Omen: vékony gamer notebook a HP-tól
Új gamer notebookot jelentett be a HP. Az Omen márkanév alatt megjelent eszköz egészen vékonyra sikerült annak dacára, hogy a benne található hardvernek a játékosok igényeit kell kielégítenie - ez persze az eszköz árában is megmutatkozik.
Új, Omen névre keresztelt, játékosoknak szánt laptoppal állt elő a HP, amelynek a kategóriából adódóan komoly teljesítményre képes hardverét igyekezett a lehető legkarcsúbb házba gyömöszölni. A vékony kivitel a gamer notebookoknál is egyre fontosabb kritérium, bár még jó időbe telhet, mire a figyelemreméltó vasat felvonultató eszközök is elérik az ultrabookok fizikai paramétereit. A HP-nek a legvaskosabb pontján 19,8, legvékonyabb részén pedig 15,5 milliméteresre sikerült lefaragni a készüléket, amely 2,13 kilogrammot nyom, így a hasonló eszközökhöz képest legalábbis egészen jól hordozható.
A megszokott csúcsvas
A játékosoknak szánt laptopoknál persze a hardver jelenti a legfontosabb szempontot - erre az Omennél sem lehet panasz. A gépet egy négymagos, alaphelyzetben 2,5 gigahertzen ketyegő Intel Core i7-4710HQ lapka hajtja, opcionálisan 8 vagy 16 gigabájt RAM-mal. A belső tárhelyről igény szerint egy 128, 256 vagy 512 gigabájtos SSD gondoskodik, és természetesen a dedikált grafika sem maradhatott ki, a notebookban egy GeForce GTX 860M GPU-t találunk, 2 vagy felárért 4 gigabájt GDDR5 grafikus memóriával. Az IPS érintőkijelző mérete 15,6 hüvelyk, felbontása pedig 1920x1080 pixel, ami teljesen korrekt 141 PPI-s pixelsűrűséget eredményez.
Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.
Érdekes, hogy a notebook oldalain egyáltalán nem találunk csatlakozókat, azok mind az eszköz hátuljára kerültek. Erre a gyártó szerint azért van szükség, hogy a laptop mellett a lehető legtöbb asztalterület maradjon szabadon az egér, illetve az egyéb kiegészítők számára. A hátoldalon találjuk tehát a kombinált fejhallgató-mikrofon csatlakozót, a négy darab USB 3.0 és egy HDMI-portot, a töltő csatlakozóját, továbbá egy mini DisplayPort is helyet kapott rajta. Ugyancsak hátra került a notebook két hűtőventilátorának kivezetése.
A kétezer dollárt sem nehéz átlépni
Ahogy több rivális terméknél, itt is beállítható a billentyűzet háttérvilágításának színe, a billentyűk között ráadásul 6 szabadon programozható darab is akad. A notebookon egy Full HD webkamera is elfért, azonban ahogy a fentebb felsoroltakból is látszik, Ethernet-portnak már nem jutott rajta hely - ezen a mellékelt USB-Ethernet átalakítóval segíthetünk. A géphez egyébként 802.11ac szabványú Wi-Fin és Bluetoothon keresztül is csatlakozhatunk.
A Windows 8.1 operációs rendszerrel felszerelt Omen már kapható, az alapkonfiguráció 8 gigabájt RAM-mal, 2 gigabájt grafikus memóriával és 128 gigabájtos SSD-vel 1500 dollárért vásárolható meg, a 256 gigabájtos tárhely pedig 100 dollárral dobja meg az árat. 1700 dollárért a nagyobb SSD mellett már a 4 gigabájt GDDR5 memória is elérhető, 16 gigabájt RAM-mal és 512 gigabájtos háttértárral pedig akár 2145 dollárig is feltornázható az ár.