Leáll a Windows 7 és a dobozos Windows 8 értékesítése
A héten leáll a dobozos Windows 8 értékesítése is, és az otthoni Windows 7-tel előre telepített gépek is eltűnnek a boltokból.
A Microsoft előzetes tájékoztatása alapján 2014. október 31-én, azaz most pénteken megszűnik az OEM Windows 7 Home Basic, Home Premium, Professional és Ultimate operációs rendszerek kereskedelmi árusítása. Az üzletekben meglevő készletek természetesen még eladhatók, de újakat már nem rendelhetnek a kereskedők. Ez azt jelenti, hogy rövidesen eltűnnek az üzletekből a Windows 7-tel előtelepített PC-k is.
Egyedüli kivételt ez alól a Windows 7 Professional jelent. A redmondi vállalat korábban azt kommunikálta, 2014 októbere után a partnerek nem gyárthatnak és értékesíthetnek Windows 7-tel előre telepített PC-ket, tavasszal a cég kitolta ezt a dátumot, de csak a vállalati "Professional" verzióra vonatkozóan. Az üzleti felhasználásra szánt operációs rendszer OEM-eladásainak leállítását a Microsoft legalább egy évvel előre jelezni fogja, ez azonban még nem történt meg, így 2015 októberéig biztosan elérhetők maradnak a Windows 7 Próval telepített gépek a boltokban.
A dobozos Windows 8 kiskereskedelmi értékesítése is leáll október 31-én, de ez nem vonatkozik a Windows 8-cal előre telepített PC-kre, amelyek még forgalomban maradnak legalább egy évig. A Windowsok forgalmazásának beszüntetése alkalmával érdemes lehet feleleveníteni a downgrade lehetőségeket - egy vásárló bizonyos körülmények esetén jogosult lehet régebbi operációs rendszer használatára (is), tipikusan vállalati felhasználás esetén lehet igény a Windows 7 Pro további futtatására a Windows 8.x helyett. Fontos tudni, hogy a dobozos verziók esetén egyáltalán nincs lehetőség downgrade-elésre, ilyen opció csak az operációs rendszerrel előre telepített gép vásárlása esetén jöhet szóba és akkor sem minden esetben.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Új gép vásárlásánál érdemes megnézni az operációs rendszerrel járó jogosultságokat, az előre telepített Windowst downgrade-elni ugyanis csak akkor lehet, ha arra OEM licences Windows operációs rendszer Pro verzióját telepítették - sok vállalati kategóriás gépet eleve két operációs rendszerrel hirdetnek emiatt. Egyes PC-gyártók a downgrade-eléshez, vagyis a régebbi operációs rendszer telepítéséhez szükséges telepítőkészletet is mellékelik a gépekhez, de ez nem kötelességük - meglétéről az adott PC gyártóját, illetve forgalmazót érdemes megkérdezni. Elképzelhető, hogy a telepítőlemezt külön kérni kell a PC-gyártó supportjától.
Egy Windows 8.x verzióval előre telepített PC-t legfeljebb két verzióval lehet downgrade-elni, vagyis Windows 7-re vagy Windows Vistára. A downgrade esetén a régi operációs rendszernek is azonos verziójúnak kell lennie, tehát egy Windows 8.1 Pro helyett csak Windows 7 Professional választható, Home Premium vagy Ultimate nem.
(E cikk korábban tévesen állította, hogy a Windows 7 dobozos verzióinak értékesítése szűnik meg 2014. október 31-én, valójában ezeket a Microsoft már tavaly kivonta a forgalomból. A tévedésért elnézést kérünk.)