:

Szerző: Hlács Ferenc

2014. november 4. 15:26

Támasztékra cseréli a touchpadet a legújabb Acer hibrid

Folytatja kísérletezését az Acer a hibrid notebookok területén: a gyártó ezúttal egy Aspire Switch 12 névre hallgató, vezeték nélküli billentyűzettel és beépített támasszal felszerelt készülékről rántotta le a leplet.

Érdekes hibrid notebookot jelentett be az Acer. A vállalat logóját viselő szokatlan készülékek sorát bővítő, Aspire Switch 12 névre keresztelt eszköz elődjével, a Switch 10-zel ellentétben nem egyszerű billentyűzetbe dokkolható táblagép. A tablet rész itt is adott, ahhoz azonban egy zsanérokkal csatlakoztatott támasz is tartozik, amit a hátoldalából hajthatunk ki, illetve egy kis méretű, vezeték nélküli billentyűzet is jár hozzá, ezt igény szerint mágneses csatlakozóival a magához a géphez is rögzíthetjük - az eszköz asztalra téve egy all-in-one PC-re emlékeztet.

Az apró klaviatúrán touchpadnak már nem jutott hely, ennek ellenére nem kell kizárólag az érintőkijelzőre hagyatkozni a kattintgatáshoz, miután a billentyűzeten egy mára egészen a perifériára szorult megoldás, a "pöcökegér" is feltűnik. A manapság jobbára csak egyes vállalati notebookokon használt mutatóeszköz a G és H billentyűk érintkező alsó sarkainál helyezkedik el, és gyakorlatilag parányi joystickként működik, amellyel a kurzort terelgethetjük a kijelzőn. Az egérgombok a szóköz billentyű alatt találhatók, ebből sajnos csak kettő jutott az eszközre, a görgetéshez tehát valószínűleg a marad kijelzősimogatás.

Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod

Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.

Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.

A táblagép 12,5 hüvelykes, Full HD felbontású kijelzőt kapott, ami 176 PPI-s pixelsűrűséget produkál. Ez a kütyüt notebookként használva kifogástalan érték, tabletként viszont a szemünkhöz közelebb tartva már jól kivehetővé válnak rajta az egyes képpontok. Jó pont, hogy a képernyőre fogdosásbarát bevonat is került, így nem látszanak meg rajta annyira az ujjlenyomatok.

A készülékben egy Intel Core M processzor teljesít szolgálatot. A lapka és a többi komponens hőmérsékletének alacsonyan tartásáról passzív hűtés gondoskodik, így nem kell a fel- felzúgó ventilátorok zajától tartani. A belső tárhely mérete opcionálisan 60 vagy 120 gigabájt. A csatlakozókat illetően a tervezők nem estek túlzásba, az eszközön egy microHDMI- és egy USB 3.0 portot találunk, továbbá egy fejhallgató-kimenet kapott helyet rajta. A támasztékkal felszerelt Aspire Switch 12 modellek a tervek szerint hazánkban már novemberben elérhetővé válnak, jelenleg 225 ezer forintos indulóáron rendelhetők elő a gyártó weboldalán.

a címlapról