás jelei a SMART adatokban mutatkoznak, a teljesítményen nem látszik, a 100 terabájtnyi felírt adat után rendszeresen elvégzett benchmarkok többé-kevésbé stabil eredményeket hoznak.

Az apróbetűs rész

Mindenképp érdemes észben tartani, hogy félvezető eszközökről van szó, amelyeket valamilyen szinten érint a gyártási variancia, így egyáltalán nem biztos, hogy az összes 256 gigabájtos Samsung 840 Pro és HyperX 3K kibír fáradás nélkül 2 petabájtot - a Tech Report utóbbiból kettőt is bevetett és az egyik példány már korábban megadta magát. Fontos megjegyezni, hogy a tesztben szereplő összes meghajtó messze túlteljesítette a gyártók által vállalt strapabíróságot és bőven több száz terabájtot nyelt el fáradás nélkül - egy otthoni körülmények között használt PC-ben egy modern SSD gyakorlatilag "kifáraszthatatlan".

További információkért, tapasztalatokért és grafikonokért érdemes a Tech Report cikkét elolvasni.